Találtak egy méregmentes módszert, ami 11 napon át védheti az embert a szúnyogok ellen
Semmilyen mérgező anyag nincs abban az új szúnyogriasztó-módszerben, mellyel most kísérleteznek a kutatók. Ráadásul akár 11 napon át is hatékony védelmet nyújthat a vérszívókkal szemben.
HVG
Az emberi bőrön gyakran előforduló baktérium segítségével készítettek új szúnyogriasztót a kutatók – az eredmény egy olyan készítmény, mely akár egy héten át is elriaszthatja a bosszantó, esetenként veszélyes betegségeket hordozó vérszívókat.
A BGR kiemeli: a nőstény szúnyogok számos tényező mentén „választják ki” azt, akiből végül vért szívnak. Ezek közé sorolható a testhőmérséklet, a bőrön lévő mikrobák által kibocsátott szagok, vagy éppen a szén-dioxid is. Ez azonban egy kétélű fegyver: akár a szúnyogok távol tartására is be lehet vetni, mondjuk a nekik nem tetsző illatanyagok létrehozásával.
Egy, a bőrbaktériumok által kibocsátott vegyület, a tejsav – az, ami rendkívül vonzza a vérszívókat, és itt vizsgálódtak a tudósok is. Mint felfedezték: ha sikerül elérni, hogy kevesebbet termeljen a bőr a nevezett tejsavból, az azt eredményezné, hogy az adott illető kevésbé lenne vonzó a szúnyogok számára.
Egyelőre nem az invazív, hanem az őshonos szúnyogfajokban mutatták csak ki a nyugat-nílusi lázat, de a jövőben több kórokozót is terjeszthetnek a betolakodó fajok. A képlet azonban nem ilyen egyszerű, és szerencsére akad egy-két jó hír is.
Hogy csökkentsék a tejsav termelését, a kutatók genetikailag módosították a Staphylococcus epidermidis és a Corynebacterium amycolatum baktériumokat. Amikor egereken tesztelték a módosított baktériumokat, úgy találták, hogy akár 11 napon át is 64,4 százalékkal jobban kerülték a szúnyogok az állatokat. Ez jóval hosszabb idő, mint amit az a néhány órás hatás, amit a hagyományos szúnyogriasztó megoldások kínálni tudnak – derül ki a PLOS Nexus folyóiratban közölt tanulmányból. (Azt érdemes megjegyezni, hogy az érdemi hatás kialakulásához három napra volt szükség.)
Ez azonban még nem az összes pozitívum: a megközelítés a jelenleg alkalmazottakkal szemben nem igényel mérgező anyagokat, ami az embereknek és az élővilágnak egyaránt előnyös. Az azonban egyelőre még nem ismert, hogy mikor és milyen formában lehet majd alkalmazni.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.