8 nap helyett 8 évig használta, most elvették a Samsung nevét futtató kis magyar szerviz webcímét
Egy kicsit elaludt a Samsung hazai képviselete, de egy évtized után végül csak elvetették egy független szerviztől a márkanevet használó domaint.
Egy kicsit elaludt a Samsung hazai képviselete, de egy évtized után végül csak elvetették egy független szerviztől a márkanevet használó domaint.
Kiadta jelentését a Google azzal kapcsolatban, mennyit is fizetett ki tavaly a fehérkalapos hackereknek.
Egy harcos-háborús telefonos játék reklámarcaként tért vissza Arnold Schwarzenegger. Sikerült 30 másodpercbe zsúfolni a Terminátort és Kalifornia kormányzóját.
Svédországban egy különleges hangjelzéssel szakítanák meg a környékben közlekedő autókban szóló zenét, hogy a sofőr biztosan észrevegye a közelgő mentőt.
Nemrégiben az egyik, számítógépes biztonsággal foglalkozó cég összevetette a három vezető böngészőt a biztonság szempontjából. A vizsgálatnak nem volt egyértelmű nyertese.
A Raspberry Pixel névre keresztelt operációs rendszerét nem kell még telepíteni sem, és szinte bármelyik gépbe betöltve működik.
Az LG néhány hete bemutatott tévéi nem csak szupervékonyak, hanem hasonlóvá tesznek még egy tömött pénztárcát is.
Nem gond, ha valaki nem a tudományok doktora, csak akkor ne is akarjon tudományosan szavahihető ember szerepében tetszelegni – foglalható össze nagyon(-nagyon) finoman a Norbi Update facebookos oldalán hozzászólók véleménye.
Érez valami furcsa szagot? Áll a metró? Ég a kék? Elkészült a felújításra váró 3-as metró nem hivatalos információs weboldala.
Nagyjából akkora területet kell befutniuk az amerikai futball játékosainak, mint amekkora összesen a Nemzetközi Űrállomás (ISS). Cserébe viszont az űrből is nézik a ma éjjeli Super Bowlt.
Az általában kifejezetten hagyományőrző tevékenységnek tartott mezőgazdaságban nemcsak, hogy elfér a fejlett technológia, hanem egyre nagyobb igény is mutatkozik rá. A gépeket nem ritkán ámulatba ejtő technikával szerelik fel, így informatikai-gépkezelői tudás nélkül lassan traktorosnak sem lehet elszegődni.
Az egyik hazai internetszolgáltató ugyanannyival emelte az internet-szolgáltatás díját, mint amennyivel csökkent volna a havi számla összege az internet áfájának 27 százalékról 18-ra csökkentése után. A szolgáltató azzal védekezik, hogy stabilabb internetet nyújt és a sávszélességet is növelte.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.
Az emberi kultúra óriási értékét sűrítették egy mindössze 2 centiméter átmérőjű lemezkébe: megjelent a Rosetta Disk akár medálként viselhető változata.
Szójababolajból állítottak elő grafént – egyetlen atom vastagságú grafitréteget – ausztrál kutatók, akik szerint a módszerükkel jelentősen csökkenteni lehet az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező nanotechnológiai anyag előállítási költségeit.
Meghallgatná, hogyan mondják japánul, hogy Németország? Lejátszaná Omán himnuszát is? Rengeteg ilyen lehetőséget kínál ez az érdekes világtérkép.
A hazugságkutatás még nem tart ott, hogy számítógép pótolhassa a józan észt, viszont emberi erőfeszítéssel most lehetetlennek látszik a tudatos internetes megtévesztés enyhítése.
Január 28-án beköszöntött a kínai újév. A luxuskészülékek finn gyártója egy különleges iPhone-nal köszönti a Kakas évét.
Kevesen szeretnének arra ébredni, amire pár napja egy kaliforniai hölgy: tűzijátékot produkált az éjjeliszekrényén lévő iPhone-ja.
A remek pénzügyi eredmények ellenére több trónfosztással is szembe kellett néznie az Apple-nek 2016-ot illetően.