iTunes-on az AC/DC

Az Apple zenei szolgáltatásával szembeni, korábban többször hangoztatott ellenérzéseket félretéve megjelentette az iTunes-ban munkásságát az AC/DC.

  • hvg.hu hvg.hu
iTunes-on az AC/DC

Tizenhat stúdióalbum, négy élő felvételből született lemez és három válogatás - az AC/DC eddigi megjelenései több mint 150 millió példányban keltek el világszerte, mostantól pedig elérhetők az iTunes áruházban is - írja a BBC.

Az ausztrál rockcsapat az iTunes előtt is népszerű volt a digitális térben: a Columbia Records adatai szerint videóikat hetente több mint 600 ezer alkalommal tekintették meg. Az iTunes szolgáltatással kapcsolatban azonban komoly ellenérzései voltak az AC/DC-nek, a frontember 2008-ban például úgy nyilatkozott a Reuters-nek: ha nem vigyázunk, az iTunes megölheti a zenét.

A BBC-nek nyilatkozó Alice Enders médiaelemző szerint az együttes kereskedelmi szempontok miatt változtathatta meg véleményét. "Az AC/DC talán most megértette, hogy a jövőbeli eladásaik az iTunes-tól függnek, miután a cd-eladások meredek esésben vannak sokáig legfontosabb piacukon, az USA-ban" - mondta a szakember.