Az új technológiát David R. Smith, a Duke Egyetem kutatója, az első láthatlanná tevő köpeny tervezője és Tai Jun Cui, kínai kutatótársa fejlesztette ki. A "köpeny" az 1-18 GHz szélessávú tartományban működik, a felületére érkező részecskék legtöbbjét képes kezelni, azaz elmondható róla, hogy csak kis százalékban veszteséges. Mindezzel a számos szkeptikust is el lehet hallgattatni, akik szerint az ilyen köpenyek veszteségesek és nem képesek szélessávban működni, említi meg John Pendry fizikus, aki a láthatlanná tevő köpenyek mögött húzódó elméleti kutatásokat jegyzi. 

Maga a köpeny egy olyan 50x10 centiméteres alapterületű, 1 centiméter magas "doboz", amely hatszáz rézkomponensből áll össze: a trükk abban rejlik, hogy az egyes komponensek mekkorák, milyen alakúak és miként vannak elrendezve. Az első láthatatlanná tevő köpenyben tíz ilyen volt, ezek tulajdonságait számítógéppel modellezték - egy 600 darabos készülék tervezése a hagyományos számítási módszerekkel hónapokat vett volna igénybe, az ehhez szükséges matematikai számítások ugyanis roppantul bonyolultak. 

A kutatók azonban olyan algoritmusokkal álltak elő, amelyek birtokában gyorsítani lehet a számolást és amikkel megjósolható, hogyan lép kapcsolatba a fény mágneses és elektromos komponenseivel egy adott alakú összetevő. E számítási módszerekkel más metaanyagokat is gyorsabban lehet modellezni, többek között azokat is, amelyekből hiperlencséket lehet készíteni, olyanokat, amelyek még a normális lencsék által össze nem gyűjtött fényt is összegyűjtik - sőt, nem lehetetlen a még erősebb napelemek készítése sem a segítségükkel.