Frissítette az avatarokat a Facebook, hogy sokkal jobban hasonlítsanak a felhasználókra
A Meta már javában készül a metaverzum létrehozására, és ez egy igen alapvető lépésben is megmutatkozik.
A Meta már javában készül a metaverzum létrehozására, és ez egy igen alapvető lépésben is megmutatkozik.
hvg.hu
Kis mennyiségű folyékony víz megjelenését modellezték a Mars teljes felszínén az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatói. Eredményeik szerint tavasszal és nyáron, a késő esti és kora hajnali órák lehetnek erre megfelelőek, és az északi féltekén nagyobb kiterjedésben jelenhet meg a folyékony víz, mint a délin.
MTI
A Pentagon az amerikai űrhaderőn keresztül hirdetett pályázatot egy olyan technológia kifejlesztésére, amely hatékonyan bánhat el a Föld körül keringő űrszeméttel.
hvg.hu
A cégnek jelenleg 194 millió aktív felhasználója van, de az ingyenesen adott játékok ezt a számot biztosan feljebb tornázzák majd.
hvg.hu
A Microsoft egyik vezető dizájnere, Nado Costa szerint javában dolgoznak a háromdimenziós emojikon.
hvg.hu
Jack Sweeney és Elon Musk egy darabig beszéltek arról, hogy mennyibe kerülne az utóbbi repüléseit mutató Twitter-fiók törlése, végül azonban leálltak a tárgyalások.
hvg.hu
A dél-arfikai karmosbékák egy speciális gyógyszerkoktélt kaptak, hogy beindítsák náluk a tudósok a regenerációt.
hvg.hu
Idén már nem kötelező a távközlési szolgáltatóknak papíralapú telefonkönyvet megjelentetni – hívja fel a figyelmet az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hangalapú és online tudakozók, illetve a netes keresők és közösségi oldalak szinte teljesen megszüntették a vaskos kiadványok iránti keresletet.
hvg.hu
Sokak számára a mikrofonok, rejtett kamerák és egyéb megfigyelőberendezések a kémfilmekből ismerősek. Ma azonban ezek az eszközök már gyakorlatilag mindenhol ott lehetnek – figyelmeztet a Kaspersky kiberbiztonsági cég: a nyaraláskor bérelt apartmanoktól a drága szállodai szobákig, az irodától az edzőteremig, sőt akár még a saját otthonunkból is online streamelhetnek minket.
hvg.hu
Tízszer annyi ilyen struktúra van a csillagászok szerint, mint azt bárki hitte. Az eredetük viszont továbbra is rejtély.
hvg.hu
A streamóriás megígérte, hogy tartalomajánlásokkal él majd a Covid-témájú podcastok esetén.
hvg.hu
A mobiltelefonok előállításához ritka nyersanyagokat használnak, a gyártás, a szállítás és a használat pedig jelentős károsanyag-kibocsátással és hulladékkal jár. Éppen ezért aggasztó, hogy aránylag kevés időt töltenek el egy tulajdonosnál: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a használt mobiloknak mintegy fele legfeljebb kétéves, 85 százalék pedig nem idősebb öt évnél.
hvg.hu
Az Amerikában élő magyar biokémikust ezúttal Arany Nyíl-díjjal tüntették ki. „Kitartása emberek milliárdjainak életét változtatta meg” – hangzott el az átadón.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nemcsak az iPhone-ok, iPadek, MacBookok hozzák a pénzt az Apple-nek, hanem előfizetéses üzletágai is. Olyannyira, hogy az egyik alelnök világszintű növekedésről, rekordokról beszél.
hvg.hu
A Facebook üzenetküldője több olyan megoldással is bővült, ami az adatainkkal való visszaélés lehetőségét csökkenti. Ezek egyike a képernyőképek készítéséhez kapcsolódik.
hvg.hu
A BA.2 néven ismert alváltozat Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani a BA.1-et, vagyis az eredeti omikront.
hvg.hu
A hosszú Covidnak számos kellemetlen tünete lehet, mint például a légszomj. Brit kutatók új kutatása szerint a jelenség hátterében a tüdőt ért, csak most felismert mikrokárosodások állhatnak.
hvg.hu
A klíma mintegy 8200 évvel ezelőtti lehűlése egymás mellé sodorta a kisebb gyűjtögető és vadászó társadalmakat - erre a megállapításra jutott egy nemzetközi kutatócsoport egy oroszországi ásatáson feltárt prehisztorikus temetkezőhely vizsgálatával.
MTI
Egymás felismerésére használják messzire eljutó hangjukat a vízilovak. Egy afrikai rezervátumban végzett új kutatás szerint a tülkölő hang segít megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, és valószínűleg az egyes egyedeket is felismerik általa.
MTI
A felhasználók jelentős része tévesen úgy véli, hogy a közösségi médiás fiókok és posztok véglegesen törölhetők – derül ki a Kaspersky friss kutatásából. Sőt, sokan úgy tudják, hogy haláluk esetén ez automatikus lesz.
hvg.hu