Olvasom, és értem én, a személyes példa fontosságát. Próbálom értelmezni a szempontokat, a minta ismérveit, amelyet azok véleménye alapján állítottak össze, akik ugyebár erkölcsösek. Jó nagy munka lesz megtalálni a megfelelő oktatókat; az erkölcstan tantárgy tartamába bele sem merek gondolni, ha már a személy kiválasztásához is ekkora szempontrendszert kell felállítani, mi várható a tartalmak meghatározásánál?

Annak, aki erkölcstant tanít, makulátlannak kellene lennie. Neki, családjának, le- és felmenőinek egyaránt. A többi pedagógusnál mindegy. Egyelőre.

Sok mindent vizsgálni kell majd. Itt van rögtön a házasság. Lehetne mindjárt nézni annak a minőségét is. Mindennel. Szempontokat kell meghatározni a házasélethez, veszekedés, káromkodás, csúnya szavak használata kizárva. A szabadidő eltöltését alaposan vizsgálni kell, mert lehet, hogy a múzeumlátogatásokon kívül mást is csinálnak, és ez szempont lehet. Meg persze nézni azt is, ha múzeumba járnak, nem nézik-e túl sokáig az aktábrázolásokat? Elhúzzák-e a gyerekeiket azoktól a bronzszobroktól, melyeket más, erkölcstelen emberek érintései bizonyos helyeken fényesre koptattak?

Aztán ugye itt a nemiség… Érdekes lehet, hogy pl. maszturbáltak-e valaha? Mert az kizáró ok lehet. Milyen a „meztelenkedés” otthon a családban? Külön kellene vizsgálni a szülők (sőt a nagyszülők) házaséletét is, megfelel-e az erkölcsösség elvárásainak. Dohányzás. A vélemény szerint nagyon durván elítélendő. Generációkra visszamenően alapos bizonyítás szükséges. Alkohol? Csak az absztinens elfogadható, vagy a szilveszteri koccintás még megengedhető?

Persze lehetne még az öltözködési előírásokkal is szempontokat beemelni. Mennyire passzos a ruha, mennyire színes, divatkövető-e vagy sem, plusz pont jár a konzervatív stílusért, beleértve a rendkívül konszolidált, nem festett, tisztességben megőszült, hagyományos frizurákat is. A fürdőruháknál külön stílusmeghatározások szükségesek. Vizsgálni kellene azt is, a leendő erkölcstantanár családjába milyen folyóiratokat járatnak. A tévét meg eleve ki kellene zárni, meg az internetet is. Mert ott óhatatlanul erkölcstelen dolgokat is láthatnak, ami hathat rájuk, és nem tudnak eleget tenni az elvárásoknak.

Meg persze át kell nézni a baráti kapcsolatokat. Mert arról sok minden megismerszik. Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a mondás is. Dohányzó, élettársi viszonyban élő, gyermektelen, tehát erkölcstelen barátok kizárva. Az ezekkel való találkozás is mellőzendő, különösen óvni kell tőlük az erkölcsös családok gyermekeit.

Mindez nagyon vicces és szórakoztató lenne, ha valóban az lenne.

Az erkölcsbajnok ugyanis nemcsak a tévéstúdióban ül ott, ahol mosolyogva visszavon mindent, mondván nem is úgy gondolta, stornó az egész, hanem ott ül különféle testületekben, ahol döntéseket hoznak. Szakmai munkáról, nevelőtestületekről, gyerekekről. Mondjuk, a mi iskolánkról, amelyik az egyik legelmaradottabb kistérségben működik immár másfél évtizede, és elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozásával foglalkozik. Azt, hogy melyik nem állami, önkormányzati fenntartású intézményekkel köt az illetékes minisztérium közoktatási megállapodást, tehát, hogy az alapítványi iskolák közül melyek lesznek azok, amelyek végezhetik tovább eddigi munkájukat, azt egy ötfős Bíráló Bizottság zsűrizte. Az egyik tagja a tévéinterjúban kedélyes hülyeségeket beszélő úr. (A másik „civil” tag pedig a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének delegáltja.) Ők ítéltek módszertanról, életpályákról, koncepciókról, gyermeki sorsokról.

Miközben kacagunk az elmúlt évek leghumorosabb tévéműsorán, jusson eszünkbe ennek a szervezetnek és vezetőjének szerepe a köznevelés alakulásában. A szervezet és képviselője, melynek neve, véleménye ott van (vagy kihangosításra kerül?) az oktatáspolitikai döntésekben. Felbukkan pályázati bíráló bizottságokban vagy ott van a Közoktatás-politikai Tanács ülésein is. A szerep persze lehet ilyen is, mint az etika tanár szempontjaiban: tesztelni, elhinteni, beleültetni a bogarat az emberek fülébe, vagy elterelni a figyelmet valami másról.

Nem tudom. De talán nem túl jó képet ad az efféle döntésközeli szerep azokról sem, akik a döntéseket meghozzák. Mert ez a nevetségességig fajuló helyzet rávetül a köznevelés egészére.

A végén pedig senkinek sem lesz kedve nevetni.

Ritók Nóra az Igazgyöngy alapítványi iskola igazgatója, lapunkon A nyomor széle blogot vezeti.