A Microsoft szakértői segítséget nyújt a hazai vállalkozásoknak
 

A Microsoft szakértői segítséget nyújt a hazai vállalkozásoknak

Az Európai Unióban 140 millió embernek ad munkát a kkv-szféra, amely évente 5 százalékkal javít a teljesítményén, azaz dinamikusabban bővül, mint a teljes gazdaság. Ha a kis- és középvállalatok ismerik a megfelelő technológiákat, pályázatokat, programokat, akkor a fejlődés mozgatórugói lehetnek. E folyamatot támogatja az EUGA program.

hvg.hu hvg.hu




A kimúlás felé tart a távirat
 

A kimúlás felé tart a távirat

A legpatinásabb amerikai távközlő cég a Western Union 150 évvel a szolgáltatás beindítása után megszüntette a távirat szolgáltatást. Az e-mail ugyanis értelmetlenné tette a postai úton való üzenetküldést.

MTI MTI

Magyar Nemzet: az informatikai tárca eladja a Sulinetet
 

Magyar Nemzet: az informatikai tárca eladja a Sulinetet

A konzervatív lap birtokába jutott információk szerint az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak (IHM) komoly gondot okoz a Sulinet Közháló üzemeltetési számlájának kifizetése, ezért a tárca az MSZP–SZDSZ-kormány egyik legnagyobb beruházásának eladása mellett döntött.

hvg.hu hvg.hu

A GPS-lövedékkel segített autós üldözésé a jövő
 

A GPS-lövedékkel segített autós üldözésé a jövő

GPS helyzet-meghatározó berendezéssel ellátott "címkékkel" lövöldöznek a jövőben a Los Angeles-i rendőrök az általuk üldözött gépkocsikra, hogy így is csökkentsék az ilyesfajta hajszákkal járó kockázatokat - jelentette be a kaliforniai város rendőrfőnöke.

MTI MTI



A T-Online megvásárolta az Ivy G-Portált
 

A T-Online megvásárolta az Ivy G-Portált

A portálépítő weboldal továbbfejlesztett változataként létrejött Tiniportálon számos a fiatalokat érdeklő tartalmat és szolgáltatást találnak a látogatók. Emellett a G-Portál korábbi, közössége is beköltözhetett megújult digitális otthonába.

hvg.hu hvg.hu

A felére esett vissza a Skype piaci részesedése
 

A felére esett vissza a Skype piaci részesedése

Az ingyenes internetes telefonálási lehetőséget kínáló cég komoly gondok elé nézhet, ahogy egyre több internetszolgáltató kínálja az IP-alapú telefont a különböző szélessávú csomagjai részeként.

hvg.hu hvg.hu

Víz nyomát mutatta ki a Tempel 1-en a Deep Impact űrszonda
 

Víz nyomát mutatta ki a Tempel 1-en a Deep Impact űrszonda

Fagyott víz nyomát mutatta ki a Tempel 1 üstökösön a Deep Impact amerikai űrszonda, amely július 4-én csapódott be az égitestbe - közölték az űreszközt irányító szakemberek a Science című tudományos magazin csütörtöki internetes hírportálján.

MTI MTI

A magas IQ lehet a hosszú élet záloga
 

A magas IQ lehet a hosszú élet záloga

Közkeletű vélemény szerint az emberek egészségi állapotában megmutatkozó különbségek társadalmi helyzetükkel és jövedelmükkel függnek össze, ám brit kutatók szerint a magas(abb) IQ a hosszú élet záloga.

MTI MTI

Előre jelzi a viharokat egy Borsodban elindított rendszer
 

Előre jelzi a viharokat egy Borsodban elindított rendszer

A rendszer működtetésével lehetővé válik, hogy 2-3 órával a várhatóan nagyobb károkozással járó vihar előtt eljusson a veszély híre azokhoz, akiket fenyeget, és az arra hivatott szakemberek időben megmentésükre indulhatnak - mondta Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára.

MTI MTI

Sms-ező galambokkal mérik a levegő szennyezettségét
 

Sms-ező galambokkal mérik a levegő szennyezettségét

Egész raj mobiltelefonos galamb fogja ellepni Kalifornia egét augusztusban. A húsz szárnyas hátára kis hátizsák kerül, amelyben a levegő szennyezettségét mérő detektort, a műholdas nyomkövető rendszerhez (GPS) szükséges antennát, és egy mobil telefon leegyszerűsített szerkezetét helyezik el, a madár nyakára pedig pici kamerát erősítenek.

MTI MTI


Őssejtek a bőrfarkas ellen
 

Őssejtek a bőrfarkas ellen

Őssejtek beültetésével jelentősen javítható a bőrfarkasban szenvedők állapota - derült ki egy kedden publikált amerikai tanulmányból.

MTI MTI