A Fidesz a 2010-es választáson nem arra kapott felhatalmazást, hogy a fél világ ellen harcba szálljunk, hogy szellemi (és némi anyagi) erőnket az általuk indított szabadságharc megvívására fordítsuk. Miniszterelnökünk megfeledkezik arról, hogy szabadságharcainkat mind elveszítettük, és vezetőink nagy árat fizettek érte.
Azt hihettük már, hogy a Schmitt-ügynek az utolsó csontocskáit is leszopogatták. Csakhogy olyan hatalmasságok, mint Lázár frakcióvezető és Pálinkás MTA-elnök csak az ügy lezárultával kezdték meg magas röpteiket a magyar tudomány világa felett. Egyikük a tudományos minősítés rendszerére csapott le, másikuk pedig „a politikusokra”, akik szerinte egymást támadják, és akiktől a tudományt távol kell tartani.
Szalai Erzsébetnek sok baja van az Orbán-kormány politikájával, de nem világos, hogy miért is. Tallián Miklós írása.
Én vagyok Gyuri Matolcsy, amely most egyedülálló lehetőséggel fordul fel hozzád. Adj nekünk még több pénzt, amit költhetünk nem rád.
Van-e olyan progresszív, gondolatgazdag, lehetőleg fiatal zászlóalja a Fidesz-tábornak, amely képes az „old guard” helyére lépni? Mozgolódik-e valahol valamilyen csoport, mely egy ponton megmenti Orbánt azzal, hogy átveszi tőle a hatalmat?
Az önhamisítás kívülről esetleg megdöbbentő, belülről viszont egy évek, évtizedek alatt, sokak asszisztálásával felépített gondolkodás- és élménymód egyenes következménye. Nem vagyok Schmitt Pál életének krónikása, de úgy sejtem, az ő egész pályafutását gazdagon tarkítják, talán éppenséggel meg is határozzák az olyan elemek, mint amin erkölcsileg végül is elbukott.
A Fidesz eddigi gazdaságpolitikáját úgy lehetne tömören összefoglalni, hogy eddig azt kellett tisztázni, ki ül a farok melyik végén.
Múlt héten Baráth Zsolt jobbikos képviselő Tiszaeszlárt emlegette az Országgyűlésben. Az eset miatt Lipták Béla aggódó levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy kezdeményezzen ötpárti elítélő nyilatkozatot a felszólalás miatt. Ám úgy tűnik, hogy az „Amerikai Magyar Lobbi” vezetőjének fogalma sincs arról, mi történik az országban – Kálmán C. György írása.
Bár a plágiumgate sok mindent elhomályosított, nem árt nem elfelejteni: az LMP volt frakcióvezetője megragadta az iratnyilvánosság porba hullt zászlaját, és továbbviszi az ügyet.
Már megint nem engedélyezte a melegfelvonulást a rendőrség. Rejtély, hogy miért, hiszen a Békemenet idején meg lehet oldani a közlekedést, a Kocogó Fesztivál alatt szintén, de amikor melegek akarnak ott vonulni, akkor nem és kész.
Ha Fliegauf Bence új filmje ennyire csak a potenciális áldozatok napi életére, rendes kerékvágására összpontosít, akkor ezeknek az embereknek az áldozati státusza is természetesnek, normálisnak tűnhet. Sorsszerűnek.
A médiahatóságot működtető hatalom nem szereti az igazi újságírókat, mert nem szereti a jó, vagyis őszinteségre kényszerítő kérdéseket.
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa (majd megerősítésként a szenátus) jogszerűen és megtámadhatatlanul döntött a napokban egy doktori értekezés szakmai-etikai értékei, itt egyértelműen a meg-nem-felelése ügyében. Ehhez éppen elegek az írásos dokumentumok, itt már meghallgatásnak nincs szerepe. Mivel ebben a doktori eljárásban érdemi hiba nem fordult elő, így nincs alapja bírósági fellebbezésnek. Már amennyiben komolyan vesszük az Alaptörvényt és nem alacsonyabb jogszabályok félremagyarázására építünk.
Ennek a válságnak Tulassay rektor, a hibátlanul konzervatív orvosprofesszor a hőse. Ha a hazug, csaló Schmitt – akár a saját szakállára, akár Orbán jóváhagyásával – perelni merészel, abból irdatlan balhé lesz.
Szerény nézetem szerint borzadályos volna, ha a gyalázatos Orbán-rezsim ebbe a viszonylag jelentéktelen ügybe bukna bele. Schmitt államelnök előélete banális, szegénynek volt valami igaza, amikor arra célozgatott riadtan, hogy akkoriban ez így volt szokás – ez igaz – , és hogy ő a kádári apparátusok erénytáblázatának megfelelően viselkedett. De legalább, ha vonakodva és értetlenül is, de visszaadta megbízatását. A magyar állam – hasonlóan más európai államokhoz – annak a rossz tréfának bizonyult, amelynek a nép mindig is tartotta.
A posztjára méltatlanná vált bulvárkacsától elvették a kisdoktoriját, de nem akar lelépni, úgyhogy lassan le kell majd léptetni, de előbb minden párthű szavazóban meg kell erősíteni azt a gyanút, amit a legprecízebben Kövér doktor fogalmazott meg.
A magyar tudományos szféra, amely a Kádár-korszakban játékteret kapott a hatalomtól, még mindig elhiszi, szellemi vezető szerepe nélkülözhetetlen az ország működtetéséhez, és mindent megtesz ennek a látszatnak a fenntartásáért. A plágiumügy pedig ennek a remekül felépített kényelmes rendszernek az összeomlásával fenyeget. A nagyközönség ugyanis megtanulta, hogy a plágium, illetve a megalapozatlan tudományos fokozatok lobogtatása csúf dolog, és ha egy elnök belebukott, akkor onnantól kezdve egy hasonló (és megalapozott) ügyben a szellemi elit bármelyik tagja odaveszhet.
Schmitt Pál esetleges távozása felerősítheti bennünk azt az illúziót, hogy egy kicsit is a Nyugathoz tartozunk. Káros következményei lennének, ha ezt akár egy percig is elhinnénk.
Számomra nem elfogadható, ahogyan Tóta W. az egyház egészét bélyegezi meg, nevezi gonosznak. Azért nem, mert ezzel engem és még vagy egymilliárd katolikust is annak nevez. S nem utolsó sorban a második vatikáni zsinatot életre hívó szent életű XXIII. János pápát, a 2000-ben az egyház által elkövetett bűnökért, nevezetesen az inkvizícióért hivatalosan is bocsánatot kérő nagy egyházfőt, II. János Pált, vagy a 2010. márciusában az ír katolikusoknak írt levelében a papi pedofíliát elítélő XVI. Benedeket.
