Már több mint 3 millióan internetezünk havonta

Fél év alatt 2 százalékpontot nőtt a 15-69 éves hazai lakosságon belül az internetezők aránya, így 2007 második félévében 41 százalékos az internet penetráció – több mint 3 millióan kapcsolódnak legalább havi rendszerességgel a világhálóra, a legalább hetente internetezők aránya pedig 37 százalék – írja az NRC Piackutató weboldalán






Magánszféra védelme „társadalmi munkában”

Mától indult el az első magyar privátszférát erősítő technológiákkal foglalkozó szakportál. A PET a társadalom válasza arra, hogy az egyre fejlettebb infokommunikációs technológia – a Nagy Testvér (az állam) és kis testvérei (a cégek) nyomására – megfoszt bennünket magánéletünk maradékaitól is.





Matematikailag levezethető a zenetörténet

A zeneelmélet kutatóit kavarta fel Dmitri Tymoczko, a Princeton University zeneszerzője hullámelméletre alapozott tanulmányával. Szerinte a nyugati zenei hangzásvilág összes akkordját ábrázolni lehet egy térben, igaz, a komplexebb összhangzatokhoz már több dimenzióban kell látnunk.










Térkép készül a "véletlen barangolóknak"

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) összeállít egy olyan térképet, amely feltünteti azokat a főként határ menti országrészeket, amelyeken a felhasználók készüléke már a szomszédos ország mobil szolgáltatójának a jelét veszi, s emiatt nagy a veszélye a szándékolatlan mobil roamingnak.