Steve Jobs és a halál
A Beatles zenéi és a buddhizmus mellett Steve Jobs-ra nagy hatással voltak Dylan Thomas versei is. Az Apple három éve október 5-én meghalt ikonikus vezetőjére a walesi költő egyik versével emlékezünk.
A Beatles zenéi és a buddhizmus mellett Steve Jobs-ra nagy hatással voltak Dylan Thomas versei is. Az Apple három éve október 5-én meghalt ikonikus vezetőjére a walesi költő egyik versével emlékezünk.
Izgalmas kérdés, vajon mire lesz elég az okosórák viszonylag kis kijelzője, például mennyire lehet majd játszani az ilyen eszközökön.
A hét legfontosabb bejelentését kétségtelenül a Microsoft tette: a Windows 8 után rögtön a Windows 10-et mutatták be, és tették elérhetővé próbaverzióját. Íme a hét legérdekesebb tech hírei.
Elavultnak még igazán nem mondható az A8-as processzor, azonban egyre többet hallani már az utódról, az A9-es chipsetről.
Szingapúr vezet, az USA a hatodik, Magyarország pedig a 44. az internethasználat és e-kereskedelem szempontjából legfejlettebb országok 50-es toplistáján – derül ki a globális piac áttekintését nyújtó Digitális Fejlődési Indexből, amelyet a MasterCard egy bostoni egyetemi kutatóintézettel közösen tett közzé.
Az NFC technológia viszonylag nagy elterjedtsége ellenére még gyerekcipőben jár a mobilos fizetés piaca. Jövőre viszont már bombaüzlet lehet.
Elképesztő, mi mindenre képesek ma már a hirdetők termékeik reklámozása érdekében, és ehhez a technológia is megad minden segítséget.
Míg a kontinensekről sok részletes térkép megjelent már, az óceánok mélye csendben őrizte titkait – eddig.
Holnap lesz három éve annak, hogy Steve Jobs elhunyt. A jelenlegi Apple-vezér is megosztotta ezzel kapcsolatos gondolatait a beosztottjaival.
Több légitársaság nevével való visszaélés után ezúttal a Wizz Air nevében ígérgetnek csalók tízezrével ingyen repülőjegyeket.
Az idei második negyedévében 15 millió új rosszindulatú szoftver jelent meg. A Panda Security szerint a fertőzöttségi szint világszerte elérte a 36,8%-ot.
Egy amerikai kutatás szerint óriási arányban befolyásolja a párkapcsolatokat a technológia, a legérdekesebb adatokat össze is gyűjtöttük.
Hogy még véletlenül se érintse meg a Bendgate botrány szele a vadonatúj Galaxy Note 4-et, egy „bizonyító erejű” videót tett fel a Samsung a YouTube-ra.
A válaszadóknak csupán kis hányada van tisztában a közösségi szolgáltatások aktív használatával járó kockázatokkal – derült ki a Kaspersky Lab és a B2B International által végzett közvélemény-kutatásból. A legnagyobb veszélynek azok vannak kitéve, akik mobil eszközök segítségével látogatják a közösségi oldalakat.
Az internet nagy részét az ingyenesség jellemzi, így kérdés, vajon hajlandók-e fizetni a felhasználók, például egy zenei torrentért.
Az amerikai pozitív döntés után az EU döntéshozó testülete is rábólintott a 16+3 milliárd dolláros Facebook–WhatsApp üzletre.
Az első pillanatban a konkurencia tréfájának tűnhet egy óriásplakát, azonban csupán szerencsétlen véletlenről van szó.
A legnagyobb tőkéjű amerikai bank, a JP Morgan Chase elleni kibertámadás során mintegy 83 millió ügyfél adatait lopták el - közölte a bank.
Elnézést kért felhasználóitól a Facebook, miután titokban több hónapon át lélektani kísérletet folytattak közel 700 ezer ember üzenőfalával.
Nem baj, ha kicsinek találja, amit notebookja, táblagépe képernyőjén lát, a Microsoft hamarosan megjelenő újdonsága televíziója képernyőjén mutatja majd a tartalmat.