A Phoenix november 10-én állt le, a NASA szerint végleg. A projektben résztvevő Tom Pike, az Imperial College London kutatója a BBC-nek blogolta az eseményeket: elmondása szerint az utolsó pillanatig azon dolgoztak, hogy még több adatot csikarhassanak ki szenzoraiból. Az energiaellátás akkor állt le teljesen, amikor a szonda atommikroszkópjából akartak kivágni miniatűr késsel egyetlen szilikonsugarat. Drámai módon a kés pont a vágás pillanatában állt le: a helyzet szomorúságát talán csak az fokozza még jobban, hogy pont Pike volt az, akinek tizenegy évvel korábbi tervei alapján elkészítették az űrbe küldött atommikroszkópot.

A Phoenix utolsó üzenete (november 10, 22:12)

01010100 01110010 01101001 01110101 01101101 01110000 01101000       <3

Így ért életciklusa végére azon űrszonda, amely a világon elsőként "kóstolhatta meg" a Mars vizét: várhatóan ezen méréseknek köszönhetően tud majd a NASA közvetlen elemzést adni a vörös bolygó felületéről kinyert víz- és jégmintákból. A Phoenix nemcsak média- és közösségépítési, hanem tudományos és logisztikai szempontokból is igen sikeresnek tekinthető: a küldetést űrviszonylatban olcsón, 480 millió dollár körüli büdzsével sikerült teljesíteni, ez pedig hosszabb távon nagyobb jövőt ígér az egyszerűbb robotikus hátterű űrküldetések számára. A misszió ugyanakkor jelentős hátránnyal is zárult: hiába találtak rajta energiaforrásokat és tápanyagokat, még mindig nem tisztázott a mai napig, hogy a Marsot lakható bolygónak tekinthetjük-e vagy sem.

Lajka, 1957

Lajka, kevésbé ismert nevén Kudrjavka volt az első élőlény bolygónkról, aki eljutott a világűrbe a Szputnyik-2 fedélzetén. Körülbelül hét óra után Bajkonur már nem fogott életjeleket a műholdról, az állat halálát valószínűleg a műhold felmelegedése okozta. Az eset az állatvédők globális tiltakozását vonta maga után.

A Phoenix sikere nemcsak kommunikációs szempontból tekinthető divattermető jelentőségű vállalkozásnak, hanem azt is előrevetíti, hogy milyen kapcsolatba kerülhetünk az űrrel az elkövetkezendő évtizedekben. Egyre több elemző, szerkesztő és sci-fi író vélekedik úgy, hogy az emberi képzelőerő útszűkülete előtt toporgunk: azok a jelenségek, fejlesztések, amiket a hidegháború óta tapasztalhatunk a tudományos-fantasztikus alkotásokban, azok egyre gyorsuló tempóban fejlődnek vagy valósulnak meg, ezekből csak az űr-, és az időutazás az, amelyekre még igazából várnunk kell.

Nem túl sokáig. A héten jelentette be a NASA, hogy a Google alelnökével, az internetes TCP/IP protokoll kifejlesztését jegyző Vint Cerffel sikeresen tesztelték a DTN-t, azt a szakadástűrő szabványt, amellyel a tesztek során 32 millió kilométer távolságból tudott a Deep Impact műhold-fényképeket küldeni a NASA kaliforniai tesztbázisára. A szisztéma bombabiztos egyszerűséggel működik: az adatfolyam (fénykép, szenzorokból kinyert adat, akár e-mail is) csomóponttól csomópontig halad, ebbe a haladásba pedig akár húszperces várakozások is be vannak iktatva: a mélyűr mágneses jelenségei és viharai ugyanis könnyedén megzavarhatják az adatok hibátlan továbbítását.

Hisztérikus sikert, botrányt és teljes szemléletváltást okozhat majd az is, ha DTN-szabványos szondába élőlényt helyeznek, akivel majd megvalósulhat a kétirányú kommunikáció: elvégre nemcsak az internetes szabvány készült el hozzá, hanem nagy tempóban folyik több különböző témában az agyhullámok lefordítása emberek által értelmezhető szövegre vagy gépek által kezelhető utasításokra is. Az amerikai katonaság jelenleg olyan rendszert fejleszt a harcmezőkre, amelyek automatikusan orvosolják a katonák fiziológiai és egészségi állapotát -  ezen rendszerek összekombinálásával pedig nem lehetetlen olyan, meglehetősen bizarr rendszer felépítése sem, amely a Twitter-felhasználók üzeneteit egyfajta biológiai inputként értelmezi: a kedvesebb üzenetek olyan adrenalinlöketeket vagy különféle vegyi adalékokat jelenthetenének, amelyekkel akár még életben is lehetne tartani az állatot egy nagyobb krízishelyzet idején.

Gordo, a NASA egyik kísérleti majma - visszatért ugyana Földre, de sajnos az ejtőernyője nem nyílt ki © Andersen Dávid

A Phoenixéhez hasonló jelentősebb társadalmi reakciók a hatvanas években voltak igazán jelentősek: ekkor számos kísérleti állatot küldtek az űrbe. Míg Lajka kutya 1957-es tragédiája tudományos és etikai viták ezreit szította fel, eltörpültek emellett az Egyesült Államok rakétákban fellőtt majmokkal folytatott kísérletei, amelyek során a szerencsésen visszatérő állatok kisebb-nagyobb ideig élhették át a súlytalanság állapotát. A Szovjetunió tizenhárom kutyát lőtt fel az űrbe, ebből öten nem tértek vissza sikeresen, az ezt követő kísérleti biológiai szondákban inkább patkányok, muslincák és gőték kerültek csak fel az űrbe.

A NASA Mars-kutató programjának keretén belül a Science Laboratory Mars-járót 2009 őszén indítják, Twitter-oldala eddigi, közel két napos működése során több mint 3700 követőt szerzett. A kérdés jelenleg csak annyi: másodszor is képes megragadni a Föld-lakókat a törékeny, gyengesége és halálraítéltsége ellenére is bátor harcos személyisége vagy teljesen új perszónát kell ráhúzniuk a pasadenai kutatóknak a technológiailag jóval felszereltebb, robusztusabb űreszközre?