szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Összesen csaknem 17 millió forintot bukott az a férfi, aki egy befektetési csalás áldozata lett. Mutatjuk, hogyan néz ki az átverés, és mire kell figyelnie.

Befektetési csalásra figyelmeztet a rendőrség – a hatóság közleménye szerint a napokban tett feljelentést egy Tolna vármegyei férfi, mert néhány hónap alatt jelentős összegeket utalt el különböző számlákra.

A későbbi áldozat februárban egy internetes hirdetést látva regisztrált, majd pár nap múlva már telefonon hívta egy nő a cég nevében, kifejtve a részleteket, mondván folyamatosan és rendszeresen fognak ajánlani neki jónak látszó befektetési lehetőségeket.

Azt ugyanakkor megjegyezték, hogy a partnernek kell kiválasztani közülük, hogy melyikbe szeretne beszállni. A hozam 20 százalékát vonták volna le jutaléknak, ami az állítólagos „brókerek” munkadíját fedezi. Mivel jó üzletnek tűnt, belevágott – legközelebb már egy férfi kereste a brókercégtől az aktuális részvényajánlatokkal. Akkor még nem volt gyanús számára, hogy +44-es előhívószámról jött a hívás.

Mint a rendőrségi közlemény kifejti, az áldozat a 8,3 milliós befektetést követően május végén szeretett volna a hozamból kiutaltatni; ekkor közölték vele, hogy az eredetileg szerződő cég közben egy másikkal egyesült.

A csalók közölték: megváltoztak a feltételek, nem tudnak jutalékot levonni a hozamból, ezért azt külön el kell utalnia, hogy a hozamot kiutalják részére. Ennek tudatában utalt el először 10 000 eurót. Legközelebb 15 százalékos adó befizetését kérték, aztán alapkezelési és tranzakciós, majd offshore jutalék volt az indok, amire újabb 17 090 eurót utalt el. Végül az utolsó, 1740 eurós tételt már nem fizette be, mert addigra már szinte biztos volt benne, hogy átverték.

„Disznóvágás” rabszolgák ezreivel: így dolgoznak az internetes csalók, akik az ön pénzére is utaznak

Rekordszámú letartóztatást hozó akció keretében számolt fel a dubaji rendőrség egy internetes csalószervezetet, amelyik ipari méretekben tévesztett meg gyanútlan embereket. A rendkívül szervezett rendőrségi akció jó eséllyel leveszi Dubajt a csalók térképéről, több más országban azonban az iparág él és virul, a hatóságok meg szinte tehetetlenek.

A rendőrség az alábbi tanácsokat tette közzé a befektetési csalásokkal kapcsolatban:

  • Ne vegye fel a telefont, ha híváskor ismeretlen külföldi hívószámot jelez ki a telefonja, és ne is hívja vissza rögtön – először ellenőrizze azt. Különösen legyen óvatos akkor, ha olyan külföldi számról hívják, ahol nem él ismerőse vagy ahonnan nem vár hívást.
  • Egy internetes kereséssel utánajárhat annak, hogy az adott telefonszámmal kapcsolatban korábban felmerül-e a csalás gyanúja: ha igen, nagy valószínűséggel talál ezzel kapcsolatos információt a világhálón.

És végül mindig gyanakodjon, ha

  • az a megérzése támad, hogy ez „túl szép, hogy igaz legyen”,
  • a közösségi médiában újra és újra találkozik ezekkel a hirdetésekkel,
  • folyamatosan kapja a kéretlen telefonhívásokat,
  • gyors megtérülést ígérnek és biztosítják arról, hogy a befektetés biztonságos,
  • az ajánlat csak korlátozott ideig él, kimaradhat, lemaradhat róla,
  • az ajánlat csak önnek érhető el, és megkérik, hogy senkinek se szóljon róla.

Ha gyanakszik, értesítse a rendőrséget, vagy keresse fel a kiberpajzs.hu oldalt, ahol részletesen olvashat az egyes csalástípusokról.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!