A két intézmény által szervezett történeti embertani projekt részeként a közelmúltban Kazahsztánban járt a Magyar Természettudományi Múzeum háromfős kutatócsoportja: Bíró András, Évinger Sándor és Bernert Zsolt. "A csontmaradványokat kétezer kilométer távolságból, a nyugat-kazahsztáni Aktöbéből hozták antropológiai vizsgálatra" - mondta el az MTI-nek Bernert Zsolt, a kutatócsoport tagja.

Az antropológus ismertetése szerint Abul-Hair egy dzsingiszida kán, vagyis Dzsingisz kán azon leszármazottainak egyike, akik a birodalomalapító halála után évszázadokon át uralták Eurázsia jelentős részét. Abul-Hair az 1720-as években a dzsungárok (mongolok) elleni kazah felkelés egyik vezetője volt. A mongolokat ugyan kiűzték, Abul-Hair megítélése mégis ellentmondásos, mert 1731-ben más kazah vezetőkkel együtt elismerte Oroszország fennhatóságát.

"Van, aki árulónak tartja, de a legtöbben a legnagyobb kazah uralkodót tisztelik Abul-Hair személyében. Két évtizedes keresés után megtalálták a temetőt, és sikerült két sírra leszűkíteni a kán lehetséges végső nyughelyét. E két sírban nyugvó férfiak földi maradványait vizsgáltuk kazahsztáni tartózkodásunk során. Mindketten 55-60 év közötti, izmos, harcedzett emberek. Lovagláshoz alkalmazkodott a csípő- és a combizomzatuk, a jobb felkarjuk pedig sokkal erőteljesebb, mint a bal, vagyis kardforgató férfiak lehettek" - magyarázta Bernert Zsolt.

A tervek szerint hamarosan kazah muzeológusok hozzák Budapestre arcrekonstrukcióra a koponyákat. A kérdés végső eldöntéséhez DNS-vizsgálatokat is végeznek, mivel Abul-Hair kán négy utódát ismerik.

Az MTM antropológusai a szkíta, a hun és a türk periódusba tartozó koponyákat és egyéb csontokat is, összesen 30 egyén földi maradványait vizsgáltak Almati Központi Állami Múzeumában. Különösen érdekes volt a szkítakori Kul-Töbe lelőhely kurgánjainak a vizsgálata, mivel a mesterséges koponyatorzítás Magyarországon is ismert formáit figyelhették itt meg több esetben. A Kárpát-medencében viszont a koponyatorzítás a korai szkítakorban még ismeretlen volt, csak a szarmatákkal, és főleg a hunokkal, valamint a hunoknak alávetett germán törzsekkel terjedt el évszázadokkal később.

Bernert Zsolt magyarázata szerint születés után nem sokkal az agykoponyát erős textilcsíkokkal (bandázzsal) pólyálták be. A szorítókötésnek "hála" az agykoponya csúcsosan felfelé és enyhén hátra növekedett.

"Magyarországon találtunk egy olyan temetőt, ahol egy koraszülött csecsemőn is megfigyelhetők a koponyatorzítás nyomai, vagyis megszületése után azonnal felhelyezték a bandázst. A koponyatorzítás fokozott koponyaűri nyomással, bevérzésekkel jár, amelynek következtében nő a csecsemőhalandóság. Több gyermek hunyt el, mintha nem alkalmazták volna a koponyatorzítást" - jegyezte meg az antropológus.