Választástól a svájcibicskáig: ezek a jövő billentyűzetei és egerei
Hiába ajándékozta meg Steven Spielberg az egyik legszebb futurisztikus felhasználói felülettel a sci-fi rajongókat a Különvéleményben, az emberek Popeye-kart kapnának tőle, nem pedig könnyeden használható fényképnézegetőt vagy menetrendet. Cikkünkben az érintőképernyős felületeket tekintjük át - ilyen a valóság az iPhone-on és a Microsoft Surface-n túl.
A Spielberg rendezte 2002-es Minority Report (Különvélemény) több szempontból számított különlegesnek a sci-fi rajongók szempontjából: akiket a történet érdekelt, azok újra megnyugodhattak, hogy Philip K. Dick író újabb könyvét vitték filmvászonra (az ő művein alapul a műfajteremtő Blade Runner, a Paycheck vagy az A Scanner Darkly), akiket pedig a látványvilág érdekelt, azok a film első pár percében tág szemmel meredtek a filmvászonra: Tom Cruise ugyanis majdnem négy percen át áll egy szobányi képernyő előtt, amelyeken a valóságból kiragadott jeleneteket és rendőrségi adatbázisokat köt össze pár kézmozdulattal.
A kéz- és karmozdulatokkal irányítható képernyők, illetve az olyan érintőképernyős felületek, mint az iPhone vagy az ennek nagyobb, asztali verziójaként is felfogható Surface, nem feltétlenül tárgyalhatóak képzavar nélkül egy lapon, hiszen az egyik esetben fizikailag terhelő, hosszú távon kifejezetten fárasztó navigációról beszélünk (képzeljük el, hogy nyolc órán át kezeljük napi munkánk részeként a Tom Cruise által bemutatott felületet!), a másik esetben pedig egy viszonylag már bejáratott és elterjedt felületről, amelynek legnagyobb fizikai problémáját csak az jelenti, hogy időről időre meg kell tisztítanunk az ujjunk által felvitt szennyeződésektől.
Mennyire terjednek majd el a kisebb vagy nagyobb érintő- vagy mozdulatokkal irányított képernyők a jövőben a billentyűzetek és egerek mellett, kiszorítják azokat vagy képesek szimbiózisban megragadni? Netán a touchscreenek, azaz érintőképernyők forradalmasítják az ipari és kormányzati szektor adatkezelő rendszereit, míg az átlag felhasználó megmarad a 101 gombos billentyűzetnél, jobb esetben egy gondolattal irányítható sisakkal képes irányítani az egérkurzort? Az igazán nagy forradalom még egy darabig várat magára, jelenleg csak trendekről - bár erős trendekről - beszéhetünk, amiknek zászlóshajója az iPhone mellett a Windows 7 lesz, ez ugyanis támogatja az érintőképernyős note- és netbookokat is.
Ha ezt az igen erős trendet közelebbről is meg akarjuk vizsgálni - jelenleg inkább tervezői és elméleti, mint gyakorlati szempontból -, tökéletes példának mutatkozik a Különvéleményből kiragadott részlet. Ezt a felhasználói felületet ugyanis számos cég vízióiból, koncepcióiból, már meglévő prototípusából gyúrták össze. Legalább annyira adott ötleteket ehhez a Sun Microsystems még 1994-ben képernyőre álmodott Starfire koncepciója, mint a Microsoft (mind koncepciórajz-, mind pedig ötletszinten) - ezt pedig a Schematic és Milkshake Media kreatív ügynökségek, valamint az MIT (Massachusetts Institute of Technology) ötletei egészítették ki. (Érdemes megnézni ezen a linken a Starfire negyedórás céges sci-fijét, amelyből kiderül, 15 éve mit képzelt a Sun Microsystems öt évvel ezelőtti életünkről.)
A haditechnológia iránt érdeklődők örömmel vehetik tudomásul azt, hogy a jelenetben az irányításhoz szükséges kesztyűket az a Raytheon nevű cég fejlesztette ki, amely nemcsak a "fájdalomsugarat" fejleszti, hanem a nyírteleki rakétakalibrációs üzem beruházásának 90 százalékát is fizette. A munkában résztvevő MIT-s fejlesztő, John Underkoffler szerint kezünk igazi svájcibicskává változhat, amellyel így hatalmas mennyiségű műholdfelvételt és hírszerzési adatot lehet szortírozni.
Nem is csoda, hogy a vizuálismédia-tervezők, sci-fi rajongók és geekek egyszerre hullajtottak örömkönnyeket, amikor Underkoffler 2008-ban visszatért a reflektorfénybe a g-speak névre keresztelt rendszerrel, amely gyakorlatilag a Különvéleményben látott szisztéma valós mása, fejlesztői szerint pedig az első igazi áttörés a számítógépes interfacek, azaz felhasználói kezelőfelületek történetében 1984 óta. A rendszer egyértelműen hasznosítható adatvizualizációs és prezentációs célokra, Underkoffler és társai azonban másra is gondolták már: az idei Sundance filmfesztiválon mutatják be TAMPER névre keresztelt filmszerkesztő rendszerüket, amellyel előrevetítik, mivel is dolgozhatnak a jövő filmiparában a vágók és a rendezők. A fejlesztők láthatóan és bevallottan is csak próbálkoznak a rendszer lehetőségeivel és míg bemutató videójukban a legnagyobb jóindulattal is csak kísérleti filmrészleteknek nevezhetjük az általuk előállított anyagokat, kétségünk sem lehet afelől, hogy a mozdulat-alapú vágómechanizmusok előbb-utóbb biztos helyet vívnak ki maguknak a szórakoztatóiparban.
A g-speak (és a TAMPER) kezelői rendszerükben tetszőleges számú, méretű és elhelyezésű képernyővel dolgozhatnak, a felhasználói felületet pedig tizenkét alapmozdulattal lehet kezelni, ezeknek nagyjából fele olyan mutató jellegű mozdulat, amellyel a szükséges műveletek 95 százalékát el lehet végezni, a többi mozdulat az egyedi alkalmazások egyes funkcióihoz vannak hozzárendelve. Az alapmozdulatokkal sík- és térbeli navigációt, vázlatrajzolást, megjegyzések beillesztését, videók szerkesztését, 2D és 3D szerkezetek (adatfolyamok, adatmátrixok) rendszerezését, manipulációját végezhetjük. A g-speak mindezen műveletek végzése közben figyelemmel követi az egyes képernyők méretét, helyzetét és elrendezését és a képernyőn szereplő összes adat (kép, videó, grafika, rajz, szöveg, fájl vagy bármi más) pozícióját is. A filmiparon kívül az ilyen rendszerek nagy jövőre számíthatnak orvosi, logisztikai, bioinformatikai és szimulációs területen is.
Underkoffler szerint fizikai környezetünk igazi manipulátora a kéz, amikor pedig egérrel végezzük munkánkat egy képernyő előtt, határok közé szorítjuk magunkat. Ha ez nem lenne elég, az emberi faj több millió éven át alakította ki magában a térérzékelést, ennek köszönhetően az emberi agy jelentős része felelős a távolságok és tárgyak azonnali felméréséért. A digitális környezeteknek és felületeknek emiatt kopíroznia kell a valós világot és annak térszerűségét. Mindenki képes ugyanis a térben élni, érti a teret, tud benne működni, el is kell szakadnunk attól az elképzeléstől, hogy egy képernyőn x és y koordinátákban gondolkodunk csak - minden pixelnek van valós fizikai helyzete is.
Ettől eltérően gondolkodik az érintőképernyős felületek sztárja, Jeff Han is. Han 2006-ban mutatta be egyszerre több ujjal is kezelhető képernyőjét az amerikai gondolkodók és fejlesztők éves találkozóján, a TED Talks-on. A New York-i Courant Matematikai Intézetben kifejlesztett képernyőn fotókat lapozgatott, nagyított ki, forgatott el, tűzött hozzájuk megjegyzéseket, majd hasonló vizuális trükköket mutatott be egy Google Earth-höz hasonlító térképészeti szoftverben a közönség hangos tetszésére. Cége, a Perceptive Pixel egy évre rá újra megjelent a TED-en, ekkor már egy interaktív fallal.
A fejlesztőmérnök úgy nyilatkozik: az emberek a legkönnyebben úgy tudnak manipulálni dolgokat, ha megfogják őket, anélkül nem működne a képek vagy térképek tologatása, ha nem tudnának ujjaikkal megérinteni egy képernyőt és pontosan emiatt tűnik ergonómiailag kellemetlennek és egyúttal feleslegesnek is egy olyan háromdimenziós rendszer, amelyben egy képernyő előtt kell kezeinket mozgatnunk a levegőben. Jeff Han rendszerét tavaly februárban még a CNN-en is láthatta az amerikai közönség a floridai előválasztás idején: John King elemző az egyszerűen csak The Wall-nak nevezett elemzőrendszeren mutogatta el tetszőlegesen mozgatható és áthelyezhető térképekkel és grafikonokkal a választás menetét és állását.
Míg a cég nem nyilatkozik arról, hogy hány felületet értékesítettek eddig (egy egyszerűsített verziót 100 ezer dollárért lehet megvásárolni), annyit biztosan elárultak, hogy megrendeléseik nemzetbiztonsági szervezetektől, a katonaságtól és megakorporációktól érkeznek. Ugyan több tévétársaság is rendelt ilyen berendezéseket, a CNN az egyetlen eddig, akik műsorukban fel is használták ezt. Han hozzáteszi: az ilyen felületeken könnyen zavaró mennyiségű adatot és képet halmozhatnak fel a használók, akiknek meg kell tanulniuk: hiába van számos lehetőségük, nem okos dolog mindegyikkel egyszerre élniük.
Az érintőképernyők jelene az elektronikus könyvolvasók, PDA-k, mobilok, notebookok négyszögében mozog. Az Amazon újabb verziót ad ki Kindle nevű e-olvasójából, amelyre könnyen tölthetjük le a (nem feltétlenül) legújabb könyvek digitális verzióit, ennek egyik riválisaként tartják számon a Plastic Logic cég tavaly bemutatott készülékét is, amely nem csupán vékony, de nagyobb eleméletet ígér, polimer-alapú nyomtatott áramköreinek köszönhetően pedig alacsonyabb gyártási költségei is vannak. Az érintőképernyőket meglovagolja a játékipar is, az iPhone ugyanis egyre kelendőbb és emiatt egyre ígéretesebb platformnak is számít - touchscreenes verziók készülnek a Sony Playstation Portable-ből és a Nintendo DS-ből is.
A fentiekhez képest is újszerű megoldást hoz a német Silke Hilsing fejlesztette Impress is - az érintőképernyős habfelület nem csupán nyomást, hanem nyomáserősséget is érzékel. Új felütést prezentált a Sharp is még 2007-ben, amikor bejelentette: olyan technológiát fejlesztenek, amely nem csupán multitouch (azaz több ujjal is működtethető) érintőképernyő, hanem szkenner is a minden egyes pixelhez kötött optikai érzékelőnek köszönhetően - egyszerűen letapogatható így az asztal tetejére helyezett névjegykártya is. Az áttöréseket azonban az elkövetkező két évben várhatóan fogyasztói szinten még mindig az Apple és a Microsoft diktálja, az érintőképernyőkhöz szükséges mozdulat-alapú "nyelv" egyezményes alapjait pedig a felhasználói visszajelzések fogják igazán működőképessé tenni a gyakorlatban.