szerző:
hvg.hu

Török lapértesülések szerint a szaúdi nagykövetségen eltűnt Dzsamál Hasogdzsi által viselt Apple Watch rögzítette, ahogy kihallgatják, megkínozzák és megölik az újságírót. A BBC szerint azonban nem valószínű, hogy a történet igaz.

Már eddig is komoly diplomáciai konfliktust okozott, hogy október elején Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró nyomtalanul eltűnt Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusáról, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy az újságító meggyilkolásáról állítólag hang- és videófelvétel is készült.

Egy török kormány kormánypárti lap szerint a férfit meggyilkolták, és erre bizonyítékuk is van, és a The Washington Post is azt állítja, gyilkosság történt a konzulátuson. A döntő bizonyítékot Hasogdzsi okosórája által készített felvétel jelentheti, kérdés azonban, mennyire igazak az erről szóló állítások.

Először a Sabah című török lap írta meg, hogy a Hasogdzsi kezén lévő Apple Watch rögzítette, hogy kihallgatják, megkínozzák majd megölik az újságírót, mindez pedig a szinkronizáció miatt az iCloudon keresztül az épület előtt várakozó jegyesének iPhone-jára is "felkerült". Amikor a támadók ezt észrevették, megpróbálták feltörni az okosórát, végül az újságíró ujjlenyomatával sikerült feloldaniuk a zárat, majd törölni néhány fájlt – nem nem az összeset.

Dzsamlál Hasogdzsi
©

A BBC szerint azonban ez a történet valószínűtlen. Egyfelől az Apple okosórájának nincs ujjlenyomat-olvasója, így ezzel a módszerrel csak úgy tudtak volna hozzáférni a fájlokhoz, ha a telefont oldják fel. Márpedig az az épületen kívül volt.

Egy másik gyanús részlet a BBC szerint, hogy az Apple Watch-on alapvetően nincs hangrögzítő alkalmazás – igaz, Hasogdzsi telepíthetett egyet a készülékre. Ha ez valóban így történt, akkor már a konzulátusba lépés előtt el kellett indítani a felvételt.

Ahhoz azonban, hogy a felvételt továbbítsa az Apple Watch az iPhone-ra, a rögzítést le kellett állítani úgy, hogy a támadók ezt ne vegyék észre. A hangot azonban csak Bluetooth-on keresztül tudta volna elküldeni a mobilra, ehhez viszont az kell, hogy a két készülék közel legyen egymáshoz.

Az Apple Watch 3 bemutatója. Döntő bizonyíték lenne az okosóra?
©

A Bluetooth-jel egy lakáson belül is képes elveszni, így nem valószínű, hogy a konzulátus falain keresztül simán "kijutott" volna a jel az épületből. Vagyis ha tényleg megérkezett az iPhone-ra a hangfájl, akkor a férfi menyasszonyának az előtt a szoba előtt kellett lennie, ahol a férfit kihallgatták.

Az Apple Watch 3 ugyan képes arra, hogy a mobilhálózaton keresztül feltöltse a hangot az iCloudba, ehhez viszont az kellett, hogy az Egyesült Államokban egy mobil-előfizetést is vásároljon az órához. Csakhogy az okosóra mobilkapcsolata nem úgy működik, mint a telefoné, nem lehet külföldön is használni. Az persze megoldás lett volna, ha Hasogdzsi Törökországban vesz magának előfizetést, csakhogy az Apple szerint jelenleg ez a szolgáltatás nem elérhető Törökországban. Egyetlen módon lehetséges így használni az okosórát: ha az egy közeli iPhone mobilhálózatát használja.

A BBC szerint egy dolgot még nem lehet kizárni az ügyben: azt, hogy a törökök úgy hackelték meg az okosórát, hogy az távirányítású hangrögzítőként működjön, de a lap szerint ennél jóval egyszerűbb módja is létezhet egy megfigyelésnek.

Ha kíváncsi az ügy fejleményeire, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

Már a rudabányai ősmajom is tudhatott felegyenesedve járni

Már a rudabányai ősmajom is tudhatott felegyenesedve járni

Egy hét alatt 4000 ember került kórházba a hőség miatt Japánban

Egy hét alatt 4000 ember került kórházba a hőség miatt Japánban

Ötvenes nő vagyok, munkát akarok – egyáltalán nem lehetetlen!

Ötvenes nő vagyok, munkát akarok – egyáltalán nem lehetetlen!

Belváros: értékes ingatlanok a korábbi botrányhősöknek

Belváros: értékes ingatlanok a korábbi botrányhősöknek

Megvan, melyik lesz az első londoni repülőtér, ahol arcfelismeréssel dolgoznak majd

Megvan, melyik lesz az első londoni repülőtér, ahol arcfelismeréssel dolgoznak majd