szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Szigorú karantén után három asztronauta érkezett meg a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Két orosz és egy amerikai űrhajós érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra. Az indulásuk előtt szigorú karanténban voltak annak érdekében, hogy ne vigyék magukkal az új koronavírust az űrbe.

A Szojuz űrhajó kilövése előtt azt mondták:

a járvány szempontjából most feltehetően a legbiztonságosabb helyre indulnak útnak.

A világjárvány miatt az orosz állami űripari vállalat (Roszkoszmosz) a sajtótól is elszigetelte az űrhajósokat, akik szerdán videokonferencia keretében nyilatkozhattak.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezetője a héten kijelentette, hogy a vállalat kilenc alkalmazottjánál diagnosztizálták a koronavírus-19 fertőzést. A vállalatnál mintegy 200 ezren dolgoznak.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Csütörtöktől a magyar és szlovén polgároknak szabad az átjárás a határon

Csütörtöktől a magyar és szlovén polgároknak szabad az átjárás a határon

Még nincs is itt Orbán születésnapja, de egy parádés videót már kapott ajándékba

Még nincs is itt Orbán születésnapja, de egy parádés videót már kapott ajándékba

Spanyolországban bemutatták, hogyan lehet védőtávolságban napozni

Spanyolországban bemutatták, hogyan lehet védőtávolságban napozni