Mint egy tábla csokit, úgy törheti ketté ezt a power bankot, ha megosztaná mással is
Kettészedheti, és természetesen bármikor újból össze is rakhatja a Numle új hordozható töltőjét, mely pofonegyszerűvé teszi az energia megosztását.
Kettészedheti, és természetesen bármikor újból össze is rakhatja a Numle új hordozható töltőjét, mely pofonegyszerűvé teszi az energia megosztását.
HVG
Következtetni lehet valakinek a személyiségére abból, hogy milyen filmeket kedvel? Valami ilyesmit állítanak indiai kutatók, akik határozott összefüggéseket találtak bizonyos filmpreferenciák és az öt nagy személyiségjegy között.
HVG
A jelenlegi tervek szerint már február első napjaiban elindulhat az Artemis-2 küldetés, melynek során négy asztronauta Hold körüli pályára áll az Orion űrhajóval.
HVG
A Game Boyra emlékeztető készülék lesz a mobilokból az 8BitDo legújabb fejlesztésének köszönhetően. A FlipPadot úgy alakították ki, hogy ne okozzon sérülést a kijelzőn.
HVG
A Samsung memóriarészlege bevételi rekordot döntött 2025 utolsó negyedévében, miközben a cég belengette az áremelés hírét.
HVG
Az utóbbi napokban több felhasználó is kaphatott olyan e-mailt, amiben az Instagram azt kéri, állítsa be újra a jelszavát. A dolog egy adatszivárgáshoz kapcsolódhat.
HVG
Fideszes és tiszás szavazók is értesültek arról, hogy a kormánypárt elfelejtette levédetni a kampányszlogenjére mutató webcímet. Bencsik András kormánybarát újságíró és digitálismédia-szakértő szerint a domaint Magyar Péter ellopta. Nézzük, mi történt pontosan, hogyan kell regisztrálni egy nevet a neten, és mikor lehet ellopni egy domaint.
Zöld lámpát kapott a SpaceX, pályára állhat újabb 7500 újgenerációs Starlink-műhold, hogy még jobb legyen az űrből jövő internet.
HVG
Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik majd tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek.
HVG
A dél-koreai 10km.ai nevű startup cég azt ígéri, az új generatív videókészítő szolgáltatása 70 százalékkal is képes lefaragni a marketingkampány költségeit.
HVG
A NASA nem árulta el, melyik űrhajósuk került bajba, de közöltek néhány részletet az ISS történetének első egészségügyi evakuációjáról.
A Steam digitális játékplatform friss adatai trendfordulóra utalnak: az AMD egyre erősebbé válik a processzorok terén, olyannyira, hogy már ott liheg az eddig egyértelműen vezető Intel nyakában.
HVG
A tavalyi kérdések mellé újabbakat is felvet majd az év, de nem innovációról lenne szó, ha nem érkeznének válaszok is. Technológiai és tudományos előrejelzésekből szemezgettünk.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
HVG
Példátlan gyorsasággal változik egyes jegesmedvecsoportok DNS-e.
HVG
Véget ért a támogatása, így frissítéseket sem kap a D-Link több hálózati eszköze. A hackerek meg is találták a rést a pajzson, amit már sosem fog foltozni a gyártó.
HVG
Új, egészségügyi felületet mutatott be a ChatGPT-ben az OpenAI. Az újdonságot akár az okostelefonja egészségi alkalmazásával is összekapcsolhatja.
Minden különösebb felhajtás nélkül, tulajdonképpen egészen csendben adott ki az Apple egy speciális Airpods Pro 3-at. A limitált kiadású fülessel a kínai Ló évét köszönti a gyártó.
HVG
A szardella és haltársai adtak mintát német kutatóknak arra, hogy mit lehet tenni a mikroműanyag elleni küzdelem egyik frontján.
HVG
Még a méretükben is általában az emberekre hajaznak a humanoid robotok, ezért is érdekes megoldás egy kínai startup újdonsága. Q1 nevű gépemberük ugyanis akár egy hátizsákba is beparancsolható, és kis méretének és tömegének köszönhetően könnyű kísérletezni vele.
HVG