A maláriával fertőzöttek vonzzák a szúnyogokat
 

A maláriával fertőzöttek vonzzák a szúnyogokat

A maláriával fertőzött emberek vonzzák a kórt terjesztő anopheles szúnyogokat – erről számolt be a párizsi Marie Curie Egyetem Jacob Koella által vezetett kutatócsoportja a „PloS Biology" című amerikai egészségügyi szaklap legújabb számában.

MTI MTI

New York Times: értelmetlen a Nemzetközi Űrállomás
 

New York Times: értelmetlen a Nemzetközi Űrállomás

Sem tudományos, sem anyagi szempontból nem érdemes fenntartani a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomást (ISS) - erre a következtetésre jut internetes honlapján a The New York Times című lap, amely szerint az amerikai űrsiklóflottát sincs értelme csak az űrállomás miatt még öt évig üzemeltetni.

MTI MTI


Sok milliárdot veszít a magyar filmipar a kalózkodáson
 

Sok milliárdot veszít a magyar filmipar a kalózkodáson

A Motion Pictures Asssotion of America (MPAA), az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) amerikai társszervezete bejelentette, hogy tovább erősíti a harcot a filmek interneten történő illegális terjesztése ellen.

hvg.hu hvg.hu

Magyar szabadalmak védelem nélkül
 

Magyar szabadalmak védelem nélkül

A magyar találmányok közül több is hangos sikert aratott külföldön az utóbbi hónapokban, ám a legtöbb hazai tervező még szabadalma bejegyzéséig sem jut el. A bejegyzési kérelmek száma egyre csökken, és igen kérdéses a találmányok sikeres piaci bevezetése.

hvg.hu hvg.hu

A vas mennyisége alapvetően befolyásolta a Földi élet fejlődését
 

A vas mennyisége alapvetően befolyásolta a Földi élet fejlődését

Amerikai kutatók új modellt állítottak fel annak megmagyarázására, hogy az oxigént nagy mennyiségben előállító bakteriális fotoszintézis elterjedése után miért volt még 300 millió évre szükség ahhoz, hogy az oxigén meghatározó szerepet kapjon a Föld légkörében.

Panoráma Panoráma

Lézeres kommunikáció, gyakori szatellit-járás
 

Lézeres kommunikáció, gyakori szatellit-járás

Japán elhatározta, hogy műholdas technológia segítségével oldja meg telekommunikációs gondjait, annak ellenére, hogy a toronyházakkal zsúfolt nagyvárosaiban nem jutnak el az égi jelek az állandóan takarásban lévő vevőkészülékekhez.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Gyorsabb lesz az ADSL-szolgáltató váltás
 

Gyorsabb lesz az ADSL-szolgáltató váltás

A Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének kezdeményezésére megszületett a T-Com Rt. és a szolgáltatási területén működő internetszolgáltatók között az a megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az ADSL-előfizetők a szolgáltatás hosszadalmas szüneteltetése nélkül tudjanak szolgáltatót váltani, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

hvg.hu hvg.hu

A Discovery útja
 

A Discovery útja

Óriási volt a NASA legutóbbi missziójának a tétje, nem kevesebb múlott rajta, mint az űrsiklók további sorsa. A kezdeti problémák és fennakadások után a Discovery végül sikerrel teljesítette a küldetést. Összeállításunkban végigkövetjük az űrsikló és a hét fős legénység útját.

hvg.hu hvg.hu

A Yahoo bevásárolt Alibabánál
 

A Yahoo bevásárolt Alibabánál

A kínai internetes kiskereskedelmi cég, az Alibaba.com stratégiai partnerséget kötött a Yahoo-val, amely így jelentős befolyáshoz jutott a világ legnagyobb potenciális online piacán.

hvg.hu hvg.hu




Feltérképezték a rizs génjeit
 

Feltérképezték a rizs génjeit

Sikeresen befejezte a rizs genetikai kódjának feltérképezését egy nemzetközi kutatócsoport. A tudományos áttörés a kutatók szerint lehetővé fogja tenni az emberiség felének alaptáplálékát képező növény olcsóbb és hatékonyabb termesztését.

MTI MTI

Gondolatolvasás agyszkennerrel
 

Gondolatolvasás agyszkennerrel

Amerikai és brit tudósok azt állítják, sikerült egy különleges szkenner segítségével gondolatokat kiolvasni emberek agyából.

hvg.hu hvg.hu

Sugárzásbiztos zseb a mobilnak
 

Sugárzásbiztos zseb a mobilnak

A mérték utáni öltöny már önmagában is jó dolog, de egy elsőrendű bécsi mérték utáni szabászat fantáziájának köszönhetően még az egészségnek is előnyére szolgálhat: egy belvárosi szabóságban kívánságra a zakóba különleges, sugárzásbiztos belső zsebet varrnak, amelyek távol tartják a sugárzást a készülék tulajdonosának testétől.

MTI MTI



Afgán ópiumból készítenének gyógyszert
 

Afgán ópiumból készítenének gyógyszert

A legutóbbi évek legsikertelenebb próbálkozásai közé tartozik az afganisztáni Papaver Somniferum termelésének felszámolása. Az ENSZ 1998-ban kezdett ennek érdekében kampányt és az Egyesült Államok 2002-től tovább vitte a kezdeményezést. Ennek ellenére 2004-ben 131 ezer hektáron termelték ezt a mákfajtát, az előző éve 80 ezerrel szemben. Az afgán lakossága 10 százaléka ebből él.

MTI MTI