Trump elhalasztotta a kínai útját az iráni háború miatt
Donald Trump szerint a kínai fél is egyetértett abban, hogy később találkozzon Hszi Csin Pinggel.
Donald Trump szerint a kínai fél is egyetértett abban, hogy később találkozzon Hszi Csin Pinggel.
HVG
A vezetői posztra hiába jelentkező jelölt úgy érezte, hogy politikusi protekció segítette az általa alkalmatlannak tartott ellenfelet. Panaszáradata indította el a lavinát, amely maga alá temetheti az Osztrák Néppárt parlamenti frakcióvezetőjét is.
Az amerikai elnök még a hétvégén azzal az ötlettel állt elő, hogy más országok is küldjenek hadihajókat a Hormuzi-szoroshoz, a NATO-t még meg is fenyegette ennek érdekében, de a felszólításaira nem érkezett kedvező válasz senkitől.
HVG
A körözés konkrét oka nem ismert, de Oroszországban mindent megtesznek érte, hogy ellehetetlenítsék a független újságot.
HVG
Trump újabb vesztes háborúkba viszi bele Amerikát – az országra megalázó kudarc vár Iránban, ami árt nemzetközi tekintélyének és nemzeti önbecsülésének, ahogy az Afganisztánban és Irakban is történt – fejti ki Simon Tisdall, a brit lap külpolitikai szakírója.
hvg360
Joseph Kent azt írta Donald Trumpnak, hogy nem tudja jó lelkiismerettel támogatni az Irán elleni háborút.
HVG
Az amerikai ajánlatot két közvetítő ország képviselői vitték Teheránba, de ott nem kérnek belőle.
HVG
Donald Trump amerikai elnököt egy dolog foglalkoztatja: milyen politikai örökség marad utána. Ezért nem törődik a rendszerszintű stabilitással, figyelmeztet a Világbank volt vezető közgazdásza a Berliner Zeitungban közölt cikkében.
hvg360
Megkérdőjelezhetetlen atomhatalommá vált Észak-Korea, a gazdaság is az élet jeleit mutatja, Kim Dzsong Un pedig a diktatúra negyedik generációját készíti elő a lánya reflektorfénybe állításával.
Izrael arról számolt be, hogy egy csapás során meghalt Golámrezá Szolejmáni és Ali Laridzsáni.
HVG
A magyar kormányfő újabban nyílt rendezvényeket tart, amelyekre bárki odamehet. Orbán cikkét a Welt am Sonntagban írhatta volna Putyin is. Ha Trump nyerésre áll Iránban, akkor miért kér a NATO-tól segítséget? Hormuz még a háború lezárulta után is sokáig fogja kísérteni a világot, és ezért az amerikai elnök a felelős. Trumpnak győzelmet kellene hirdetnie, majd véget vetni a háborúnak, ha nem akarja, hogy Irán szétverje a világgazdaságot. Máris vannak jelei, hogy súlyosabb válság jöhet, mint 2008-ban. Európa kétszeresen megfizeti Trump háborúját, Putyin meg dörzsöli a tenyerét. A Pentagon kapott egy katonai receptet a győzelem eléréséhez. Témák és vélemények a világsajtóban.
hvg360
A választás népszavazás lesz a kormányfőről, közvélemény-kutatók a Fidesz vereségét jósolják, ám a miniszterelnök mindent elkövet, hogy megakadályozza a dicstelen véget – írja Carsten Volkery Brüsszelből.
hvg360
A drónok közül legalább egy a létesítményen belül zuhant le.
HVG
Az országban a közel-keleti konfliktus újabb elmérgesedése nyomán már 1 millió 50 ezer belső menekültet regisztráltak.
A volt francia elnök korábban három hétig volt őrizetben a párizsi La Santé börtönben.
MTI
Az Emírségekben egy drón tüzet okozott egy nagyon fontos olajlelőhelyen.
HVG
A 16 éve kormányzó Orbán Viktor újraválasztásáért küzd, a közvélemény-kutatásokban azonban az orosz hírszerzés támogatása ellenére lemarad, az ellenzék korrupcióval vádolja, az EU pedig küzd a csalárd módon felhasznált támogatások visszaszerzéséért, magyarázza a brit lap írásának három szerzője, Dunai Márton, illetve Paul Caruana Galizia és Chris Cook Londonból.
hvg360
A szerző, Anton Rainer nem azt kifogásolja, hogy a sajtó időről időre lehozza politikusok véleményét. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a Welt am Sonntag kiadójának, az Axel Springernek, ahogy korábban, most sem volt szerencséje jobboldali vendégszerzőkkel: a magyar kormányfő cikke tele van Ukrajna-ellenes indulattal.
hvg360
A britek korábban bejelentették, hogy a Földközi-tengerre küldik két repülőgép-hordozójukat, ám azt akkor az USA elnöke visszautasította arra hivatkozva, hogy London csak akkor akar csatlakozni a háborúhoz, amikor azt már az amerikaiak megnyerték.
HVG
Az amerikai elnök megerősítette, hogy hamarosan eredményt hozhatnak a tárgyalások.
HVG