A fájdalomcsillapítók, a koleszterincsökkentő sztatinok és a halolaj is hozzájárulhat a depressziós tünetek csökkentéséhez, sőt olykor hatékonyabbak lehetnek, mint a kifejezetten erre szedett gyógyszerek – vélik kínai kutatók.
A szakemberek szerint a magyarázat az említett orvosságok gyulladáscsökkentő hatása. A gyulladás ugyanis olyan reakciókat válthat ki a testben, mint az étvágytalanság vagy a stressz, és akár a depresszióért is felelőssé tehető. A kutatók több tanulmányt is átnéztek. Ezek közül négy ízületi problémákra adott fájdalomcsillapítókat és háromféle sztatint tett górcső alá, 26 további vizsgálatban pedig 1600 alanyt figyeltek meg, akik elsősorban Omega-3 táplálék-kiegészítőket szedtek, de fogyasztottak gyulladáscsökkentőket is. A legjobb eredményt a depresszióra gyakorolt hatást illetően azoknál tapasztalták, akik sztatinokat, Omega-3-at, antibiotikumokat és nem szteorid gyulladáscsökkentőket (NSAIDs) szedtek, beleértve az aszpirint és az ibuprofent.

Harvard Health Publishing
A kínai Huazhong egyetem kutatóinak összefoglalása szerint: szisztematikus áttekintésük azt sugallja, hogy a gyulladáscsökkentők antidepresszáns szerepet játszhatnak a súlyos depresszióban szenvedő betegeknél, amellett tulajdonképpen biztonságosak.
A Cambridge-i Egyetem pszichiátriai tanszékének vezetője ugyan nem vett részt a kutatásban, de véleménye szerint érdemes volna mérlegelni azokat a módszereket, amelyeknél gyulladáscsökkentőkkel kezelnék a depressziós betegeket, különösen azokat, akiknél az eddigi antidepresszánsaik nem igazán váltak be. Ezzel együtt további vizsgálatokra lesz szükség az említett és egyéb gyulladásellenes szerekkel kapcsolatban, hogy valóban engedélyezni lehessen a használatukat a depresszió kezelésére.