Hiába vetették el az óceánkutatók eddig annak lehetőségét, hogy az apró óceáni élőlények szerepet felkeverik mozgásukkal az óceán vizének különböző rétegeit - mindezt arra alapozták, hogy a halak úszóinak mozgását, annak erejét csökkenti az óceán viszkozitása -, a Caltech kutatói tanulmányukban azt bizonyítják: a mechanizmus pont fordítva működik. John Dabri, a Caltech biomérnöki professzorhelyettese azt állítja, jó ideje tanulmányozzák már a vízi élőlényeket. A kutatások közben pedig rá kellett jönniük: nemcsak az fontos, hogy az óceán hőmérséklete, áramlatai, kémiai összetétele miként módosítja a benne lévő élőlényeket, hanem az is, hogy az állatok miként tartják fent vagy éppen módosítják az óceán környezeti tulajdonságait.

Dabiri és egy tanítványa legalábbis olyan szimulációkat vizsgált, amikből ezt a következtetést lehetett levonni. A gyakorlatban a trópusi Palau egyik tavában vizsgálták meg a medúzák mozgását - az állatok elé fluoreszkáló festéket fecskendeztek a vízbe, majd annak eloszlását figyelték: a medúzák gyakorlatilag magukkal sodorták a festéket. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a medúza mozgása közben félretolja a vizet, maga előtt nagy nyomású, maga mögött pedig alacsonyabb nyomású zónákat alakít ki, ennek révén pedig az állatok kvázi magukkal húzzák és fel is kavarják a vizet. Ennek mértéke nagyban függ alakjuktól is.

Dabiri szerint ebből több billiárd wattnyi energia nyerhető, mindez pedig a dagályhoz, illetve a szélmozgáshoz hasonló erejű megújuló energiaforrásnak tekinthető. Ugyanakkor mindez biztosítja az óceánok ökoszisztémájának működését is, ugyanis az állatok táplálékban gazdag vizet visznek fel az óceáni vízfelülethez (ahonnan gyorsan elfogy az élelem), valamint oxigéngazdag vizet visznek le magukkal az óceán mélyére. Mindezen folyamatok globális szinten vizsgálva az óceán áramlására, így pedig a Föld klímájának változásaira is kihatással vannak.