Ismét felszállt a világ egyik legnagyobb repülőgépe, magával vitte a hiperszonikus járművet is
A Stratolaunch Roc nevű repülőgépe átrepült a Mojace-sivatag felett úgy, hogy már a Talon-A-t is rögzítették hozzá.
A Stratolaunch Roc nevű repülőgépe átrepült a Mojace-sivatag felett úgy, hogy már a Talon-A-t is rögzítették hozzá.
hvg.hu
Bár viszonylag kevés új videójáték jelent meg idén, így sem maradunk AAA kategóriás alkotások nélkül. E sort pedig mi más is tehetné teljesebbé, mint a Santa Monica Studio régóta készülő, és már nagyon várt gyöngyszeme. Ha a 2018-as God of War lekötötte, a Ragnarök garantáltan nem ereszti.
Gécs Dániel
A kombinált védőoltáson a Moderna is dolgozik a Novavaxszal.
MTI
Elaine Fox, a TikTok európai adatvédelmi vezetője szerint az európai felhasználók adatai biztonságban vannak, de azokat néhány kínai munkavállalónak is látnia kell, hogy el tudják végezni a munkájukat.
hvg.hu
Kenyeret és ostyát is süthettek abban a monostorban, amit az Egysült Arab Emírségekben találtak.
MTI
Az IKEA szerint a még kiadás előtt álló The Store is Closed nevű játék több eleméről is a cégre lehet asszociálni, ezért felszólította a fejlesztőt, hogy változtassa meg a játék kinézetét.
hvg.hu
Alaszkában működik az a 180, nagyfrekvenciás antennából álló rendszer, amivel eredetileg a Föld légkörét vizsgálták, most azonban ennél jóval messzebbre céloztak vele a kutatók.
hvg.hu
A Xiaomi 12S Ultra Concept Phone-ból egyelőre csak 10 darab készült, és az sem biztos, hogy valaha gyártásba fog kerülni. A telefon azonban rendkívül izgalmas fejlesztésnek ígérkezik.
hvg.hu
Magyarországon eddig sosem alkalmazott, de a világ több pontján már jól működő, a közösségi közlekedéshez hozzáférést biztosító digitális megoldást tesztel a Budapesti Közlekedési Központ, a K&H, a Mastercard és a Monet+. Gyorsabbá és egyszerűbbé válhat a rendszer.
hvg.hu
Utolsó adásához érkezett az MI 2041, A jövőben történt podcast. A műsor hetedik, egyben záróepizódjában az adatmegosztás kockázatairól, az appok mögötti algoritmusokról értekeznek a szakértők.
hvg.hu
A kutatók nemrég találták meg a 2022 AP7 nevű aszteroidát, ami méretét tekintve alkalmas lenne arra, hogy tömeges kihalást és a Föld jelentős lehűlését okozza.
hvg.hu
Az elmúlt napokban tájékoztatta a YouTube a felhasználókat, hogy a magyarok előtt is megnyílt a lehetőség arra, hogy lefoglalják saját „leíró nevüket” a videómegosztón.
hvg.hu
Mindig érdemes frissíteni az újabb operációsrendszer-változatokra, hiszen az új funkciók mellett hibajavításokat is tartalmaznak. Az persze kissé bosszantó ilyenkor, ha újabb hibát hoznak magukkal. Valami ilyesmi történt az iOS 16.1 esetében.
hvg.hu
A cég szerint az baj, hogy a Google csak 130 nyelven kínálja fordítóprogramját, miközben a világon 7 ezer nyelvet beszélnek.
MTI
Bűnösnek vallotta magát az a korábbi Apple-alkalmazott, aki saját bevallása szerint több mint 17 millió dollárral, vagyis mai árfolyamon számolva több mint 7 milliárd forinttal károsította meg a céget.
hvg.hu
A Discmaster nevű oldal az Internet Archive-ra feltöltött fájlok között keres, egészen az 1980-as évekig visszamenően.
hvg.hu
Az Egyesült Államokban már a fertőzések 29 százalékát a BQ.1-es változat okozza. Az uniós járványvédelmi központ szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy az új alvariáns súlyosabb megbetegedést okozna.
MTI
Az Xpeng nevű cég repülő autója 2 tonnát nyom, ennek ellenére könnyen tud repülni – még akkor is, ha egy-két rotor leáll a levegőben.
hvg.hu
Jimmy Wales, a Wikipédia egyik alapítója szerint a WT.Social lesz az, ami élhető alternatívát kínál a kiábrándult twittereseknek.
hvg.hu
A kutatók szerint ha nem teszünk valamit a műanyagszennyezés ellen, hamarosan még rosszabbra fordulhat a helyzet a tengerekben.
MTI