Kijött az adat: 1,3 millió telefonszámot kapcsoltak ki szombaton

Június 30-án járt le a határideje az előrefizetős SIM-kártyák adategyeztetésének, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) beérkezett szolgáltatói adatok szerint a kártyák több mint kétharmadát egyeztették az előfizetők. A többiek hívószámát lekapcsolták, illetve több esetben azokét is, akik sikeresen egyeztettek. Megoldás mindenkinek van.





Kijött Észak-Korea új okostelefonja

A diktatúra első teljes mértékben hazai gyártású és tervezésű mobilja lehet a Jindallae 3. Észak-Korea eddigi technológiai hozzáállását ismerve ez igen meglepő előrelépés, de csak ránézésre, hiszen az operációs rendszerrel és az alkalmazásokkal már lehetnek gondok.








Van, akinek rémálomba fulladt az adategyeztetés utáni káosz, és nem az a baj, hogy nem tud telefonálni

Aki nem egyeztette időben feltöltős SIM-kártyájának adatait, emiatt szombat óta nem tud telefonálni, annak rossz. Aki még időben egyeztetett, de ezzel együtt is kikapcsolták a kártyáját, annak még rosszabb. Aki időben egyeztetett, mégis kikapcsolták a kártyáját, amit azonban nem telefonban használt, nos, mindőjük közül alighanem az érzi magát most a legrosszabbul.





Kiszivárogtak a Galaxy Note 8 specifikációi

A legújabb értesülések szerint már augusztus végén bejelentheti a Samsung legújabb csúcstelefonját (phabletjét), a Galaxy Note 8-at. Már a készülék specifikációiról is sok minden kiderült.