Ezt a portugál asztronómiai obszervatórium professzora, Rui Agostinho közölte. Hozzátette, hogy a szoláris nap alapvető időegysége a nap, amelyet a Nap látszólagos deleléséhez viszonyítanak.
Az egy másodpercet a Föld mozgását figyelő nemzetközi szolgálat, amelynek központja Párizsban van, adja hozzá a hivatalos naptárhoz. Szakemberek az univerzális időt atomórákkal mérik. Mivel a Föld mozgása nem egyenletes, befolyásolja a szél, valamint a Hold és a Nap hatása, a kétfajta időmérést – az univerzális időt és a szoláris napot – néha ki kell egyenlíteni. Legutóbb 1999-ben adtak hozzá az évhez egy másodpercet. Ezt az időkorrekciót 1972-ben kezdték el alkalmazni, s akkor egyszerre 22 másodpercet adtak hozzá ahhoz az évhez.
Egy másodperccel hosszabb lesz az év
A 2005-ös év egy másodperccel hosszabb lesz, hogy kiegyenlítsék az univerzális időszámítás és a szoláris nap, azaz a Nap látszólagos mozgásán alapuló naptár közötti eltérést.
Több százan gyűltek össze a Sándor-palotánál, hogy kiálljanak Sulyok Tamás mellett
Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozati rendszerről: Teljesen nyilvánvaló, hogy egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekét szolgálta
Lannert Judit és Gulyás Gergely Facebookon vitatkozik arról, melyikük kormánya kommunistább
Izrael légicsapást intézett több iráni katonai célpont ellen, folytatódik a rakétapárbaj, a húszik is beszálltak
Már ugrott is majd öt százalékot az olaj ára a Közel-Keleten kiújult harcok hírére
A kamaszok jövőbeli egészsége akár napi fél órán is múlhat
Apai örökségük kisajátításával vádolják Mészáros MBH-csoportját Kunetz Zsombor és testvérei
Az MBH szerint a szoftver az övék.