Ebből nagy siker lehet: ezzel a kütyüvel végleg megszüntethető a horkolás
A Hupnos-féle légzőmaszk nem csak kényelmes, hatásos segítség azok számára, akik rendszerint horkolnak. Már több mint 600-an jelezték, hogy érdekli őket.
hvg.hu
Számos horkolásgátlót láthattunk már az évek során, köztük egy karpántot is, ám egyik sem bizonyult annyira hatásosnak, mint a Hupnos. A CES 2019-es szakkiállításon is bemutatott, de egy Indiegogo-kampány keretében már elérhető készülék egy különleges szemfedő, amely képes érzékelni a horkolást, ilyen helyzetben pedig finom rezgéssel figyelmeztet. Ez elvileg nem ébreszti fel az embert, de van annyira hatásos, hogy önkéntelenül is a másik oldalára forduljon át használója.
Az eszköz természetesen – és épp ebben rejlik nagyszerűsége – akkor is tesz a horkolás ellen, ha a rezgés hatására mégsem váltana pozíciót az ember. Ilyenkor lezárja a kis kilégző szelepeket, így a légutakban jelentkező nyomás (vagyis az ún. EPAP, más néven kilégzési pozitív légúti nyomás) nő, a horkolás pedig megszűnik.
A találmányt egy Curt Ray nevű, komoly horkolási panaszokkal küzdő férfi és csapata készítette, és már több mint 600-an rendeltek belőle. A Hupnoshoz egy mobilapp is tartozik, amely elemzi az alvásminőséget, és egyéb adatokat is jelez tulajdonosának.
A maszk nagyjából 20 óráig használható, ami a gyártó szerint három alvásra elegendő, utána micro-USB-n át lehet tölteni. Az ára 179 dollár, vagyis durván 50 ezer forint, de az Indiegogón most 30 százalékkal olcsóbban, 125 dollárért lehet hozzájutni. Egyelőre azonban csak Egyesült Államok területére szállítanak belőle.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.