Régóta nyílt titok, és régóta jelent már problémát, hogy sokan csalással akarnak követőket szerezni maguknak a közösségi oldalakon. Ilyenkor egy megfelelő helyre kifizetett összegért cserébe kamulájkokat, megosztásokat és követőket lehet vásárolni, amitől úgy tűnik, nagyon pörög az adott rajongói oldal – holott a valóságban ez nem igaz. Ezt elégelte meg most a Facebook Új-Zélandon.
A cég egy blogposzt formájában jelentette be, hogy beperli azt a céget, amely botokkal kereskedik, hogy ezzel "lendítse fel" a vásárló Instagram-profilját. Állításuk szerint a Social Media Series Limited nevű cég – amelyet Arend Nollen, Leon Hedges és David Pasanen működtetnek – évek óta hanyagolják a Facebook megkeresését, amiben arra szólították fel őket, hagyjanak fel a kamulájkok és követők értékesítését. Az "árut" a Likesocial.co és IGFamous.net nevű oldalakon kínálják.
A Facebook szerint a céget 2015 közepe óta üzemelteti a csapat, a közösségi oldal pedig 2018 elején kereste meg és szólította fel őket, hogy hagyjanak fel tevékenységükkel. Ezt azonban nem tették meg, és egy új cégnévvel tovább folytatták a dolgot – még annak ellenére is, hogy nagyon sok kamuprofilt törölt az oldal, a kamulájkokat pedig letiltotta a rendszer.
Az árlista szerint 50 és 2000 közötti követőtábort vehet magának valaki 10-99 dollár (kb. 2900 - 28 ezer forint) közötti áron, amit hetente kell kifizetni a csalóknak. A Facebook szerint volt olyan bot, ami több tízezer lájkot osztott ki egyetlen nap alatt. A csapat összesen 9,4 millió dollárt (kb. 2,7 milliárd forint) kereshetett az üzlettel.
A Facebook most perli a céget, remélve, hogy így érvényt tud szerezni akaratának.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.