Preventív hibaigazítás: „2014. május 9-i, »Abszurdisztán skinheadjei« című írásunkban tévesen állítottuk, hogy akár Sneider Tamás jobbikos, akár Molnár Zsolt szocialista képviselő a kilencvenes évek elején bőrfejű lett volna. Nem voltak azok, és ezt onnan tudjuk, hogy mindkettőjük tagadja. Szerkesztőségünk elnézést kér, egyúttal szeretnénk azt is leszögezni, hogy ami úgy néz ki, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, az minden, csak nem kacsa.”

De hát ha egyszer szemmel láthatóan skinheadek voltak? Akkor is. Ha az Országgyűlés végül persze megválasztott új alelnöke úgy vállalja ütős múltját, hogy ugyanakkor tagadja akkori skinheadségét, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának új elnöke pedig minden nyilvánvaló külsőséget cáfolva, csupán ifjonti fociultraságával magyarázza azt a bizonyos kapucnit a Kossuth téren, akkor mi inkább nekik hiszünk, mint a szemünknek.

Kapucnis közeg

Ne ítélkezzünk két, megtévedt fiatalember felett, az ember változik, ami oké, csak utána gyónjon meg becsülettel – állapítja meg kitűnő kollégánk is. Ez teljesen jogos, de Roy esetében nem arról van szó, hogy fiatalon ilyen meg olyan nézetei voltak, majd megvilágosodott, és most olyan meg ilyen nézetei vannak, hanem a barátocskáival évekig brutális hajtóvadászatot rendezett Eger és szűkebb agglomerációjának cigány lakosaira, ő volt „Sneider Tamás skinvezér, több erőszakos cselekmény részben felelősségre vont hőse”. Ez azért elég nagy különbség kettejük között. A csávó legalább hitt valamiben, Róbert? Igen, abban hogy a várost meg kell tisztítani a „bűnöző” cigányoktól. Tiszta sor, köszönjük, Róbert.

Ezzel együtt Molnár Zsolt története nem és nem akar összeállni, és a helyzetet nem könnyíti meg éppen, hogy a pár éve szocialista politikus mindig csak annyit ismer el múltjából, amennyi az aznapi információkhoz elég. Ott volt a Kossuth téren, de csak két barátjával „elment megnézni” – közli, miután valaki felkutja elhíresült, 168 órás kapucnis fotóját. Aztán kiderül, hogy az semmi, de MTV-felvétel van arról, hogy később, a tévészékház előtt, enyhén szólva szélsőkapucnis közegben ő is együtt skandálja a többi szabad individuummal, hogy „hazudtatok eleget”, meg hogy „szabad magyar tévét”, meg még ki tudja, mit.

Á, az csak egy 18 éves kispesti ultra „spontán hőzöngése” volt. Tényleg? És Potyka bácsi, a skinek akkori nagy barátja és szervezője miért emlékszik rá ma is, név szerint, mint állítja a Hír Tv? És ha nem is volt skinhead, nem zavarta az a közeg, amelyben hőzöngött? És a Csurka-dolgozat bevitele a gimnáziumba? És ha valaki ennyire, khm, szelektíven számol be a múltjáról, nem kéne nála alkalmasabb személyt találni a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöklésére?

Spontán hőzöngés

Az 1992. október 23-i, Kossuth téri elnök-kifütyülés valószínűleg az egyetlen közös pont a két, egyáltalán nem skinhead múltú közszereplő életében. Erről a megmozdulásról azonban egyvalamit kell tudni: az sok minden volt, de nem spontán. Biztos akadtak olyan politikai katasztrófaturisták, akik meg akarták nézni a készülő balhét, de hogy valakik által jól előkészített, szervezett balhé lesz, azt a rendőrségtől kezdve a nemzetbiztonsági szerveken át a megszervezett skinheadekig bezárólag sokan tudták anno, és ezt a Mécs Imre-féle vizsgálóbizottság is megerősítette.

A Magyar Narancs akkori információja szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal kb. egy héttel az esemény előtt egy közel tízoldalas jelentésben hívja fel az illetékes szervek figyelmét arra, hogy balhé készül, a BM azonban nem tartja szükségesnek erről tájékoztatni az államfőt (Boross Péter: „Nem szabad ezzel az információval megzavarni őt.”). Bodrácska János budapesti főkapitány közvetlenül a botrány után még azt mondja, „értesülések a készülő rendzavarásról nem voltak a rendőrség birtokában”, ehhez képest nemcsak az tény, hogy rendőrök fogadják a vidéki kopaszokat a Keleti-pályudvarnál, de az is, hogy ők is kísérik őket a POFOSZ székházába, majd 50 lila tréningruhás határőr vezeti őket a Kossuth térre. November 12-én Füzessy miniszter elismeri: „a titkosszolgálatoknak is tudomásuk volt arról, mire készülnek a szélsőjobboldali szervezetek október 23-án, és erről tájékoztatták is a rendőrséget”.

„Október 23-án az 1956-os forradalom emlékére rendezett állami ünnepségen az ország számos pontjáról odaszervezett bőrfejűekről” ír a Politikai Tanulmányok Intézete Alapítványnak a tanulmánya (Révész Sándor: Jelentés a magyarországi bőrfejűekről). A skinek jó részét a kisgazdák katonai szekciója és volt 56-osok a POFOSZ Kolumbusz utcai székházába rendelik, ahol gyorsan lebonyolítják két szélsőséges ifjúsági szervezet egyesülését, kiadják az ukázt Göncz Árpád kitapsolására, majd irány a Kossuth tér. Tatabányai skinek is arról számolnak be („Fehérnek születtem, árja vagyok.” Népszabadság, 1992. nov. 7), hogy „már két héttel a az ünnep előtt felkereste őket egy férfi Budapestről, s arra hivatkozva, hogy »egy jó balhéra« számíthatnak október 23-án, vasúti retúrjegyeket osztogatott közöttük”.

„Két barátommal elmentünk megnézni, hogy mi történik ott” – állítja Molnár. Persze, elképzelhető, hogy a kapucnis kispesti ultrákkal éppen senki nem foglalkozott – de azért lássuk be, ez kevéssé életszerű feltételezés.

C típusú vicc

Molnár Zsolt, aki annyira előre látta a végzetét, hogy egy semmit sem bizonyító, őt nem kopaszként ábrázoló fiatalkori fotójával jár-kel a világban, hogy ha bárki megállítja az utcán, „Molnár úr, Ön skinhead volt 1992-ben?”, azonnal rávághassa: „Jaj, dehogy voltam, itt ez a valamikor készült fotó, látja, ezen van hajam!”, zseniális módszert ajánlott fel önnön tisztázására: a legszigorúbb, C típusú nemzetbiztonsági vizsgálatot kért magáról. Sőt, prémium vásárlóként azt fogja kérni, „hogy ez az ismételt átvilágítás legyen a hagyományosnál mélyrehatóbb, kifejezetten ezt a vonalat vizsgálva”.

A C típusú átvilágitás azonban nem egyfajta szolgáltatás, amit megrendelhetünk, mint egy röntgent az Uzsoki kórház VIP-osztályán, és ezt a jogvégzett, a C típusún kétszer átesett Molnár Zsolt nyilván pontosan tudja. A vonatkozó törvény, ill. rendelet részletesen leírja, mely fontos és bizalmas munkaköröknél kötelező elvégeznie a BM-nek ezt a vizsgálatot, amelynek alapja az elhíresült kérdőív, benne olyan kérdésekkel, mint pl. „Van-e házasságon vagy élettársi közösségen kívüli partnerkapcsolata (homoszexuális is)”, ill. „Áll, illetőleg állt-e kapcsolatban a demokratikus jogállam alkotmányos alapelveit tagadó vagy ilyen jellegű tevékenységet kifejtő szervezettel, mozgalommal, csoporttal stb.” A szolgálatok mindezt lecsekkolják, elmennek szomszédhoz, feleséghez, szeretőhöz, tömbbizalmihoz, verifikálják a kérdőíven olvasottakat, majd elkészítik a szakvéleményüket.

Igen ám, de azt, hogy a C típusú vizsgálat nem feltétlenül a szakszerűség és a megbízhatóság csimborasszója, azt éppen a szocialisták állították amúgy teljes joggal két éve, teljesen más kontextusban, amikor „a Vizoviczki-ügy négy főrendőr vádlottja közül három úgy esett át a legalaposabb nemzetbiztonsági átvilágításon, hogy a gyanú árnyéka sem vetült rá”. Az MSZP-s Harangozó Tamás reakciója akkor ez volt: „Másfél évtizede tudja mindenki, hogy a C típusú átvilágítás a vicc kategóriája, mégsem történt semmi annak érdekében, hogy változzon a helyzet”. Most valamiért nem hallani ugyanezt az érvet.

Most csak azt hallani, hogy el a kezekkel Vietn Molnár Zsolttól, valamint „hátrébb a hátsó szándékokkal”, bármit jelentsen is ez.

Kommunikációs manipuláció

Ha ma csak egy fideszes történelemhamisítást fog elolvasni, ez legyen az: „Nyilvánvaló kommunikációs manipuláció történt 1992 őszén” – jelentette ki Kövér László, aki szerint „az akkori sajtó egy része ugyanis azt sugallta a közvéleménynek: a Kossuth téren neonáci randalírozók fojtották bele a szót Göncz Árpádba. A szélsőséges akciót pedig az akkori MDF vezette kormány nyakába akarták varrni. Az Országgyűlés fideszes elnöke mindezt a baloldal történelmi hagyományának tartja.”

Az akkori ballib sajtónak akkora hatalma volt, hogy még egy Orbán Viktor nevű fideszes képviselő is simán beszopta a sugallatot. Az Országgyűlés október 26-i jegyzőkönyve szerint legalábbis ez a fiatalember a következőket adta elő: „Nem egyszerűen kifütyülték Göncz Árpádot. Ha csak ennyi történt volna, az ügy szóra sem lenne érdemes. (…) Most azonban Göncz Árpádot a kormányt éltető, fasiszta skinheadek fütyülték ki, és a Fidesz megítélése szerint ilyen esetben demokrata politikusok között a szolidaritás kötelező.”

A demokratikus szolidaritás olyannyira fontos érték, hogy Sneider Tamást az Országgyűlés 150 igen, 35 nem szavazattal és 5 tartózkodással megválasztotta az egyik legmagasabb közjogi méltóságnak. Igennel szavazott az Orbán Viktor nevű képviselő is.