Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az olasz hatóság közelebbről is megvizsgálná a világ legnagyobb techcégeinek tárhelyszolgáltatásait, mert úgy sejtik, nem tisztességesek a felhasználókkal szemben.
Vizsgálódik az olasz versenyfelügyelet a Google, az Apple és a Dropbox felhőszolgáltatásai miatt – jelentette be hétfőn a hatóság. A közleményük szerint azzal lehet probléma, hogy a cégek nem tájékoztatták megfelelően a felhasználókat arról, hogy az adataikat hogyan gyűjtik és használják fel kereskedelmi célokra.
Az olasz hatóság amiatt is vizsgálja a Google Drive, az iCloud és a Dropbox működését, mert szerintük a szolgáltatást csak olyan feltételekkel lehet használni, amelyek tisztességtelenek a felhasználókra nézve. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a cégek a szerződésekkel kibújnak bizonyos felelősségvállalás alól. Emellett az is zavarja a hatóságot, hogy Olaszországban többnyire angol, nem pedig olasz nyelven íródott szerződést kell elfogadniuk a felhasználóknak.
Az olasz hatóságnak nem ez az első ilyen vizsgálata a világ legnagyobb techcégei ellen. Júliusban az Apple és az Amazon miatt kezdett el vizsgálódni az olasz hatóság. Abban az ügyben arra kíváncsiak, a két cég lepaktált-e egymással, hogy csak az Amazon lehessen a Beats fülhallgatók viszonteladója. Ez a vizsgálat még tart.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.