Évszázadokon keresztül terjedtek a történetek arról, hogy a sarki fénynek hangja is van. A kutatók sokáig elutasították ezt a teóriát, mondván, hogy valójában egy pszicho-akkusztikus jelenségről van szó: arról, hogy valójában nem létező hangokat „hallanak” azok, akik ezt állítják.
A vitát most a finn Aalto Egyetem kutatói robbanthatják ki újra. A tanulmányukban azt sugallják, hogy kapcsolat lehet a geomágneses ingadozások és a sarki hangok között – írja a Forbes.
A NASA egy különleges tudományos vizsgálat miatt irányít rakétákat a sarki fényre.
Az Aurora Borealis és Aurora Australis – vagyis az északi és a déli sarki fény – a Napból a napszéllel kiáramló töltött részecskék hatására jön létre, amikor azok kölcsönhatásba lépnek a Föld mágneses mezőjével. A feltűnő színű hullámok akkor keletkeznek, amikor a töltött részecskék összeütköznek a légkörben nagy sebességgel haladó oxigénmolekulákkal.
Az Aalto Egyetem kutatói szerint a megfelelő körülmények között a talaj felett nagyjából 75 méterrel lévő meleg levegő statikus töltése a levegő eloszlásakor kisül, ezzel együtt pedig recsegő hangot ad ki.
A kutatók szerint mindez akkor történik gyakrabban, amikor látható a sarki fény, de akkor is előfordulhat, ha nem látható.
Alexandre Correia eredetileg a sarki fényt akarta lencsevégre kapni, ám mellé egy másik jelenséget is sikerült megörökítenie.
A kutatók a vizsgálatuk során négy órányi sarki hangot rögzítettek Helsinkitől nagyjából 90 kilométerre. Bár sarki fényt ekkor nem lehetett látni, a helyi meteorológiai intézet szerint a geomágneses aktivitás hasonló volt ahhoz, mint amikor látni is lehet a jelenséget.
A szakemberek szerint az ilyen hangok annyira gyakoriak, hogy akár 90 százalékos pontossággal is meg tudják jósolni, mikor lehet majd őket hallani.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
