ÁFSZ: állás- és képzési ajánlatok WAP-on

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat állás- és képzési ajánlatairól azok is tájékozódhatnak elektronikus úton, akik nem rendelkeznek internet kapcsolattal, a szolgálat információi ugyanis július 1-jétől a mobil telefonok WAP funkciójával elérhetők.


A Microsoft nekiugrik az iPodnak

A Microsoft bejelentette: még az idén megjelenik a Zune nevű hordozható kis digitális kép- és zenelejátszóval, amelyik reményei szerint megszorongatja majd az Apple cég jelenleg piacuraló, annak több mint háromnegyedét birtokló termékét, az iPodot. A Microsoft egy 4 milliárd dollár értékű piacon szeretne labdába rúgni.


A Google megduplázta a nyereségét

Megduplázta nyereségét a Google, forgalmát pedig 80 százalékkal növelte. A cég részvényeinek értéke megnégyszereződött 2004-es bevezetésük óta.



Magyar cég Microsoft-elismerése

A különböző kategóriák egyikében magyar cég lett a Microsoft legjobb partnere ebben az évben. A világcég Bostonban tartott partnerkonferenciáján Schvarcz Zoltán, a XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója vehette át a „Microsoft Dynamics AX Excellence Partner of the Year 2006” elismerést. Növeli a kitüntetés értékét, hogy 10 kategórában osztottak ki díjat, s a magyar cég az egyetlen kitüntetett, amely nem az amerikai kontinensről származik. A partnereket 350 tagú zsűri értékelte.


Korai süketséget okoz az MP3-lejátszó?

Korai süketséget okozhat az MP3-as lejátszó túl hangos és túl gyakori hallgatása is, akárcsak a többi hasonló berendezésé - állapította meg egy brit kutató csoport.




Videó-hirdetésekkel újít a Google

A keresőóriás hirdetői mostantól klikkelésre induló videókkal is népszerűsíthetik magukat a világhálón. A különböző országokból hirdetők ezáltal olyan lehetőséghez jutnak a Google partneroldalak hálózatán keresztül, amelynek segítségével új módon kommunikálhatnak reménybeli vásárlóikkal.


A migrénes roham infarktust okozhat

Egy amerikai tanulmány szerint a migrénes rohamokban szenvedők kétszeresen ki vannak téve az szívinfarktusnak és a koszorúér-betegségeknek.


Olcsóbb mobiltelefonálás az unióban

A szolgáltatók hevesen ellenzik a külföldi telefonálást olcsóbbá tevő uniós szabályozást. A felhasználók viszont türelmetlenül várják, hogy mikor lép életbe.





Kémkedést gátló irattárcát dobtak piacra

Két évvel ezelőtt döntött az USA kormányzata, hogy az amerikai útleveleket rádiófrekvenciás azonosító (RFID) áramkörrel látja el, s bár az elképzelést szakmai fórumokon sokat támadták, a sajtó és a közvélemény csak több millió ilyen útlevél forgalomba hozatala után ébredt rá a lehetséges következményekre, s ma már kaphatók az észrevétlen lekérdezést akadályozó, árnyékolt irattárcák.






Az iWiW nem változtat a jól bevált recepten

Nem látszanak beigazolódni az iWiW közösségi portált megvásároló T-Online megjelenéséhez társított félelmek, miszerint a Deutsche Telekom hazai leányvállalata visszaél az időközben egymillió fölé emelkedett regisztrált felhasználó személyes adataival és reklámtemetővé degradálja a közösségi hálózatot.