Tömegsírt találtak egy eszéki kút mélyén
Minden jel szerint a mursai csatában eshetett el az a hét római katona, akik maradványainak elemzése 14 éven át tartott.
Minden jel szerint a mursai csatában eshetett el az a hét római katona, akik maradványainak elemzése 14 éven át tartott.
HVG
Az orosz hadsereg civil repülőgépeket vet be, hogy megvédje az ukrán drónoktól az ország mélyén található erőműveit, olajfinomítóit, raktárait.
HVG
Utód nélkül maradhat a Galaxy S25 Edge egy friss jelentés szerint – pedig állítólag már be is fejezte annak fejlesztését a Samsung.
HVG
Pár mozdulattal elvégezheti azt a beállítást, amellyel képtelenség lesz végleg elbukni a Gmailt és Drive-ot is magába foglaló Google-fiókját. Mutatjuk, hogyan működik az újdonság, és miért lesz jó, ha a mobilján nem tudja megnyitni az üzenetekben lévő linkeket.
HVG
A jelek szerint az Electronic Arts nem sokra tartja a saját játékának történetét, inkább a többjátékos játékmenet felé terelné a felhasználókat.
HVG
Furcsa hangokat hallott egy nő az Airbus A320-as hajtóműve felől, ami szerinte a gép meghibásodását jelentette. Kiderült, erről szó sem volt.
HVG
Egy EU-s szabályozásra hivatkozva már töltőadapter sincs a MacBook Prók dobozában – igaz, a jelek szerint nem lett volna muszáj végleg, teljesen kivenni a dobozból ezt a kiegészítőt.
HVG
A Google videógeneráló mesterséges intelligenciája, a Veo a jövőben sokkal hatékonyabban készít fotókból videót.
HVG
Virtuális síneket követő villamos, villanyos légitaxi és sofőr nélküli földi taxi is lesz Dubajban. Az RTA Dubai helyi tömegközlekedési vállalat az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városában zajló GITEX Global 2025 technológiai kiállításon adott hírt a helyi közlekedést gyorsító megoldásairól.
Egy ohiói szenátor nemet mondana arra, hogy az emberek igent mondjanak a mesterséges intelligenciának – és már elő is terjesztett egy erre vonatkozó törvényjavaslatot.
HVG
Szakértők szerint olyan extrém mértékű globális változásra lenne szükség a klímapolitikában ahhoz, hogy ne omoljanak össze a természeti rendszerek, amire korábban még nem volt példa.
HVG
Brit kutatók most először állítottak össze olyan étrendi ajánlást, amit kifejezetten a krónikus székrekedéstől szenvedőknek szántak.
HVG
Koreai kutatók a világ legerősebb röntgenlézerével olyan nyomás alá helyezték a vizet, hogy az egy új halmazállapot felfedezéséhez vezetett.
HVG
Több termékét is új lapkakészlettel frissítette az Apple szerdán. Több tekintetben is jelentős az előrelépés, ám van egy eszköz, amelynél szinte bábeli zűrzavar alakult ki az egyes lapkák között.
Búcsút intett az Office 2016-nak és 2019-nek a Microsoft. A jövőben frissítéseket és támogatást sem kapnak ezek az irodai programcsomagok és egyéb szoftverek.
HVG
A Kaliforniai Műszaki Egyetem mérnökei úgy módosítottak egy humanoid robotot, hogy az hátizsákként vigyen magával egy drónt.
HVG
Folytatódnak az elbocsátások a NASA háza táján, most a Jet Propulsion Laboratory munkavállalói vannak soron.
HVG
Több kamera is megörökítette, amint Szeged felett egy rövid időre fényes oszlopok jelentek meg a levegőben.
HVG
A Szilícium-völgyben fogadásokat kötnek a szólóunikornisokra – az egyemberes szupervállalkozásokra. Közben kis létszámú, mesterséges intelligenciára épülő cégek sorra döntik a bevételi és hatékonysági rekordokat. Lehet, hogy újra kell tanulnunk vállalkozni – és a humanoid robotoknak, meg a régi vágású vezetőknek is búcsút inthetünk talán.
BrandLab
Amerikai kutatók szerint a műholdas kommunikáció nagyjából fele titkosítatlan formában zajlik, ami súlyos biztonsági kérdéseket vet fel.
HVG