Orbán a dísztribünön

Mivel az Eb-ről a világsajtó szinte mindent elmondott, amit elmondani lehetett, ránk maradt az a feladat, hogy a döntő legérdektelenebb, mégis egyetlen magyar aspektusáról, amely jellemző módon elkerülte a nemzetközi média figyelmét, így utólag megemlékezzünk. Erről az aspektusról úgy szerezhettünk tudomást, hogy a közvetítés kommentátora, büszkeséggel vegyes meghatottsággal a hangjában, arról tájékoztatta a magyar népet, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök úr” is ott van a helyszínen.


A történészklub és Mr. Hyde

A kormány nem történészklub, és nem is foglalkozik a múlttal egyáltalán, hanem ehelyett a fényes jövőbe tekint, annak építésén munkálkodik, és le se szarja az olyan molyette göncöket, mint a Horthy Miklós meg az effélék.



Mengelézni muszáj

Roppantul felkapta a vizet a Fidesz, illetve annak nevében a fékezhetetlen agyvelejű Selmeczi Gabriella, amiért Korózs Lajos Mengele-tervnek nevezte a kormány egészségügyi politikáját.



A mások élete

Az Alkotmánybíróság elvárása az, hogy ne Hoffmann Rózsa irodájában tépjék szét a huszonévesek útlevelét, hanem a Parlamentben, a fideszes képviselők tegyék ezt meg. Kevés.



Bayer Zsolt levele Handó Tündéhez

Tisztelt Elnök Asszony, kedves Tündém! Először is engedd meg, hogy kifejezzem együttérzésemet, miután a szemét zsid, akarom mondani liberálisok miatt korlátozták a jogköreidet.


Trükkök százai reloaded

Van fedezete az adócsökkentésnek! – örvendezik Szijjártó Péter, majd a Mindentudás Egyetemére illő magabiztossággal fejti ki: ennek a fedezetnek jelentős részét az adja, hogy az állam megadóztatja önmagát. Trükkök százai, rémlik valami?



Normális ország normális működése

"Egy jól működő magyar cég kivitelez magyar állami nagyberuházásokat, és ehhez a banki hátteret egy magyar állami bank adja. Ilyen a normális ország normális működése." (Nyiri János, a Magyar Fejlesztési Bank szóvivője a Közgépről.)


Matolcsy életveszélyes csodacsomagja

A csodacsomag egy olyan taktikai fegyver, amely megsemmisíti saját bevetésének feltételeit. A bevételekkel való trükközés ugyanis könnyen kimerítheti a hiányról szóló szabályokat, a jegybank veszteségessé tétele pedig a jegybankkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek valószínű megszegése. Magyarország újra túlzottdeficit-eljárás alá kerülhet, illetve a még meg sem kezdődött tárgyalások ismét veszélybe kerülnek. Ettől pedig visszajutunk oda, ahol most is állunk, csak néhány százmilliárddal szegényebben, még jobban rászorulva az unió és az IMF mentőöveire, köztük a jelenleg még nem szükséges, de a bankrendszer további piszkálása miatt esetleg szükségessé váló bankmentésre is.


Mit üzen Obama győzelme Amerikának és Európának?

Az elkövetkezendő hónapokban Obama megmutathatja 2008-as támogatóinak, hogy nem felejtette el, honnan érkezett, és hogy azzal foglalkozik, ami valóban fontos az amerikaiaknak: az egészségüggyel, munkahelyekkel, egy jobban működő társadalom kialakításával. Ha erre képes lesz, akkor eléri, hogy Amerika éljen az eséllyel, amit a változás választása kínált 2008-ban. Akkor nem csupán a novemberi elnökválasztást nyeri meg, hanem felhatalmazást kap arra, hogy további, még jelentősebb változtatásokat érjen el, az adórendszerben, a szociális transzferek rendszerében, az oktatási rendszer átalakításában. Mindez pedig Európában is bátrabbá teheti a politikusokat, hogy progresszívebb társadalompolitikát, erőteljesebb állami szabályozást érvényesítsenek.


Szittya diplomácia és a magyarok nyilasai

Szar lehet most magyar diplomatának lenni. Természetesen nem a buzgómócsing holdudvari idiótákra kell ilyenkor gondolni, hanem azokra a külügyi dolgozókra, akik ezt szakmaként próbálják művelni.


Nyikita élt, él, élni fog

Nem biztos, hogy csupán a képzelet játéka Matolcsy napi meséje a megduplázott magyar GDP-ről, és talán Szijjártó Péter sem véletlenül bökte ki, hogy a magyar gazdaságpolitika idővel meghódítja az egész földgolyót.



Gyurcsány Ferenc fényes diadalt aratott

2014-ben Gyurcsány Ferenc lesz a miniszterelnök. Ez már biztos. Most, hogy az atv.hu facebookos „politikusbajnokságán” 4047 szavazatot szerezve maga mögé utasította Bajnai Gordont (4040 voks), ez már száz százalék.


Balavány György: Matolcsy mereng a romkocsmában

Drága miniszter úr, amióta jobb agyféltekéd vegetatív funkciói irányítják a magyar gazdaságot, csaknem 12 százalékra nőtt a munkanélküliség. Nem azért alacsony a foglalkoztatás, mert nincs elég dolgozni vágyó ember, hanem azért, mert nincs elegendő munkahely. Te, miniszter úr, aki adóforintokkal kitömött klasszikus ingyenélő vagy, ne ösztönözz senkit munkára, György, láss inkább hozzá magad.


MÁV és a korrupció: zúzottkőből is csak egyféle jó

A MÁV-nál hagyományosan nagyok a korrupciós kockázatok, de a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a nagy közbeszerzéseknél, hanem a társasági struktúra minden szintjén, és nagyon sokan érintettek benne. Mintha még ma is a néptulajdont lopnák. A hvg.hu korrupcióellenes sorozata az államvasútról.