Tabajdi Gábor
Tabajdi Gábor
Tetszett a cikk?

Egy nemrég előkerült levéltári dokumentum alapján fény derült a titkosügynöki találkozóknak helyt adó fővárosi lakások és ingatlanok elhelyezkedésére. Mindez az egykori állambiztonság tevékenységének újabb dimenziójáról rántja le a leplet, egyszersmind érdekes adalékokkal szolgál Budapest „titkos történetéhez”.

A kádári politikai rendőrség működésével kapcsolatban a történeti közgondolkodás hajlamos mitikus, kalandos elképzelések kreálására. A legendák és az összeesküvési-elméletek sugallta képpel szemben a szervezet működése jóval banálisabb volt. Az információszerzésben kulcsfontosságú szerepet játszó hálózati személyekkel tartótisztjeik például egészen hétköznapi színtereken találkoztak. Az „ügynökök” beszámoltatásának gyakori helyszínei voltak a sörözők, kocsmák, presszók, vendéglők. A megbízható személyekkel azonban külön e célra szervezett ingatlanokban tartották a kapcsolatot. A BM III. Főcsoportfőnökség (állambiztonság) által kezelt T (találkozási) és K (konspirált) lakások többé-kevésbé észrevétlenül helyezkedtek el a forgalmas városi környezetben. A titkosszolgálati munkát hatékonyan segítő lakások hálózatának kiépítéséhez azonban hosszú út vezetett.

Az 1945 után létrehozott, kommunista irányítás alatt álló állambiztonsági szervek a kezdetektől rendelkeztek titkos objektumokkal. Ezekről azonban források hiányában csak töredékes ismeretekkel rendelkezünk. Csupán egy-egy jelentősebb ügy (Rajk László vallatása, Ujszászy István, a horthysta államvédelem vezetőjének fogva tartása stb.) esetén vált ismertté az ilyen épületek elhelyezkedése, későbbi sorsa, funkciója. Pedig a totális elhárítás jegyében az ÁVH gyors tempóban építette ki a társadalom ellenőrzésének eszközeit. A tömeges hálózatépítést néhány adat is jól érzékelteti: 1953-ban 1649, 1954-ben országosan 1925 találkozási illetve konspirált lakást tartottak nyilván. A találkozási lakások olyan ingatlanok voltak, amelyeket a tulajdonosok hosszabb-rövidebb időre a szervek rendelkezésére bocsátottak, míg a konspirált lakások ÁVH-s, belügyes tulajdonban voltak. Problémák elsősorban ezekkel adódtak.

Állambiztonsági szótár

T-lakás Találkozási lakás: olyan, természetes vagy jogi személy tulajdonát, bérleményét képező helyiség, amelyet a bérlővel vagy tulajdonossal kötött írásbeli (szóbeli) megállapodás alapján a Belügyminisztérium, vagy a rendőr-főkapitányságok állambiztonsági szervei rendelkezésére bocsátottak ellenszolgáltatásért (vagy anélkül). Hálózati személyek fogadására, operatív akciókra,  megfigyelésekre használták.

 

K-lakás Konspirált lakás: az állambiztonsági szervek fedés alatt működtetett bérleménye volt, amelyet hálózati személyek, „SZT” (szigorúan titkos) állományú tisztek fogadására, operatív akciók lefolytatására, ellenséges objektumok, személyek időszakos megfigyelésére használtak. Az általános szabályozás szerint a megbízhatóbb, illetve fontosabb ügyekben dolgozó hálózati személyekkel találkoztak ilyen helyszíneken.

Már Piros László belügyminiszter 1956-ban kiadott parancsa is súlyos kritikákat fogalmazott meg a lakásvásárlásokkal kapcsolatban, „pazarlásról”, illetve az „osztályidegenekkel” való kapcsolatokról tett említést, egyben hiányolta a biztonsági szabályok betartását a lakások legalizálását, elhelyezkedését, a feljáró ügynökök számát illetően. Ezek az állambiztonsági korrupcióra és szervezetlenségre utaló gondok visszatérően felbukkantak a Kádár-korszak jelentéseiben is.

A titkos lakások mindenesetre fontos szerepet játszottak 1956-ban, amikor megkönnyítették az állambiztonsági állomány menekülését, átmentését. Különböző források, többé-kevésbé ellenőrzött igazoló jelentések, visszaemlékezések szólnak arról, hogy az október végi napokban szélnek eresztett, vezetés nélkül maradt, rettegő politikai nyomozók közül többen hosszabb-rövidebb ideig ilyen lakásokon húzták meg magukat. A bujkálások mellett ugyanakkor az „ávós” lebukások is 1956 történetének részét képezik. A forradalom napjaiban nemcsak az operatív iratok egy része került nyilvánosságra, hanem számos titkos ingatlan szerepe is ismertté vált.

Az állambiztonság újjászervezése 1956 után elhúzódott. A kezdetben szűk hatalmi bázissal rendelkező Kádár-kormánynak nem volt ereje a titkosszolgálati korrupció letörésére, a zavaros helyzet így állandósult. 1957 márciusában BM-körlevél szólította fel a rendőr-főkapitányságokat az önkényesen birtokba vett objektumok visszaadására. Valószínűleg ennek csak korlátozott mértékben sikerült érvényt szerezni, mert egy augusztusban kiadott belügyi parancs ismét szabálytalanságok, visszaélések sorát rögzítette. A rendteremtés egészen 1958-ig eltartott. A lakásokból eltávolították a beköltöző operatív tiszteket, és az ingatlanok kezelését egységesen a BM Külügyi Osztályának hatáskörébe rendelték. Utasítások születtek a lakások számának csökkentésére, ugyanakkor a megmaradó ingatlanok védelmére, jobb kihasználására is. 1958-tól ugyanis a belügyi vezetők mind gyakrabban hangoztatták az áttérés szükségességét a nyílt nyomozásokról a titkos nyomozati, operatív munkára. A társadalmi békesség megteremtése (konszolidáció) érdekében a titkosszolgálatoknak láthatatlanná kellett válniuk.

Az ÁVH-s megfélemlítések helyett (már a megtorlás éveiben) a manipuláció finomabb eszközeit kezdték megtanulni az állambiztonságiak. A szolgálatok „elrejtését” célozta, például hogy a politikai rendőrséget a Belügyminisztérium keretében szervezték újjá (a rangjelzésekben is eltűnt az áv. jelző). Ebbe a folyamatba illeszkedett azoknak a titkos objektumoknak az áttekintése, ahol a politikai nyomozók mindennapi ügynöki találkozókat szervezhették. A lakások elhelyezkedését ugyanis meghatározta a korábbi évek szervezőmunkája (az ÁVH-s örökség). Bár 1956 után intenzív szervezőmunka indult, az egyes osztályok lakásainak arányai még 1960-ban is jól érzékeltették a korábbi totális szemléletet. Ekkoriban még például rendkívül magas volt a szabotázs-elhárítók titkos ingatlanjainak a száma. Ez a termelés, a gazdasági élet szoros állambiztonsági felügyeletére utal, ami összefüggésben volt azzal a világlátással, amely minden termelési probléma, baleset stb. mögött az ellenséges szándékokat sejtette és kutatta.

Az átszervezések eredményeként 1963-ra a megyék között már nagyjából egyenletesen helyezkedtek el a titkos objektumok. Ekkor országosan összesen 216 K- és 639 T-lakást tartottak nyilván. A belső elhárítás (a leggyakrabban emlegetett BM III/III. Csoportfőnökség) 54 K- és 96 T-lakást használt. A gyakorlott, megbízható ügynökök felével már ilyen helyszíneken találkoztak tartótisztjeik. Egy-egy lakásra átlagosan hat hálózati személy járt.

Az új ingatlanok kiválasztásánál figyelembe vették a zavartalan megközelíthetőségét. A lakásokat többnyire „modern házakban” választották ki, ahol nem volt akkora „rálátás”, azaz a lépcsőházból csak két-három bejárati ajtó nyílt. Valószínű tehát, hogy az átszervezések során a gangos bérházakban található találkozási helyektől szabadultak meg. A lakások beszervezése kizárólag „hazafias alapon”, azaz az önkéntesség elve alapján történt. A megbízhatóságot garantálta, hogy a T-lakás tulajdonosainak majd nyolcvan százaléka az MSZMP tagja volt.

A lakások szervezésében azonban továbbra is különböző problémákkal kellett megküzdeni. Az éberségre, a mások iránti bizalmatlanságra, a rendre nevelt társadalom, lakóközösségek figyelmét nem volt könnyű kijátszani. Külön nehézséget jelentettek a hatalom helyi képviselői: a házmesterek, tömbbizalmik stb., akik árgus szemmel figyelték a lakók mindennapjait. A leginkább árulkodó jel a lakás kihasználatlansága volt, amire rengeteg apró megfigyelésből következtetni lehetett (mérőórák, postaforgalom, zaj stb.) Több esetben az egyedülálló nőkhöz járó vendégek magas száma vált gyanússá a lakótársak előtt. Egy ilyen esetben előfordult, hogy „erkölcstelen életmód” miatt feljelentették az illetőt.

Konspirációs lakás alaprajza - az Egy ügynök élete című filmből
©

A legnagyobb gondot azonban a lakások beszervezése okozta. Az állambiztonsági szervek gyakorlatát – a korabeli jelentések alapján – nem sikerült teljesen titokban tartani. Egy 1963-as összefoglaló szerint: „A kivándorló személyek lakásainak a BM által való igénybevétele annyira elterjedt a köztudatban, hogy esetenként polgári személyeket is BM alkalmazottaknak tartanak, mert megkapják a kivándorlók lakását. A kivándorlók lakását a környezet figyelemmel kíséri. Az ellenőrzések adatai felszínre hozzák, hogy a lakóknak először az tűnik fel, hogy egyedülálló személy kapja meg a két-három szobás lakást, aki keveset tartózkodik otthon. Ezt találgatások követik, majd a lakást le kell építeni a dekonspiráció veszélye miatt.”

A jelentésben egészen abszurd eseteket is megörökítettek. Például a „Móricz” fedőnevű K-lakás (III/III-3. Osztály) korábbi lakója, aki Kanadába vándorolt ki, Torontóból ironikus képeslapot küldött egykori lakcímére, ebben „jó feketézést és konyakozást” kívánt az „új lakóknak”. (A felülvizsgálatot folytatók szerint a külföldre távozók gyakran kapcsolatban maradtak a szomszédaikkal.) Könnyen le lehetett bukni, ha a lakással valamilyen baleset, pl. csőrepedés történt. Egy ilyen esetben a lakótársak az Esti Hírlapnál keresték szomszédjukat, mivel a lap újságírójának adta ki magát. Miután ott nem találták az adott nevű kollégát, egyből a BM-et értesítették, hogy küldjenek ki egy takarítónőt. Megesett az is, hogy a lakást karbantartó belügyi alkalmazottak buktattak le egy ingatlant. Mindezek elkerülésére az állambiztonság vezetői az ellenőrzések szigorításával, központosítással próbálkoztak. Új ingatlanok például a fővárosban 1964-től csak a Fővárosi Tanácson keresztül kerülhettek az operatív osztályokhoz. Ezzel egyidőben megkezdődött a vállalati irodák, raktárak és üzlethelyiségek titkosszolgálati felhasználása is.

Titkos belügyi lakás, az Egy ügynök élete c. filmből
©

A folyamatos átszervezések ellenére egyes városrészekben fennmaradt az objektumok „zsúfoltsága” is. Budapesten a lakások többsége az V., XIII. és XI. kerületben volt. Különösen sok találkozási hely volt Újlipótvárosban a Pannónia (később Rajk László) utca és a Pozsonyi út környékén. Ez nem csak azért volt veszélyes, mert a hálózati személyek és az operatív tisztek összetalálkozása dekonspirációhoz vezethetett, hanem mert a lakások legalizálását is negnehezítette.

A lakásokat leggyakrabban tanulás címén keresték fel a hálózati személyek és a tartótisztek. Emellett néhány személyt egy-egy operatív tiszt albérlőként is be tudott jelenteni. Egyes fedőtörténetekkel azonban könnyű volt lebukni. Fennmaradt például egy olyan eset, amikor a filmesként bemutatkozó operatív tisztet egy valóban a szakmában dolgozó lakó leplezte le.

A felülvizsgálati anyagok szerint a legnagyobb gondot a sablonos „fedési módok” okozták. Újlipótvárosban, a Pannónia utcában és a Pozsonyi úton majdnem mindenütt újságíróként mutatkoznak be a házmesternek – szólt az összefoglaló kritikája.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

A lakások és hálózati személyek zsúfoltsága, a pontatlanul vezetett B-dossziék miatt 1963 második felétől mind több átfogó intézkedést, ellenőrzést végeztek. Ennek következtében több lakást megszüntettek, a mulasztásokért operatív tiszteket felelősségre vontak. Végül 1964 decemberében megjelent a konspirált és találkozási lakások használatának szabályzata, amely már aprólékosan szabályozta a különböző felszerelések vagy a szükséges tüzelőanyag beszerzését is.

Beszervezés – az Egy ügynök élete című filmből
©

A hatvanas évek második felében a lakások „minőségi követelmények” szerinti cseréje tovább folytatódott. Egyre több (megbízhatósági kritériumot rögzítő) adat került nyilvántartásba. A BM III. Főcsoportfőnökség szervei 1974. június 30-án Budapest területén 144 T- és 183 K-lakással, valamint 1822 foglalkoztatott ügynökkel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a BM III. Főcsoportfőnökség szervei használatában lévő T-lakások ötöde, a K-lakások négyötöde és a foglalkoztatott hálózat harmada a főváros területén volt. A lakások többsége továbbra is a belső és nagy forgalmú kerületekben (II., V., XI., XIII.) helyezkedett el. Többségük ekkor már 1964 után került beszervezésre, ugyanakkor az állandóságot mutatatta, hogy a T-lakások tulajdonosainak kétharmada már több mint öt éve állt az állambiztonság rendelkezésére. Ők többnyire közép- vagy idős korú férfiak, párttagok voltak. A „lakásgazdák” beszervezése továbbra is „hazafias alapon”, tehát az önkéntesség elve alapján történt. Többségük ellenőrzött, megbízható személy volt, aki „szívesen végezte munkáját”. Ezt a fajta hálózati munkát anyagi haszon miatt csupán három fő végezte.

A konspirált és találkozási lakások szervezése, működtetése beépült az állambiztonsági tananyagba, sőt, a kifinomult elvek, szabályok elsajátítását külön BM-oktatófilmek segítették elő. (Ennek képsorait Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmjében: Egy ügynök élete, ma már bárki megtekintheti. A jelenleg ismert és kutatható legkésőbbi szabályozások 1977-1978-ban keletkeztek. Az ekkor kiadott parancsok a BM tulajdonában, bérleményében lévő ingatlanok (K-lakások) helyett inkább a magánszemélyek vagy intézmények által birtokolt (T-lakások) szervezését szorgalmazták. Ugyanakkor a növekvő mobilitással, szabadidővel számolva új találkozási helyszínek megvizsgálására adtak utasítást: lakótelepek, üdülőövezetek, hotelek, kempingek, turistaházak, erdészházak, múzeumok, könyvtárak, IBUSZ-lakások felhasználását ajánlották az operatív tisztek figyelmébe.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a K- és T-lakások mellett az állambiztonság esetenként, az egyes akciók során, alkalmi, hivatalos és társadalmi kapcsolatai révén számos más ingatlant is igénybe vett. Akár vallásos kisközösségek, baloldali (maoista) fiatalok találkozásairól vagy a szerveződő belső ellenzék alkalmairól volt szó, a nyilvántartások révén a szolgálatok találtak olyan helyiségeket, együttműködő „alkalmi kapcsolatokat”, ahonnan vagy akik révén a célszemélyeket megfigyelhették, lehallgathatták, vagy a különböző akcióikat biztosíthatták. Ezek számát ma még csak becsülni lehet, elhelyezkedésükre az egyes objektumdossziék adataiból tudunk következtetni. A K- és T-lakások 1974-es címlistája azonban egy korabeli összesítés alapján rendelkezésre áll. Így képet kaphatunk arról, miként és hol voltak jelen a kádári titkosszolgák a főváros mindennapjaiban.

A K- és T-lakásokról további érdekességek, korabeli térképek, fotók, statisztikák találhatók a „Fehér Hollók” munkacsoport honlapján.

Megjegyzések a térképhez

A térképen szereplő állambiztonsági szervek

  • BM III/II. (Kémelhárító) Csoportfőnökség
  • BM III/III. (Belső reakció elhárító) Csoportfőnökség
  • BM III/IV. (Katonai elhárító) Csoportfőnökség
  • BM III/V. (Operatív technikai) Csoportfőnökség
  • BM III/V-1. Osztály (lehallgató eszközök beépítése, üzemeltetése)
  • BM III/2. Osztály (operatív figyelés, környezettanulmányozás)

A megjelölt budapesti lakások között találhatók továbbá a BRFK, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervei, valamint a Határőrség Felderítő Osztályának találkozási helyei.

  • A térképen egy 1974-es állambiztonsági jelentés mellékletében található címek láthatók. (A forrás levéltári őrzési helye: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1.11.10. 52. doboz)
  • Az irat a levéltári felülvizsgálatok során elvesztette „szigorúan titkos” minősítését, tudományos kutatók számára korlátozás nélkül hozzáférhető.
  • Pirossal a T-, kékkel a K-lakásokat jelöltük, megadva, hogy az adott helyszínt melyik szerv használta.
  • A forrásként használt dokumentum csak házszámokat tartalmaz. Mivel többségükben emeletes bérházakról van szó, az ingatlanok pontos azonosítása az irat alapján nem lehetséges. Így e lista a lakások mai tulajdonosainak sem okozhat kellemetlen felismeréseket.
  • Ez a jegyzék átfogó képet nyújt az állambiztonság által használt lakásokról, de nem teljes. Az összesítésben nem szerepelnek a hírszerzés (III/I. Csoportfőnökség) által használt ingatlanok.
  • A felsorolt címek döntő többségét sikerült a térképen elhelyezni. A közterületek megváltozott nevét külön jelöltük. Egy-két esetben a megnevezett helyszínt nem sikerült azonosítani.
  • A megjelenítéshez a GoogleMaps lehetőségeit használtuk. A jelölések tájékoztató jellegűek. Célunk a lakások hálózatának láttatása volt, nem pedig egyedi esetek vizsgálata. (Ugyanakkor minden hozzászólást, észrevételt szívesen veszünk.)

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!