A felhőoszlop, amely nem vezet sehova
Kálmán Mihály, a Harvard Egyetem Zsidó Tanulmányok programjának résztvevője a gázai helyzetről és Seres László cikkéről
Kálmán Mihály, a Harvard Egyetem Zsidó Tanulmányok programjának résztvevője a gázai helyzetről és Seres László cikkéről
Kálmán Mihály
Az ország elviselhetetlen és élhetetlen lesz, ha némely nagy cég tulajdonosa nem hajlandó vállalni tettei következményeit .
nyüzs
A Nemzeti Ügyek Kormányának újabb sikere: megnézték a naptárat!
A rendszer-visszaváltáshoz nem az új kormánytöbbség szavazatait kell maximalizálni, hanem a politikai centrumot kell visszatolni a 2010 előtti helyére. Márpedig egy lerobbant zsigulit sem úgy szokás odébb tolni, hogy a résztvevők csatárláncot alkotva, egyetlen ponton dőlnek neki.
Ádám Zoltán
Azt se tudják, ki Wass meg Nyirő, de az alaptantervbe azért beletaknyolják őket.
-W-
Ha Gyurcsány volt a strici-kormányfő, akkor Orbán nyilván a pornós autokrata.
Mong Attila írása a maffiaállamról és a jeges hallgatásról.
Mong Attila
Ha a magyar ellenzék pártjai felfognák a helyzet súlyosságát, mást sem csinálnának, mint botrányt a választási rendszerből. Ehelyett az ellenzék pártjai magukkal vannak elfoglalva, aminél kedvezőbb helyzetet a kormány számára el sem lehet képzelni.
sabater
Izraelben (és nyilván a Facebookon) folytatja életét a kaszinótojásos, pirosfestékes, ex-gyurcsányista ügyvéd.
nyüzs
A magát hívő kereszténynek tartó, egyben rockzene-rajongó Balavány György írása a sötét középkor továbbéléséről. Valamint arról, hogy sokan változatlanul képtelenek megkülönböztetni a valóságot a valóság ábrázolásától.
Balavány György
Ha a kormánypártiaknak igazuk van, és tényleg nincs, akkor Horvátország megcsinálta, amit a magyar kormány akart, csak nem mert, vagy nem tudott. És ez kínosabb, mintha lenne ügy.
PLT
"Segítséget légyszíves. Kérünk házat. Kérünk hazát" - mondja az álomszép afgán kislány a Kossuth téren.
Petri Lukács Ádám
Magyarország bezzeg simán hagyná, hogy Románia, Szlovákia vagy a Koszi klán Kasszám rakétákkal lője Debrecen-Külsőt, sőt odanyújtanánk feléjük a másik orcánkat is.
Seres László
Nem az imperializmus vállveregetését kell áhítani, hanem a magyar érzelmű dolgozó tömegeknek egyszerűségében letisztult, optimista remekműveket adni.
PLT
Előbb le kell győzni Szauront, aztán lehet meditálni azon, hogy legyen-e Középföldén atomerőmű vagy ne. Ha elügyetlenkedik, a gyűrű szövetsége azelőtt felbomlik, hogy megkötötték volna. Zsarnokok közt cinkos, aki béna.
Gomperz Tamás
Amit eddig nem tudtunk, hogy minden ökoszociban ott rejtőzik egy Szabolcska Mihály.
Pajzánul ránk kacsintott a belorusz cár: bejön neki, ahogy bontjuk a jogállamot és a piacgazdaságot. Van élet Európán kívül is, és szemez velünk.
Gerlóczy Márton következő hónapjait a pontkutatásnak kívánja áldozni, ezért tiszteletteljes kéréssel fordul Matolcsy Györgyhöz.
Gerlóczy Márton
Az orwelli doublethink szabályainak megfelelően „a nemzeti együttműködés rendszerének” keresztelt társadalom- és szabadságellenes wannabe-egypártrendszer erkölcsi minőségét és jelentőségét relativizálni vakság és érzéketlenség. Nincs ma erősebb erkölcsi imperatívusz a hazai politikában ennek a rezsimnek az eltávolításánál. Rauschenberger Péter írása.