Indul a nagy kísérlet Svájcban: rövid ideig teljesen legálisan lehet majd kannabiszt vásárolni
A hatóság arra kíváncsi, milyen hatása van a terméknek a fizikai és a lelki egészségre.
A hatóság arra kíváncsi, milyen hatása van a terméknek a fizikai és a lelki egészségre.
Az orosz katonák sufnituningolt drónokkal támadnak ukrán célpontokat.
Mivel a sztatinok alapgyógyszerek a fejlett világban, különösen hazánkban a halálozások több mint feléért felelős érelmeszesedés szövődményeinek megelőzésében, fontosnak tartjuk a magyar olvasók számára árnyalni és értelmezni azt a könnyen félreértelmezhető üzenetet, ami a leggyakrabban használatos koleszterincsökkentő gyógyszerek kapcsán a hvg.hu-n megjelent – áll három magyar kardiológus a szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában.
A vasúti menetjegyet a pénztáraknál vagy a jegyautomatáknál voltak kénytelenek megvásárolni az utasok.
A kitörést a Nap keleti oldalán lévő 2994-es és 2993-as régiókban észlelték. Itt az utóbbi időben több ilyen jelenség is zajlott.
A tárgyakat nem tanácsos az élő szervezethez közel helyezni, hiszen igen veszélyesek.
Márciusban több mint 50 ezer informatikus hagyta ott az országot, és könnyen lehet, hogy még tízezrek követik őket. A súlyos helyzet miatt Moszkva eltörölte az IT-szektorban dolgozó fiatal férfiak hadkötelezettségét.
A holoportáció nevű eljárásnak köszönhetően az űrben tartózkodó legénység úgy tudott kommunikálni a földi személyzettel, mintha csak mellettük álltak volna.
Egy holland–kínai kutatócsoport izomerek segítségével képes volt arra, hogy hosszú időn át tárolja a napenergiát. Mindez áttörést hozhat a zöldenergia termelésében.
A Google szerint eddig is voltak olyan katonai támaszpontok, amelyeket cenzúrázás nélkül lehetett látni a Google Térképen.
Bár vége azoknak az időknek, amikor oly sokan voltak elfoglalva a Pokémon Go zsebszörnyeivel, a játék fejlesztője nem pihen. Hamarosan egy új, Tamagocsi-ihletésű játékkal jelenik meg.
Mintegy 900 kilométeren át követte a Kijevtől visszavonuló orosz csapatok mozgását egy ukrán férfi a tőle ellopott AirPods segítségével.
Nem véletlenül emlegetik gyakran a Spotifyt, a streamingszolgáltató folyamatosan csiszolgatja alkalmazását, hogy minél több funkciót kínálhasson. Mostantól az élő audioszolgáltatása is elérhető.
Patronról, a kétéves jack russellről a Telegramon tett közzé képeket és videót az ukrán kataszrófavédelem. A robbanóanyagok keresésére kiképzett kutya azonnal népszerűvé vált.
Jó pár évvel azután, hogy az Apple lehetővé tette az egyszerű váltást Androidról iOS-re, a Google is kirukkolt a saját megoldásával. Ez azonban még nem teljes, és nem is érhető el egyszerűen, viszont reményt ad arra, hogy hamarosan az iOS-ról Androidra történő adatmigráció is egyszerű lehet.
A Michigani Egyetem tudósai által kidolgozott új terápia nem igényel műtéti beavatkozást. A tumor legyőzését az immunrendszerrel közösen végzi el a megoldás.
Ausztrál kutatók szerint az elektromos cigaretta használata egyáltalán nem veszélytelen, és még az is kérdéses, hogy tényleg segít-e leszokni az „igazi” dohányzásról.
A NASA InSight nevű marsi szondája több fotót is készített a marsi napfelkeltéről, amit egy videóba fűztek össze a tudósok.
A szúnyogok amellett, hogy kiváló szaglással rendelkeznek, bizonyos színeket és vizuális mintákat keresnek, hogy a célpont közelébe jussanak – erre jutott legalábbis egy amerikai tudóscsoport.
Megnéztük, hogy mire képes egymás ellenében a Xiaomi 12 Pro és a Realme GT2 Pro. A készülékek tudásban egész hasonlóak, árban viszont jelentős különbség fedezhető fel közöttük.