Magyar kutatók állítják: átkapcsolható lehet úgy a DNS-lánc, hogy 5-6 évet fiatalodjunk

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Semmelweis Egyetem kutatóinak elemzése szerint a DNS-lánc elméletileg átkapcsolható lehet úgy, hogy 5-6 évvel fiatalabb biológiai életkornak megfelelő állapotba kerülhessen. A kutatók számos, nyilvános adatbázis információit elemezve azokat a sejtmechnizmusokat vizsgálták, amelyek óvatos hangolása az öregedés molekuláris folyamatait, és ez által a biológiai életkort befolyásolhatják.


Elstartolt a NASA trójai aszteroidák felé tartó űrszondája

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) útnak indította szombaton a Lucy névre keresztelt űrszondáját, amely hat év repülés után éri el a Jupiter bolygót kísérő aszteroidákat. 6,5 milliárd kilométeres útja során is rekordszámú aszteroidát fog tanulmányozni.


Felhívták a pécsi szemészetet – a mesterséges intelligencia szólt bele a kagylóba

Magyarországon először szemészeti rendelésre foglalt időpontot a Pécsi Tudományegyetemen Bella, az Egyetem és a T-Systems által közösen kifejlesztett mesterséges intelligencia megoldása – közölte a technológiai vállalat. Bella a recepcióra érkező telefonokat kezelte, kikereste és lefoglalta a telefonálók számára a megfelelő időpontot vagy kérdés esetén a recepciós kollégához irányította a hívót. Az egyszerre több hívást fogadni képes Bellától az adminisztratív terhek jelentős csökkenését várja az intézmény.







57 000 000 000 kg e-szemetet dobunk ki idén, pedig 19 ezer milliárd forintot érne

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – jelentette a BBC. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte, amely arra is rámutatott: a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel.