Szeretne azonnal értesülni a legfontosabb hírekről?
Az értesítések bekapcsolásához kattintson a "Kérem" gombra!
Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el: Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Köszönjük, hogy feliratkozott!
Hoppá!
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Már feliratkozott!
A böngészőjében az értesítés funkció le van tiltva!
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
A Pride korlátozása a gyülekezési jog olyan szintű megsértése, amin mindenki rajtaveszthet. Túl sokszor mondták már túl sokan, hogy a NER szintet lép, de ezzel a támadással tényleg az egész társadalmat éri fenyegetés. Vélemény.
Két év telt el úgy, hogy a demokratikus intézmények, a piaci szabadság és a józan ész elleni totális kormányzati hadviselés csak általános elégedetlenségre, kevéssé meggyőző utcai jelenlétre ösztönzött, de szervezkedésre nem, önálló programokra, forgatókönyvre nem, valamiféle racionális együttműködésre pláne nem.
Hoffmann Rózsának igaza van, amikor a diplomások kártékonyságáról beszéli. Az elmúlt évek során kevesen tettek nagyobb kárt az országnak, mint az átmenet zavaros húsz évében egyetemi végzettséget szerző illetők, akik az elmúlt években felelős pozíciókba kerültek. Az intézményesített korrupció ugyan nem írható csak az ő számlájukra, ám az a csapás, amelyet az ország mentális állapotára mértek, felmérhetetlen következményű. Kevés dolog demoralizálóbb ugyanis, mint látni, ahogy az egyetemekről kikerült ifjak mindenféle munkatapasztalat nélkül keresnek hirtelenjében milliókat, csak mert mérhetetlen mértékű lojalitással és mérhetetlenül alacsony önbecsüléssel rendelkeznek.
Néhány nappal a szlovákiai választások előtt egyetlen dolog tűnik biztosnak: a Robert Fico vezette Smer veheti át a kormányrudat március 10 után. Ennek ellenére a kampány cseppet sem tét nélküli, sőt. Míg az év elején még úgy nézett ki, hogy a fő kérdés az, hogy a jobboldal meg tudja-e szorongatni a Smert, az azóta kipattanók ügyek miatt mostanra a tét immár az ország jövőbeli kormányozhatósága és a mérsékelt politikai elitek teljes leépülése lett.
Azt még nem tudni, hogy az Orbán-kormány blöfföl és időt húz-e az IMF/EU-megállapodással kapcsolatban. Az viszont viszonylag egyértelmű, mi történik az országgal, ha létrejön a megállapodás.
Schiffer Andrásnak az állambiztonsági múlt feltárásáról szóló javaslatát elkaszálva a Fidesz pontosan azt tette, amit 1994 óta megszakítás nélkül (többnyire az MSZP-vel karöltve) művelt: mentette mindazt, ami az ÁVH közvetlen utódszervének állományából és kapcsolati hálójából menthető és saját, közvetlen céljaira felhasználható.
Miközben befolyásos személyiségek, neves és névtelen emberek a mai Európa egyik legdinamikusabb és legdemokratikusabb országának nevezik a több mint húsz éve újjáegyesített német államot, egy magyar történész, Schmidt Mária nem kevesebbet állított a minap, mint hogy Európa vezető hatalma „kifosztva és elárulva” vergődik a hatvannyolcasok szorításában, s német földön „balliberális szellemi terrorbrigádok” garázdálkodnak, mi több „a magát demokratikusnak tartó Németországban sokkal rosszabb a helyzet a szólásszabadsággal, mint amilyen a kádári Magyarország utolsó évtizedében…” Ilyen sokféle és ennyire eltérő Németország létezik? Mintha nem ugyanarról az országról lenne szó.
„…hanem azt, hogy menj a p...csába!” – hangzott négy éve a tudományos igényű elemzés arról, hogy az ún. szociális népszavazás akkor most a vizitdíjról, úgy általában a szociális jogokról, vagy csupán arról szólt, hogy a nép rühelli a kormányát úgy, ahogy van. A történelem ismételheti önmagát: az LMP a hétvégén bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez azzal az alig titkolt céllal, hogy az egzisztenciális félelmeket összekapcsolja kormánnyal szembeni egyéb indulatokkal. A referendumot elindító tanácskozásra – egyedüli újságíróként – bejutott Para-Kovács Imre is. Erősen szubjektív beszámolóját olvashatják.
Tarlós már óbudai időszaka alatt bizonyította, hogy agresszív, narcisztikus és homofób, tehát tökéletesen megfelel a budapesti választók relatív többségének, körülbelül ilyen elvárások érvényesülnek, ha a fővárosi átlagpolgár polgármestert választ, mivel a fentieket összekeveri a férfias, öntudatos és határozott szavakkal leírt tulajdonságokkal.
Kedves külföldi barátaink, vessenek egy pillantást államtitkárságunk alábbi, korántsem teljes listájára. Íme, ez az a széles hazai és külföldi network, amelynek célja a magyarellenesség szítása, Magyarország ledegradálása.
Türelmesebb lett volna az Unió az előző, „szoclib” kormányokkal szemben? Kétségtelen, 2008-ig nagyobbak voltak Európa tartalékai. Ma egy sérülékenyebb, nyugtalanabb, saját jövőjét is féltő Unió néz szembe a periféria kihívásaival, a görög, spanyol, portugál, magyar válsággal. Európa válsággazdaságai között azonban csak egy van, amely a kormányzati politika szintjére emelte a közös európai értékek tagadását. Amely politika mindmáig többségi támogatást élvez.
Ne tegyünk úgy, mintha a joguralom csúszó leértékelése nem épp annak a középosztálynak a köreiben okozná a legnagyobb károkat, amelyik bízik a jogállami rendszerben, az adott szó és írás, a szerződések, a magántulajdon szentségében.
Geréb Ágnes bilincsben toporog valami bíróság koszlott folyosóján. Nyilvánvalóan kontraproduktív és eltúlzott büntetést kapott. Az egész megrázó és megalázó, nincs semmi értelme, csak bámulok én is, hogy mi történik itt. Az ATV és az Echo tévé meglepő módon versenyt szörnyülködik, és elég valószínűtlennek tűnik, hogy családok ugrottak fel a fotelból, „Vesszen Geréb!” felkiáltással, vagy örömmel töltené el őket az ügyész kérésénél is súlyosabb ítélet. De hogy jön ide Schmitt Pál?
A múlt héten a hvg.hu közölte Heindl Péter jogász, tanár, egykori SZDSZ-alapító tag Bauer Tamáshoz, a Demokratikus Koalíció alelnökéhez intézett nyílt levelét, amelyben kifogásolja Gyurcsány új pártjának vezérközpontúságát és messianizmusát. Az alábbiakban Bauer Tamás válaszát olvashatják.
Legkésőbb Mussolini óta tudjuk, hogy a szindikalizmus és a korporatizmus jegyesek. A Szolidaritás a demokratikus működést, a pártok versenyét már alapjáraton kiiktató korporatizmus intézményesítésére tett itten javaslatot: minden dőljön már el most, a választás előtt, előre is áthidalva az egyes politikai értékrendek közti számos, természetes konfliktust.
Nem kell bölcs vezér, ne várjuk a kormánybuktató messiást! Kellenének viszont végre olyan pártok, amelyeken belül a politizálók, miközben pártjuk sikere érdekében együttműködnek, ugyanakkor a nyilvánosság előtt is vitatkoznak egymással. Akár a pozíciókért való rivalizálás folyományaként, akár pusztán a demokratikus nyilvánosság alapeszméjének tisztelete miatt.
A repülés közkinccsé válásával számos nagynevű cég ment tönkre, még olyan legendák is bezártak, mint a Pan Am. A Malév minderről nem vett tudomást. A fapadosok megjelenésével is csak felemás módon foglalkoztak. Pár éve a Malév jegyáraiban megpróbált versenyezni, viszont költségstruktúráját érintetlenül hagyta, és továbbra is a politikailag fontos célpontok kiszolgálását tartotta elsődleges szolgáltatási alapelvnek. Ebből egyenesen következett a veszteség.
Az, amit Csurka – hogy megnevezzük legnagyobb, legmélyebb szenvedélyének tárgyát – „zsidónak” tekint, Otto Weininger és legnagyobb tisztelője, Adolf Hitler óta egyértelmű kulturális képlet. E tekintetben, semmi kétség, Csurka náci volt meg fasiszta. De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelynek indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikot nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.