Fából vannak a kerekei ennek a biciklinek, de nem is ez a legmeghökkentőbb benne – videó
Sam Pilgrim különös kísérletbe kezdett: azt vizsgálta, meddig bírja a fakerekű bringája.
Sam Pilgrim különös kísérletbe kezdett: azt vizsgálta, meddig bírja a fakerekű bringája.
Az iOS 16 biztonsági funkciója a jelek szerint „túl jóra” sikerült.
Minden androidos telefonon gyárilag elérhető, viszont alapból ki van kapcsolva. Manuálisan kell aktiválni a a zárolási lehetőséget, amely békeidőben nem zavar, vész esetén viszont nagyon sokat segít.
Két évszázaddal a felfedezése óta először nyílt ki természetes élőhelyén kívül a Föld legnagyobb ismert virága, amely orrfacsaró bűzzel csalogatja magához a dögevő rovarokat a megporzáshoz.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, IAU) pályázatot hirdet 20 olyan exobolygórendszer névadására, amelyeket hamarosan a James Webb-űrtávcsővel is meg fognak figyelni a csillagászok.
A Nanmadol tájfun pusztításának már halálos áldozata is van.
Novemberben a floridai Kennedy Űrközpontból indítja útnak első holdjáróját az Egyesült Arab Emírségek – jelentette be a küldetés igazgatója hétfőn.
A felfedezett sérülékenységek a Lenovo eszközeit érintik. A gyártó már kiadta a legújabb patcheket, amiket érdemes mielőbb telepíteni.
Valerij Poljakov ezzel rekordot állított fel. Meg is kapta érte az Oroszország Hőse címet.
A minap több mint 90 videót tett ki a netre egy hacker, aki azt állította: a felvételek a készülő Grand Theft Auto VI-ból származnak.
Két különdíjat hozott el a magyar delegáció a 33. EU Fiatal Tudósok Versenyéről, amit szeptember 13–18. között a hollandiai Leidenben rendeztek meg – közölte a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) hétfőn.
Az új-zélandi légitársaság két Boeinggel repülte végig az Auckland és New York közti távolságot.
A Maxar Technologies több képet is készített a Westminster Hall előtt hosszasan kígyózó sorról.
A hatalmas szemű és fehér szájú, illetve fogú cápa már nem élt, amikor kihúzták a vízből.
Ma már pluszeszköz beszerzése nélkül is biztosítható az érintéses fizetési lehetőség, méghozzá egyszerűen, okostelefonnal.
A Zeus nevű lézer a kvantumfizika és a világűr vizsgálatára is alkalmas lesz.
Egy új diagnosztikai módszert is használnak az alsó végtagi artériák feltérképezésére a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján. Az új típusú, MR-rel végzett, kontrasztanyag nélküli mágneses rezonanciás angiográfiai vizsgálat (MRA) azoknál is elvégezhető, akiknél más fennálló betegség miatt ellenjavallt például a jódos kontrasztanyaggal történő érfestés – közölte az egyetem hétfőn.
Az elhunyt II. Erzsébet brit királynő lelki üdvéért tartott gyászmisét a Westminster apátságban mondták el.
A kutatók mostanra már megértették, miként születnek a bolygók, ám még a fejlett eszközök segítségével is szinte lehetetlen szemtanúja lenni a folyamatnak. Most olyan jeleket vizsgáltak, amelyek eddig elkerülték a tudósok figyelmét.
A Moderna megengedte, hogy kísérletekhez felhasználják a koronavírus elleni védőoltását, hogy aztán a WHO a szegényebb országokba is elegendő vakcinát tudjon eljuttatni.