60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

A tervek szerint 2028 nyarára készülhet el a Ghost nevű pilóta nélküli drón, ami felderítő és csapásmérő feladatokat is el tud majd látni.

  • HVG HVG
60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

Újfajta drónt fejleszt az amerikai légierő kutatólaboratóriuma, valamint az amerikai General Atomics nevű energetikai és védelmi vállalat. A következő generációs Ghost nevű, pilóta nélküli drónt hírszerző, megfigyelő, felderítő és csapásmérő feladatokra vetnék be – számolt be róla az Interesting Engineering.

Bár a Ghost specifikációiról keveset tudni – ami érthető –, a General Atomics jelentős tapasztalattal rendelkezik a pilóta nélküli légi járművek terén. A vállalat olyan technológiával rendelkezik, amely képes támogatni a napokig tartó, hosszú távú autonóm küldetéseket. Ez lényegében annyit tesz: a Ghost napokon át a levegőben lehet, mielőtt halálos csapást mér a kijelölt célpontra. A cég Gambit nevű moduláris megoldása egész pontosan 60 órányi repülést tesz lehetővé egyhuzamban.

Mivel a drón hibrid-elektromos hajtást kap, így az össztömege is jóval alacsonyabb lehet, mintha akkumulátorokat kellene telepíteni a fedélzetére. Ennek köszönhetően nagyobb mennyiségű robbanóanyagot tud magával vinni, ami nagyobb pusztítást eredményezhet.

33 gramm, 25 percig repül: hangtalanul deríti fel a terepet az amerikai hadsereg új drónja

Black Hornet 3 néven mutatkozott be az új amerikai drón, aminek elsősorban a hadsereg fogja nagy hasznát venni.

Mindezek mellett a megoldás növeli a gép üzemanyag-hatékonyságát, valamint csökkenti az infravörös és akusztikus jeleket is, így nehezebb lesz észrevenni. Ez ideális lopakodóvá teszi, mivel minimális jellel tud hosszú távú repüléseket végrehajtani.

A lap szerint a General Atomics 99 262 613 dolláros fix szerződést kapott, vagyis nagyjából 35,4 milliárd forintból fejlesztheti ki az új fegyvert. A munka hamarosan megkezdődhet, a drónnal pedig 2028 nyarára kell majd elkészülni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.