Itt a jövő, már sudokuzni is tud a DNS-számítógép

A DNS-alapú molekuláris számítógépet eddig elsősorban adattárolásra használták. Amerikai kutatók viszont olyan technológiát fejlesztetek, amely lehetővé teszi a biológiai DNS komputer számára, hogy úgy dolgozzon, mintha „igazi” számítógép lenne.

  • HVG HVG
Itt a jövő, már sudokuzni is tud a DNS-számítógép

Az, hogy a Földünkön az élőlények legbonyolultabb kódjait hordozó DNS-t adattárolásra használják, nem újdonság. A kutatók már korábban is felfigyeltek a hatékonyságára: az egészen kis helyen történő óriási mennyiségű adat tárolására (testünk minden egyes sejtje nagyjából 800 MB-nyi adatot tartalmaz). Nem véletlen, hogy egyre több helyen kezdtek foglalkozni DNS-alapú adattárolással – amelynek elvéről itt olvashatnak.

Az Észak-Karolinai Állami Egyetem és a Johns Hopkins Egyetem kutatói azonban tovább léptek ennél: új, a Natura Nanotechnology folyóiratban részletezett technológiájukkal, amelyet „elsődleges DNS-tárolónak és számítási motornak” neveztek el, bebizonyították, hogy a DNS-alapú rendszerek nemcsak adatokat tárolhatnak, hanem olyan összetett feladatokat is végrehajthatnak, mint a számítás, az átírás és az információk mozgatása.

Ami ezt a rendszert megkülönbözteti a korábbi DNS-alapú számítógépektől, az a rugalmasság. A szakemberek ugyanis enzimeket használtak az adatok másolására és átírására az eredeti DNS károsítása nélkül, és így voltak képesek szimulálni a fájlok törlését és visszakeresését – ez a DNS megfelelője a merevlemez törlésének és új fájlokkal való feltöltésének. Mindez utat nyithat az olyan DNS-rendszerek felé, amelyek képesek kezelni az összetett, fejlődő adatkészleteket. A korai tesztek során a rendszer képes volt az alapvető számítások feldolgozására, beleértve a kis rejtvények, például a 3×3-as mezőn játszott sakk és a sudoku megoldására is.

Egyszerűbb feladványokat már megold a DNS-számítógép
Nature Nanotechnology

A kutatók azt remélik, hogy munkájuk a molekuláris számítástechnika új korszakát indítja el, amely túlmutat az egyszerű tároláson és a teljes értékű biológiai gépek birodalmába kerül. – írja a ZME Science. A jelenlegi rendszer persze össze sem mérhető sebességében vagy teljesítményében a mai szuperszámítógépekkel, azonban a benne rejlő lehetőség óriási, a molekuláris számítástechnika új hullámát indíthatják el. A kutatók olyan területeken is látnak potenciális alkalmazásokat, mint az orvostudomány, ahol a biológiai adatok valós időben dolgozhatók fel az élő szervezetekben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.