Több száz ultranagy felbontású kamerával figyelik az egyik amerikai autópálya egy szakaszát kutatók, miközben plusz autókat küldenek rá a reggeli csúcsforgalomban.
A Semmelweis Egyetem a 2021-es 55. helyről a 43. helyre lépett elő a világ legjobb egyetemeit rangsoroló listán a Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer kategóriában.
Manapság már eltérően állnak az országok a Covid-járványhoz, Kína mindenesetre a zéró politikát követi. Ez váratlan módon épp az Apple-nek, illetve közvetlen partnerének a Foxconn-nak tett be, ráadásul a legrosszabbkor, az ünnepi szezon idején. A Foxconn-nak ezért lépnie kellett, azonban kérdés, elég lesz-e az elképzelése.
Színes, informatív és igazán sokoldalú a Bloomberg gondozásában futó Data Dash oldal, amely a vitathatatlan klímaváltozásról mutat különböző szempontok szerint összegyűjtött adatokat, amelyek között interaktívan szemlélődhetünk.
Nem elég, hogy valaki megfertőződik a Covid-19 vírussal, gyakran fogékonyabbá válik más betegségekre is. Amerikai kutatók a bélrendszerben találták meg a magyarázatot erre a jelenségre.
A rugalmas kijelzőket elsősorban az összehajtható telefonok világából ismerjük. Pedig van rájuk másféle megoldás is, például az a nyújtható kijelző, amelyet a napokban mutatott be az LG Display. Ráadásul az újdonság nem szorítkozik a telefonok, tabletek világára, hanem akár ruhákra, autókra is rögzíthető.
Nem csak az egyre csak gyorsabb internetezésre vágyó ügyfeleiken segíthetnek a mobilszolgáltatók, ha hálózatuk minél nagyobb részét modernizálják 5G-sre. Saját energiaszámláikon is faraghatnak, de még ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy nagyobb arányban éljenek túl a mentővel kórházba szállított betegek. Az 5G aktuális kérdéseit taglaló Mobile Broadband Forum 2022 konferencián jártunk. Ahol már az 5.5G is előkerült.
Adathalászat, internetes zaklatás – minden harmadik bécsi fiatal megtapasztalta már a digitalizáció árnyoldalait. Erre hivatkozva indított Bécs városa segélyvonalat, ahol segítséget, tanácsot kaphatnak az internetes bűnözés áldozatai.
Rendszeresen kiadja a Steam játékplatformot üzemeltető Valve a felhasználói különféle, hardverrel és szoftverrel kapcsolatos számait. A Windows operációs rendszerrel összefüggő októberi adatok kisebb meglepetéssel szolgáltak.
Kielemezték az IT-munkaerőpiacot. A junior kategóriában az átlagos bérsáv 690-885 ezer forint között mozog, ám az igazán jók az expert kategóriában 1,4-1,9 milliót is kereshetnek, a topfizetés azonban még ennél is magasabb, akár 3,5 millió is lehet havonta.
Bár a technológiájuk lassan már nem számít különlegességnek, az összehajtható telefonok árcédulájára még mindig igen nagy számok kerülnek. Ezzel a hagyománnyal próbált szakítani a Huawei.
A Vodafone Group megbízásából felmérés készült Európa és Afrika 13 országában, köztük Magyarországon a helyi gazdák digitalizációs elképzeléseiről, kihívásokról. A magyarországi felmérés rámutatott, hogy a magyar gazdák 98 százaléka aggódik a klímaváltozás gazdaságra gyakorolt hatásai miatt, ugyanakkor jelentős részük (94%) azt is látja, hogy a digitális technológiák a jövőben hozzájárulhatnak a gazdálkodásuk sikeréhez, ennek megfelelően szinte mindegyikük azt tervezi, hogy a következő 12 hónapban többet fektet digitális eszközökbe.
A gazdasági nehézségek és a folyamatosan változó szabályozói környezet hatására a technológiai szektornak is egyre több kihívással kell szembenéznie, ennek ellenére az iparág szereplői továbbra is a bevételeik növekedésére számítanak – derül ki a DLA Piper legfrissebb nemzetközi kutatásából. A jogi iroda elemzése megvilágítja az olyan technológiai szektort befolyásoló tényezőket és trendeket is, mint a zöld pénzügyek (ESG), a kiberbiztonság vagy a fintech bevezetése.
Az amerikai Kongresszus két republikánus tagja a TikTok közösségi oldal betiltását kezdeményezi az Egyesült Államokban a nemzetbiztonság védelmére hivatkozva.
Rövidebb idő alatt akarja saját elképzelései szerint átalakítani a Twittert Elon Musk, mint amennyi időn át elhúzta a közösségi platform felvásárlását. Probléma lehet, hogy néha mintha maga sem lenne biztos benne, mik a saját elképzelései.