Az önbecsapás

Nem Gyurcsány a hibás - a Demokratikus Koalíció alelnöke válaszol Bőhm András írására.




Tóta W.: Nem vénnek való igék

XVI. Benedeket senki sem nézte reformernek. Nem is lett az, de gyengeségét összegyűjtve mégis történelmet írt: volt ereje megtörni egy hatszáz éves hagyományt. Önkéntes lemondása nemcsak az egyház számára tanulságos.


Lázár János tudja, miről beszél

Arra tényleg csak egy amnéziás aranyhal nem emlékszik, hogy Lázár János pár hónapja még egy ilyen, Hódmezővásárhely nevű kádertemetőben volt szenior sírásó, kapcsolat-finanszírozó helyi politikus.


A hamvába holt hóvirág

A címbéli képzavar nem véletlen, Bajnai Gordonék szombati évértékelőjéből ugyanis nem sok minden más maradt meg, mint néhány közhely és szerencsétlen hasonlat. Azt változatlanul nem tudjuk, hogy mihez kezdenének az országgal, de Orbán Viktor stratégiáját már elkezdték másolni.


Cetlik az asztalon

Mi az, hogy nem lehet benne? Majd én megmondom, hogy mi lesz benne! – emelte föl a hangját, és elküldte Havasi Bertalant az íróasztal bal sarkán található papírokért.



Aki nem bírja abbahagyni

Lenyűgöző személyiség és kiváló szónok; másodszor is nagy szerepe lehet Orbán Viktor választási győzelmében. Bőhm András írása.






Török lecke

Törökország a példaképünk? Akkor mégis mit csinálnak maguk?


Tíz ok, amiért Matolcsy jó lenne jegybankelnöknek

Tegyük a kezünket a pénztárcánkra: ki nem szeretné, ha végre harmóniában lenne a kormány monetáris és gazdaságpolitikája? Ki nem szeretne egy politikust, aki mémeket generál, őszintén beszél, és tudja, melyik agyfélteke miért felel? Aki színes egyéniség? Na ugye.




Az öncélú filmkészítés

„Az öncélú filmkészítés, amit Magyarországon filmművészetnek hívtak, teljesen furcsa módon, annak viszont véget kell vetni, és azt kell mondjam, hogy vége is van.”