Jordi Moya-Larano munkatársaival az európai farkas pókot (Lycosa tarantula) figyelte meg természetes közegében. Ennek során nem igazolódott be az a közkeletű hiedelem, hogy a tarantellák párzás után az "apapókot" eszik meg. Valójában általában a következő, párzásra jelentkező hímet használják tápanyagforrásnak.
A PLoS ONE című online tudományos folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint a spanyol kutatóké volt az első olyan vizsgálat, melyet a természetben folytattak le. A szerzők úgy vélik, hogy a korábbi megfigyelések azért hoztak más eredményt, mert a fogságban tartott pókok a stressz miatt agresszívabban viselkedtek.
Amikor a hímek és nőstények között megfelelő volt az arány, az utóbbiak mintegy harmada evett a hímekből. Ha azonban nőtt a hímek aránya, szaporodtak azok az esetek, amikor a nőstény megölte és megette a közeledő partnert. Még valószínűbbé vált a kannibalizmus, ha a nőstény a közeledést megelőzően egy másik hímmel már párosodott. A kutatók megállapították, hogy 30 százalékkal nagyobb gyerekáldást eredményezett, ha a nőstény táplálékként kezelte a párzásra számító hímet. A kannibál módjára viselkedő pókok utódai gyorsabban és nagyobbra növekedtek, mint azok a pókocskák, melyek nem kannibál nőstényektől származtak.
A kutatók úgy vélik, a kannibalizmusra a természetben való túlélés érdekében van szükségük a nőstény farkas pókoknak, a hímek pedig megfelelő tápanyagforrást jelentenek.
