Interjú Amdzsad Szabbarával, a betlehemi Születés-bazilika lelkipásztorával

A. Sz.: A mise szinte ugyanolyan lesz, mint a világ más tájékain bármely nagyobb katolikus templomban. A bazilika előtti ciprusfát feldíszítjük, én Lukács evangéliuma alapján az emberek közötti békességről és a reménységről fogok beszélni. A fülek nem süketek: 1967 előtt minden gond nélkül tudtak keresztények, zsidók és muszlimok egymás mellett élni a Szentföldön. Szíriában és más közel-keleti országokban a zsidó közösségek muszlim fennhatóság alatt élnek, és arab szomszédaik tisztelik őket.

HVG: A vér erősebb a hitnél - állítja egy jeruzsálemi német katolikus szerzetes, arra utalva: a palesztin keresztények inkább a muzulmán palesztinokkal tartanak, mint más keresztényekkel, nem beszélve a zsidókról. Egyetért vele?

A. Sz.: Egyáltalán nem. Ha valaki tisztában van Jézus Krisztusban kapott identitásával, keresztényként fog élni, és keresztényként fog párbeszédet folytatni. A keresztények nem tudnak muszlimként élni, muszlimként beszélni. Ami az esetleges zsidóellenességet illeti, azt szoktam mondani a híveknek, hogy különbséget kell tenni a zsidók és Izrael Állam között. A zsidók Isten választott népe, hiszik az Ószövetséget. Ugyanazt az égi Atyát tekintik Istenüknek, mint mi. A palesztin keresztények 60 százaléka gyakorolja is vallását, az antiszemitizmus körükben marginális probléma. Más kérdés az izraeli kormánnyal való szembenállás. De le kell szögezzem, a palesztin keresztények másfajta ellenállást folytatnak, mint a muszlimok. Mi csupán megvédjük az identitásunkat. Ez Betlehemben azt jelenti, hogy itt akarunk és itt is fogunk maradni. Egyébként pedig Jézus is arra tanít bennünket, hogy beszéljünk egymással.

HVG: A párbeszédet keresztények és muzulmánok között nem hátráltatja, hogy a mecsetek gombamód szaporodnak a városban, a müezzinek naponta ötször óriási hangerővel hívják imára a híveket - négy éve például II. János Pál pápa miséjét szakítva félbe...

A. Sz.: A pápa akkor megvárta, amíg a muszlimok befejezik az imádkozást, majd ő is fohászkodott. Azt mondta - és ezzel mi is egyetértünk -, hogy "tisztelem, amikor mások imádkoznak".

HVG: Ez azt jelenti, hogy vallásszabadság van most Betlehemben és a palesztin területeken?

A. Sz.: Eddig az volt.

HVG: Novemberben, miután Jasszer Arafat meghalt, megemlékeztek róla?

A. Sz.: Mi több, imádkozunk Arafat lelki üdvéért. Misét nem mondhattunk érte, mivel Arafat muzulmánként élt, de könyörgünk érte, mert jó ember volt, és sokat segített a betlehemi keresztényeknek.

HVG: Bizonyára sokan nem értenének egyet ezzel az értékeléssel. Ráadásul 1995-ben önök, betlehemi keresztények még azért lobbiztak - legalábbis az izraeli sajtó szerint -, hogy Betlehemet ne adják át a palesztinoknak. Arafat, miután itt is átvette a hatalmat, 30 ezer muszlimot irányított a városba, azóta a keresztény lakosság aránya 60 százalékról 30-35 százalékra esett, a városi tanácsban a masszív keresztény többség 50 százalékos arányra apadt.

A. Sz.: A legfontosabb dolog - s ez nagyrészt Arafatnak köszönhető -, hogy Betlehem és a környező települések polgármesterei ma is keresztények. Hallottam, hogy néhány palesztin keresztény szerette volna, ha Betlehem inkább Izraelhez tartozna, ám ez magasabb egyházi körökben fel sem merült. Az Izraelhez vágyódók szándéka mögött pedig inkább az húzódott meg, hogy Betlehem évszázadok óta ezer szálon kötődik Jeruzsálemhez. Ha hermetikusan elzárják Jeruzsálemtől, meghal. Csak egy példa: Jeruzsálemen keresztül autóval fél óra alatt elérhető volna Rámalláh, a palesztin területek egyik központja, ám ha végig palesztin területen haladunk, három órát is igénybe vesz az út.

HVG: Ráadásul nemrégiben elkészült a palesztin területeket Izraeltől elválasztó fal betlehemi szakasza, és csak ezen át juthatnak a szent városba. Nehezebb lett ezáltal az életük?

A. Sz.: II. János Pál pápa szavait idézve: hidakat, nem pedig falakat kell építeni. A fal semmit nem old meg, sőt, sokkal több gyűlöletet plántál az emberek szívébe. Az egyház arra biztatja a palesztinokat és az izraelieket, hogy folytassák a párbeszédet. Akkor lehet megoldásra jutni, ha mindkét fél benne van a döntésben. A fal olyan, mint egy válás, amit az egyik fél kényszerített ki.

HVG: Izrael szerint a falra azért volt szükség, mert más nem állította meg a palesztin terroristákat. Gondolkodott már azon, mit tenne, ha valaki a gyülekezetéből meggyónná önnek, hogy ilyen akcióban vett részt, s ártatlan emberek életét oltotta ki?

A. Sz.: Ha elkövette a tettet, meg kell vallania és meg kell bánnia. Az illetőt magam nem jelenteném fel, de azt tanácsolnám neki, jelentkezzék a rendőrségen. A bűnt el kell ítélnünk, ám a bűnöst szeretnünk kell. Ezért segítenék abban, hogy felismerje tettének súlyát, és persze abban is, hogy megtapasztalhassa Isten bűnbocsánatát. A következő lépésben arra biztatnám, tanulja meg szeretni önmagát, mert ha megölt valakit, az azt jelenti, hogy saját magát sem szereti. Jézus azt parancsolta, hogy "szeresd felebarátodat, mint önmagad".

HVG: 2002 áprilisában kétszáz palesztin - köztük számos fegyveres - tódult be a templomába, s az izraeli fegyveres erők 39 napig ostromzár alatt tartották az épületet. Ön végig az épületben tartózkodott. Hogy zajlott ez az emlékezetes akció?

A. Sz.: A palesztinok az izraeli katonák elől menekültek a bazilikához, de mivel a kapu zárva volt, szétlőtték a zárat. Tanakodtunk, mit tegyünk, hiszen általában nem engedjük meg, hogy bárki fegyverrel lépjen be a szent helyre. Végül azonban nem utasítottuk el őket, mert ha elhagyják az épületet, közvetlen életveszélybe kerülnek. Az izraeli mesterlövészek kívülről így is lelőtték hetüket, és még a harangozónkat is. A média torz képet adott az akkori eseményekről, úgy állítva be a történteket, mintha terroristák tartottak volna túszul minket. Ezzel szemben a menedéket kérők nem ejtettek foglyokat, hét paptársammal naponta kijártunk tárgyalni és élelmiszert hozni.

HVG: Az eset után egy szerzetes arról panaszkodott, hogy a templom belsejét több hétig sikálták, annyi ürülék és más mocsok maradt a csoport mögött.

A. Sz.: Egyetlen nap alatt kitakarítottunk. E hírből mindössze annyi igaz, hogy a bent lévők a mesterlövészektől tartva még a külső épületben található árnyékszékre sem mehettek ki, ezért több mint öt hétig valóban a szent helyen végezték el szükségüket. Nem bántuk meg a döntésünket: most is úgy gondoljuk, hogy a hely szentségénél sokkal fontosabb volt az emberi életek szentsége. Az ostrom után eljött hozzánk a görög pátriárka és egy katolikus bíboros, és újra felszentelték a templomot.

HVG: A jeruzsálemi Szent Sír-templomon öt egyház osztozik, centire meghatározva, mely területen ki mikor tarthat istentiszteletet. Önöknél is olyan áldatlan a helyzet, mint náluk, ahol az egyik felekezet a másik akadékoskodása miatt 150 éve nem fér hozzá egy létrához?

A. Sz.: A mi bazilikánknak három gazdája van: a görög ortodox és az örmény egyház, valamint a katolikus ferences rend. Nálunk nem fajultak idáig a dolgok: mindnyájunknak van kulcsa az épülethez, igaz, csak a görög ortodoxok nyithatják-zárhatják a templomot.

HVG: Tavaly áprilisban az egyik ortodox szerzetes, Partheniosz atya azt nyilatkozta, hogy az USA elnöke és a brit miniszterelnök sohasem léphetnek a bazilika területére az iraki konfliktusban játszott agresszor szerepük miatt. Vajon az iraki akcióban részt vevő Magyarország miniszterelnöke beléphet-e ide?

A. Sz.: Sajnos az már kimaradt a hírekből, hogy Partheniosz atya felettese néhány nappal a nyilatkozat után megfeddte őt, s kijelentette, hogy nem volt joga senkit kitiltania a templomból. Ez azt jelenti, hogy Bush elnök, de Blair miniszterelnök is bármikor bejöhet a bazilikába, hiszen ez szent hely, ahova igazak és bűnösök egyaránt ellátogathatnak, hogy találkozzanak Istennel.

HVG: Az amerikai jobboldal jelentős része arra hivatkozva segíti Izraelt, hogy a zsidó állam úgymond a palesztinoknál magasabb erkölcsi szinten áll, közöttük nincsenek öngyilkos terroristák, s a jogállamiságban és a demokráciában is megelőzik a palesztinokat. Mit gondol erről?

A. Sz.: Mindig bajt okoz, ha különbséget tesznek ember és ember között. Mindenkit a maga tradícióival, kultúrájával együtt kell elfogadni és tisztelni. E nélkül nehezen tudunk szót érteni a másikkal. Igaz, ami igaz, mi, palesztinok még nem jutottunk el a demokratikus fejlettség csúcsára, mert mindig valakinek az elnyomása alatt éltünk. Reméljük, egyszer nálunk is kiteljesedik a demokrácia. Amikor Amerikában járok, azt szoktam mondani az Izraelt feltétel nélkül támogató keresztényeknek, illetve a kongresszusi képviselőknek: legyetek nyitottak a palesztinok érveire is, lássátok az érem mindkét oldalát!

IZSÁK NORBERT / BETLEHEM