Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Az oroszországi kutatók által fejlesztett Szputnyik V vakcina szintén 90 százalékban működik, sőt talán még hatékonyabb – derül ki a készítményt előállító kutatóintézet vezetőjének hétfői tájékoztatásából. Oksana Drapkina mindezt azután közölte, hogy két cég, a Pfizer és a Biontech – állítása szerint – egy 90 százalékban hatásos vakcinát dolgozott ki a koronavírus ellen. A szerből 300 millió adagot vásárolhat az Európai Unió.
A Szputnyik V az a készítmény, amelyből a magyar kormány is szerezne, hogy kezelni tudja a koronavírussal fertőzött pácienseket. A szerről azonban szinte semmit nem tudni, és az is kérdéses, miért nem osztottak meg róla bővebb információt az orosz tudósok. A Nyikolaj Gamaleja nevű járványügyi és mikrobiológiai intézet ettől függetlenül 40 ezer önkéntesen kezdte tesztelni a készítményt Moszkvában, de ennek eredménye szintén nem ismert.
[Mi lesz ebből az orosz oltásból? És hogy állnak az amerikaiak, meg a többiek?]
A Szputnyik V oltóanyagot azóta az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, a Fülöp-szigeteken, Indiában és Brazíliában is tesztelik már, összesen pedig 27 ország adott le rá előrendelést. Egy magyar virológus, Rusvai Miklós úgy fogalmazott: a tudományos közösségeknek fenntartatásai vannak vele kapcsolatban, mert erős mellékhatásokat okozhat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.