Magyar geológus az izlandi vulkánkitörésről: újabb területeken hasadhat fel a föld

Ahogy arról beszámoltunk, vulkánkitörés történt az izlandi főváros, Reykjavík közelében péntek este. A mélyből feltörő láva vörösre festette az égboltot a területen, ahol az elmúlt hetekben több ezer kisebb földrengés volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyar geológus az izlandi vulkánkitörésről: újabb területeken hasadhat fel a föld

A kitörés a fővárostól 30 kilométerre délnyugatra, Fagradalsfjall hegyénél történt a Reykjanes-félszigeten. Négy órával az első kitörést követően láva borított be egy négyzetkilométernyi, mintegy 200 futballpályányi területet. A 12. század óta első alkalommal fordult elő vulkánkitörés a szigetnek ezen a részén.

Icelandic Coast Guard / AFP

A Tűzhányó Blog közösségi oldalán Harangi Szabolcs geológus azt írta, hogy a hasadék 200-300 méter hosszon nyílt fel, szinte pontosan ott, ahol azt az izlandi szakemberek előre jelezték. Harangi szerint "ez egy szép csendes" esemény, nincs veszély, mert az első felvételek alapján a láva nehezen tud kijutni a mélyedésből. Ugyanakkor a szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy már nyílt a hasadék, azaz könnyebben felszínre tud jönni további magmaadag is, akár gázokban gazdagabb is. "A földrengések sem hagytak alább és figyelembe véve a tavalyi földrengéses krízist a Kék Lagúna közelében, az mondható, hogy a jövőbeli lehetőségek között az is benne van, hogy újabb területeken hasad fel a föld és kezdődik lávaöntő kitörés. Mondjuk ezt azonban egyelőre egy pesszimista előrejelzésnek, de nem nulla eséllyel" - írta.

Icelandic Coast Guard / AFP

Harangi emlékeztetett arra, hogy közel 800 éve volt ott utoljára vulkánkitörés és az akkori és az azt megelőző Reykjanes lávaöntő eseményekből tanulva szerinte az is lehetséges, hogy évekig eltartó vulkáni működés kezdődhetett.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.