A Pac-Man-rajongóknak készített vadonatúj órát a Casio
A gyártó az A100 típusú óráját alkotta újra az egyik leghíresebb játékkarakter segítségével.
A gyártó az A100 típusú óráját alkotta újra az egyik leghíresebb játékkarakter segítségével.
hvg.hu
Az Apple az újabb okosóráinál már bevezette az Always On Displayt (AOD), de a telefonoknál még nem. Ez idén megváltozhat.
hvg.hu
Azt még nem tudni, tényleg megfigyelték-e a francia elnököt és további 13 politikust.
hvg.hu
Bár a Microsoft továbbra sem árulta el, mennyi pénzt kér majd a Windows 365 nevű szolgáltatásáért, vannak, akik már sejtik, mekkora költséggel lehet számolni.
hvg.hu
Az ellentmondások miatt a miniszter arra utasította a Népegészségügyi Központot, hogy dolgozza ki a laborok hitelesítésének nemzetközi módon elfogadott formáját.
hvg.hu
Az ötödik generációs Szuhojt exportra szánhatja Oroszország.
hvg.hu
A koronavírus-járvány miatt világszerte bevezetett korlátozások nincsenek nagyobb negatív hatással az egészségre, mint maga a Covid-19 – állapították meg szakemberek.
hvg.hu
Sikeres volt a New Shephard űrhajó első emberes repülése. A történelmi kilövésen négyen vettek részt, köztük egy 18 éves fiú.
hvg.hu
Az Apple frissítette a felhasználók számára készített útmutatóját, amiben azt írja, hogy nem szabad olyan szerrel kezelni a vállalat termékeit, amiben hidrogén-peroxid található.
hvg.hu
Az X2 névre keresztelt elektromos szerkezet 35 percet tud egy töltéssel utazni.
hvg.hu
Búvárrégészek ókori hadihajó és egy görög temetkezési hely maradványaira bukkantak az elsüllyedt egyiptomi városban, Thónisz-Heraklionban. A Nílus torkolatában egykoron elterült település az ókorban Egyiptom legnagyobb földközi-tengeri kikötője volt, mielőtt Nagy Sándor i.e. 331-ben megalapította Alexandriát.
MTI
Az Európai Unió, az Egyesült Államok és a NATO is a kínai államot tartja felelősnek.
hvg.hu
Ez az első, laboratóriumi vizsgálaton alapuló tudományos publikáció, amely a Sinopharm vakcina hatásosságát vizsgálta. A kutatók szerint komoly veszélyt jelent, hogy a kínai vakcinával oltott idősek azt hiszik, védettek a vírus ellen, miközben ez egyáltalán nem vehető biztosra.
hvg.hu
A WhatsApp eddig nem kínált lehetőséget arra, hogy a felhasználók végpont-végpont közti titkosítással készítsenek biztonsági mentést a csevegéseikről. Ez azonban hamarosan megváltozhat.
hvg.hu
Az Instagram bizonyos felhasználóknak a hírfolyam tetején jelenít meg egy üzenetet, amiben arra biztatják őket, próbálják ki a Facebookot.
hvg.hu
Kínában több mint száz százalékkal nőtt az 5G-s mobilkapcsolatot támogató telefonkészülékek kiszállítása az idei első hat hónapban éves összevetésben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy kismalac 2700 éves, épen fennmaradt csontvázának maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben – jelentette a Háárec című helyi lap.
MTI
A ZeroX nevű hackercsoport még 2020-ban tört be a szaúdi Aramaco rendszerébe, ahonnan rengeteg érzékeny adatot loptak el.
hvg.hu
A Google egy pluszsávot tett az androidos Chrome böngészőhöz, hogy a kereséseknél gyorsabban lehessen navigálni a találatok között.
hvg.hu
Az Ocado nevű cég London dél-keleti részén üzemelő raktárát egy hétre le kellett állítani, miután három robot karambolozott egymással.
hvg.hu