Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros
Úgy tűnik, belép a szórakoztatóiparba a Google, legalábbis erre utal, hogy a hírek szerint új film- és televíziós produkciós részleget indított.
Úgy tűnik, belép a szórakoztatóiparba a Google, legalábbis erre utal, hogy a hírek szerint új film- és televíziós produkciós részleget indított.
Míg vannak, akik örülnek annak, hogy az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma elkapni készül a Google grabancát egy trösztellenes perben, mások, így többek között a Firefox mögött álló Mozilla számára ijesztő lehetőséget is hordozhat a keresőóriással szembeni ítélet.
Jön a kosár funkció, és másnak is lehet majd jegyet, bérletet venni a Budapest GO alkalmazásban.
A szülők megtévesztésére hegyezik ki a legújabb csalásformát, amiben egy veszélyes hivatkozás megnyitására próbálják rávenni az embert.
A ceruza és a mérőszalag alapkellékei a famegmunkálásnak. A korszerű technika azonban itt is felváltja a hagyományos eszközöket: a kiterjesztett valóság (AR) használata sosem látott pontosságot kínál az asztalosoknak, de úgy, hogy őket sem hagyja ki a folyamatból.
Egyelőre nem érdemes a mesterséges intelligenciához fordulni az egészséget érintő tanácsokért, és a probléma nem csupán a technológia hiányosságaiból fakad.
Csak egy monitor kell hozzá, és összekötést követően hamarosan szinte olyan lesz az Android egy nagy kijelzőn, mint egy asztali számítógép.
A jelenlegi antibiotikumoknak egyre inkább ellenálló kórokozók miatt nagy szükség lenne új típusú gyógyszerekre. A kutatók folyamatosan keresik a megfelelőnek látszó alternatívákat, és legutóbb egy igencsak meglepő forráshoz fordultak ez ügyben.
Nem is egy sci-fi, és nem is egy horrorfilm egyik jelenete, hogy fogat tesznek a páciens szemébe, hanem egy különleges szemsebészeti eljárás, amelyről még az orvosok sem tudnak mindig. Ausztráliában már több ilyen sikeres műtétet is elvégeztek, Kanadában pedig most kerül sor rá először.
Mutatunk néhány egyszerű tippet, hogyan tehet többet egészségéért.
Már nem csak a terrorveszély miatt óvatosak a légitársaságok, nem csak azért, mert mondjuk fogpasztának vagy samponnak álcázott anyagokból pokolgépet lehetne barkácsolni a fedélzeten; reális kockázatot jelentenek a közönséges akkumulátorok is. Több veszélyes tűzeset nyomán egyre több helyen korlátozás alá esik a hordozható akku (powerbank) vagy akár az elektromos cigaretta is.
A törölközők sok mikrobát összegyűjtenek használat közben, ezért nagyon nem mindegy, hogy mikor és hogyan dobjuk be őket a mosásba.
A felhasználók gyakran csak legyintenek, ha telefonjuk frissítése kerül szóba, nem is gondolva arra, mennyi kényes adatot őriz az eszközük. Csalók boldogan csapnak le a régebbi operációs rendszert futtató készülékekre, óriási bevételek reményében. Egy biztonsági szigorítás jegyében a régebbi, védtelenebb készülékekkel nem lehet majd mobilbankolni.
Nehezen magyarázható kirohanásba kezdett egy kínai gyárban az egyik, épp tesztelés alatt álló robot. Csodával határos módon senki nem sérült meg, de az eset bizonyára nem fogja javítani a humanoid robotok megítélését.
Amerikai kutatók szerint tévedés zöld és kék színű bolygókat keresni a Földön kívüli idegen életformák megleléséhez.
Hamarosan eltűnhet az Energy Star-jelölés az elektronikai eszközök dobozairól, mely segített az energiatakarékos termékek választásában.
A koronavírus eredetéről szóló vitákat is felélesztheti Donald Trump döntése, amellyel korlátozza a biotechnológiai kutatások egy vitatott formáját. Miért veszélyesek a funkciónyeréses kísérletek, amiket Amerikában hol engedélyeznek, hol betiltanak?
Szinte csoda, hogy nem történt katasztrófa az amerikai Newark nemzetközi repülőtéren, amikor nemrégiben másfél percre teljesen megszakadt a kapcsolat a légiirányítás és a repülőgépek között. Ugyan ez nem tűnik sok időnek, de egy ilyen komplex területen végzetes lehet. Most kiderült, mi zajlott a háttérben.
Egy washingtoni trösztellenes perben, eskü alatt tett vallomásban erősítette meg a Google-birodalom vezérigazgatója, hogy tárgyalásokat folytat az Apple vezetésével arról, hogy Gemini mesterséges intelligencia kerüljön az iPhone-okban.
Az elektromos autókat gyártó kínai Zeekr gyárában tesztelték le a UBTech saját fejlesztésű humanoid robotját, a Walker S1-et, ami a jelek szerint ügyesen tud összedolgozni más robottársával.