„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Sokasodnak a problémák az új iPhone-ok háza táján: a melegedés és a BMW-s NFC-problémák mellett úgy tűnik, egyes hordozható töltőkkel sem hajlandóak megfelelően együttműködni.
Az Apple idén – uniós törvényeknek is eleget téve – átállt az új készülékeinél az USB-C csatlakozóra, melyet egy ideje már gyakorlatilag minden más gyártó alkalmaz a mobilok és kiegészítők terén.
Ez alapvetően egy örömteli újítás, lévén ezentúl már bármilyen töltő használható az iPhone-okhoz is, így egységes lesz a mobilpiac ilyen téren.
Az már korábban kiderült, hogy ha közvetlenül összekötünk egy androidos mobilt és egy iPhone-t USB-C-vel, akkor leginkább csak a telefonok kedvén múlik, hogy melyik kezdi el tölteni melyiket – beállításra nincs lehetőség. Az új iPhone-ok ugyanis USB-C-n keresztül már tudnak 4,5 wattal tölteni más készülékeket, például AirPods fülhallgatót.
46 Celsius-fokra forrósodnak az iPhone-ok: az Apple elismerte a problémát, napokon belül jöhet a megoldás
Amikor megjelenik egy új telefonmodell, általában problémákról is hallani vele kapcsolatban. Hogy ezek mennyire vehetők komolyan, az attól is függ, hogy hányan panaszkodnak. Az iPhone-ok túlmelegedésével kapcsolatos jelzések viszont olyannyira nem mondhatók marginálisnak, hogy az Apple is kénytelen volt elismerni a gondot, és már dolgozik is a megoldásán.
Egyes esetekben azonban igen szokatlan dolog történhet: a MacRumors felhasználói beszámolók nyomán azt írja, bizonyos power bankek (hordozható akkumulátorok, töltők) használata esetén nem a telefon kezd el töltődni, hanem a power bank. A telefont tovább merítve. Más esetekben pedig egyszerűen nem történik semmi.
A MacRumors cikke kifejti, igen sok power bank érintett, például egyes Anker márkájú típusok is. Egy felhasználó fel is kereste a kiegészítőgyártót, melytől azt a választ kapta, hogy az egyetlen megoldás egy USB-A-kábel használata. Tehát, egy olyan USB-C kábel kell, melynek a power bankbe dugható vége a hagyományos USB-porttal rendelkezik.
Új iPhone 15-öt vett? Sürgős feladata van, mielőtt elkezdené beállítani
Rögtön, már a dobozból kivéve frissíteni kell az új iPhone-okat, mert könnyen előfordulhat, hogy az adatok régi készülékről átmásolása közben egyszerűen lefagy a készülék, és nem reagál többé.
Ennél többet nem tudni a hiba természetéről, és nincs kizárva, hogy ezt is javítani tudja majd az Apple egy frissítéssel – nem lenne haszontalan egy olyan menü sem a beállításokban, ahol meg lehetne adni, hogy a csatlakoztatott eszközt tölteni szeretnénk, vagy azt, hogy az töltse az iPhone-unkat.
Nem ez az egyetlen gond az új iPhone-okkal a közelmúltból: ha egy új BMW töltőpadján töltik a felhasználók az iPhone 15-szériás mobiljaikat, tönkremehet azokban a mobilfizetéshez is használt NFC-chip. És akkor még nem is esett szó a készülékek melegedéséről.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.