Megtalálta a NASA a marsi sziklát, amiben az eddigi legtöbb szerves molekula van
A Wildcar Ridge nevű szikla a Mars Jezero-kráterében található, és megmutathatja, virágzott-e az élet a vörös bolygón évmilliárdokkal ezelőtt.
A Wildcar Ridge nevű szikla a Mars Jezero-kráterében található, és megmutathatja, virágzott-e az élet a vörös bolygón évmilliárdokkal ezelőtt.
A sírba egy 30-40 év körüli avar nőt temettek, valamikor a 600-as évek középső harmadában. A hely érintetlen volt.
Egy, az AI Magazine-ben nemrég megjelent tanulmány azt fejtegeti, hogy a mesterséges intelligencia valójában nagyobb veszélyt jelent, mint azt bárki is gondolná.
Egyelőre csak találgatnak a régészek, hogy került elő az agyar egy neolit és bronzkori területen.
A néhai királynő koporsója meglehetősen nehéz.
Az Ameca nevű robot egy szoftverfrissítésnek köszönhetően már komplett párbeszédeket is le tud folytatni.
A jelek szerint a Neptunusznak lehetett egy plusz holdja, ami 150 millió éve megsemmisülhetett.
Lehet akármilyen komoly a hardver és a szoftver, a munkavállaló a leggyengébb láncszem egy céges hálózatban, és ezzel a kiberbűnözők is pontosan tisztában vannak. A kiberbiztonsági incidensek jelentős hányada mögött áll a munkavállalók vagy egy bedolgozó partnerek hanyagsága. Az ellenszer a cégvezetők kezében van.
Az állampolgároknak sem egymásra, sem a politikusokra nem érdemes mutogatniuk, a krízishelyzet megoldása mindannyiunk közös felelőssége – mondta Tim Höttges, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatója a kölni Digital X 2022 konferencián. A vezető a digitális infrastruktúra által teremtett lehetőségek intenzívebb kihasználására is felszólított.
A kutatók szerint a 65 éven felülieknél 50-80 százalékkal nagyobb az esély az Alzheimer-kór kialakulására a koronavírus-fertőzés utáni egy éven belül, mint azoknál, akik nem kapták el a vírust.
A szakemberek szerint akkor is érezhetünk gyászt, ha nem egy közeli hozzátartozónk hunyt el.
Az, hogy egy webkamera kémkedhet a felhasználó után, jóval közismertebb, mint az, hogy a mikrofon is hasonlóképp tehet. Szingapúri és koreai kutatók eszköze ez utóbbi ténykedés leleplezésében segíthet.
Átdolgozta környezetvédelmi stratégiáját a Samsung. Az új terv részeként az elektronikai óriás az évtized végéig több mint 7 billió dél-koreai wont, azaz 2 billió forintnál is több pénzt fektet be zöld kezdeményezésekbe.
A tesztrepülésre már jövőre sor kerülhet, az első misszió pedig 2024-ben startolhat.