Japán: ipari robotokban az élen

Japán gazdaságát kormányszinten ugyanis a robottechnológia lendítheti tovább, sugallja a kereskedelmi minisztérium 2007-es fejlesztési terve. A gépesítés ára csökken, a munkabérek emelkednek, az elkövetkező években a kisvállalkozásokban akár teljesen le is cserélhetik az alacsony bérért dolgozó munkásokat a robotok, nyilatkozta például Eimei Onaga, a japán robottechnológia amerikai exportjáért felelős Innovation Matrix cég vezérigazgatója. A METI úgy kalkulál, 2025-re egymillió ipari robotot lehetne üzembehelyezni az országban, amelyekkel így tízmillió dolgozót, a jelenlegi japán munkaerő 15 százalékát cserélhetnék le.

A METI egyik képviselője szerint a robotok Japán nemzetközi versenyképességének alappillérei, a kormány évi 10 millió dollárt fordít a robottechnológiai fejlesztésekre, a robotikai iparág tavalyelőtti 5.2 milliárdos összértékét az évtized végére 26 milliárd dollárra, 2025-re pedig 70 milliárd dollárra becslik a hivatalos előrejelzések. A robotjelenség azonban mélyebben gyökerezik az ország életében a gazdasági érdekeknél.

Már a külseje is fenyegető a katonai teherhordónak © AP

A japán psziché számára ugyanis a robotnak lelke van, az egyes gépeket üzembehelyezésük első napján sok helyen sintoista rítusokkal köszöntik fel, így számukra a tamagocsi nem csupán csipogó tojás, a Sony AIBO-ja pedig nem "csak" egy robotkutya. A hit teljesen átlényegíti náluk a robot fogalmát, amellyel az európai vagy amerikai kultúra és annak lázadó, erőszakos gépei kifejezetten nincsenek összhangban. Ez érhető is: az amerikai robot- és mesterségesintelligencia-kutatások javát a katonaság, pontosabban a DARPA végzi - ennek köszönhetően az amerikai robotok első, sőt sokszor többedik ránézésre is a Terminátor-filmek harci gépeire emlékeztetnek.

Ehhez képest meglehetősen ellentmondásos kulturális és társadalmi helyzetben véreznek el Japán mindazon robotizációs törekvései, amelyek túlmutatnak az ipari felhasználáson. Az ipari robotizáció gyakorlatilag a jó időben és a jó helyen húzta ki a szigetországot a világháború utáni gazdaságilag jelentősen megroppant időszakból és formált belőle pár évtized leforgása alatt élvonalbeli gazdaságot. Ennek köszönhetően Japán nemzeti tudatában a robotok bármikor bevethető, szolgálatkész munkatársként,  ultrabiztos segítségként élnek - ha nem lesz mesterséges intelligenciák okozta krízis, nem is fogják Tokió utcáit dühödt ludditák elözönleni.

Gundam: generációk nőttek fel rajta, mégis hiába várják

Érdemes idekötni a fiatalokat megcélzó anime-kultúra legújabb alkotásait is: Fumihiko Sori korábban említett Vexille-je mellett Shinji Aramaki erős európai design-hatásokkal árnyalt új filmje, az Appleseed: Ex Machina egyfajta idealista robotizált welfare-társadalmat mutat be: a városlakók gyakorlatilag extrém szintekig manipulálhatóak kiborgizációjuktól köszönhetően, mindkét filmben erős hátrányként jelenik meg a robotizáció mindennapokban való megjelenése.

Míg a japán (pop)kultúrában nemcsak a kiborgizáció és az androidok, hanem azok hatalmas testvérei, a mecha gyűjtőnév alatt tornyosuló óriásrobotok is egyre nagyobb szerepet kapnak, évtizedekre van még szükség ahhoz, hogy ne csak a filmvásznon, hanem a valóságban is szembesülhessünk velük. A JSTA tudományos és technológiai ügynökség becslése szerint közel 725 millió dollárba kerülne egy mozgásképes óriásrobot összeállítása. Ebben az árban nincs benne a páncél, a fegyver és a robot fenntartásához szükséges infrastruktúra sem, a legnagyobb problémát azonban nem ezek hiánya okozza, hanem a testsúly és a gravitáció. 

A JSTA példájában szereplő robot az emberekhez hasonlóan testsúlyának másfélszeresével nehezedik a földre: ez egy 43 tonnás humanoid esetében a legjózanabb becslések esetén is azt jelenti, hogy képes bármit szétrombolni a lába alatt. A pénz természetesen csak másodlagos tényező, a hadiiparban egy ilyen robot nem is számítana feltétlenül költséges mechanizmusnak. Játékszerként azonban elég költséges lenne, a jelenlegi technológiai szinten pedig csak egyhelyben álló, helyváltoztatásra sem képes prototípust nem is lenne értelme elkészíteni.

Idős japán farmereknek külön robotruhát is szántak

Míg a japán fiataloknak még várniuk kell a robotizációra, addig az idősebb generációk kifejezetten elutasítják a robotizációt. Japán egyike azoknak az országoknak, amelyekben az átlagostól eltérő populáció található: az országban kevés gyermek születik, a várható élettartam pedig igen magas, ennek következtében furcsa társadalmi helyzet alakult ki - a társadalom egyötöde már most 65 év feletti.

Nincs elég munkaerő ahhoz, hogy az öregeket kisegíthessék (a társadalom egyötöde már most 65 évnél idősebb, az előrejelzések szerint 2050-re ez az érték kétszeresére nő), így nem csoda, ha a robottechnológiai fejlesztések jó része az idősek ellátását akarja könnyíteni. Bármennyire idealistán hangzik is ez, a Reuters hírügynökség már tavaly is arról számolt be: a japán fejlesztők kénytelenek lesznek újragondolni mindent arról, hogy miként tudják segíteni mások életét.

Az idős japánokat ugyanis nem érdelkik a szerintük túl bonyolult, gyakorlatban nem hasznosítható gépemberek, árulta el a Reuters által megkérdezett szociális munkás a tokiói egyetemről, aki hozzátette: "az öregeknek csak az számít, hogy tudjanak járni egyet a házban, le tudjanak tusolni és ki tudjanak menni a vécére." Emiatt bukott nagyott a Sanyo által fejlesztett szőrös rózsaszín kutyarobot, a Hopis, ami vércukrot, vérnyomást és testhőmérsékletet tudott mérni, de a 4300 dolláros kórházi Ifbot is csak egy hónapig tudta beváltani a felé táplált reményeket.

Nem gondolkodtak azok a gyártók sem első körben, akik öregek életét könnyítő elektromos készülékekkel kívántak betörni a piacra: a Zojirushi Corp. konyhaeszköz-gyártó cég i-port néven dobott a piacra elektromos teafőzőt, az ebben elhelyezett rádiójeladó naponta kétszer küldött emailt a rokonoknak, tudatva ezzel, hogy készült-e aznap a tea. A felmérések szerint ebből 3300 darab kelt el a szigetországban. A Secom Co. My Spoon automata etetőjét azoknak szánta, akik remegő kezük miatt már nehezen tudnak egyedül enni, ebből hat év alatt összesen kétszáz darab fogyott el: Japánban és Hollandiában együttvéve. A magas gyártási költségek és az egyedi működtetés miatt nehéz az öregeknek különleges elektronikus termékeket eladni.

AIBO: túl drága volt a világnak © AP

Súlyosbítja a helyzetet a tény, hogy Japán mindeddig nem volt képes előrukkolni piacvezető házirobottal. A Mitsubishi 2003-ban dobta a piacra Wakamaru nevű robotizált házisegédjét, amelyből egyetlenegy darab sem kelt el, de még a leginkább élen járó robot, az AIBO robotkutya sem futott be, köszönhetően igen magas, 2000 dolláros árának. Ezt felismerve indult meg egy fogyasztói robottrend, amelynek prominens képviselője a 350 dolláros, zenére forgó táncrobot. Kyoji Takenaka, a Robot Business Promotion Council iparági képviselőszerv igazgatója szerint az igazi humanoid robotnak még nem jött el az ideje, a mérnököknek most arra kellene rádöbbenniük: a fejlesztések kulcsa a mindennapi életben van, nem pedig a laborban. Erre jött rá Amerika is: a világ egyetlen sikeres házirobotja ugyanis pont egy amerikai fejlesztés. A Rooma porszívó, amely képes bekapcsolás után önmagától végigtakarítani a lakást, két és fél millió példányban fogyott el világszerte, közel 120 dolláros átlagáron.

Thomas Hayden, a Wired újságírója a japán robotikával kapcsolatban elég fanyarul jegyzi meg: az amerikai nemzet egyik nagy szerencséje az, hogy Japán kiolthatatlan szerelemmel lángol a gépemberek iránt. Az életet modellezni ugyanis még elég nehéz: a motorok nem helyettesíthetik az izmokat, a kamerák nem szemek, a számítógépek sem állhatnak munkába az evolúció során tökéletesre csiszolódott agyak helyett. A filmiparnak is köszönhetően a kutatók annyira rá vannak állva a humanoid robotokra, hogy biomimikrit, mesterséges intelligenciát kutatnak - nagyon hosszú és költséges, sokszor kilátástalan kutatásaiknak köszönhetően pedig esélyes, hogy Amerika fogja lehagyni Japánt a robotfejlesztésben.